Hozzátáplálás 2. rész

Az előző rész tartalmából: Legutóbb erről a témáról Londonban írtam, idestova nyolc hónapja. Akkor azzal dicsekedtem, hogy prímán haladunk a hozzátáplálással, Matyi úr mindendféle zöldséget, sőt húst is kiválóan fogyaszt főzelék formájában, nem beszélve a reszelt alma és a gabonakásák iránt táplált különös vonzalmáról.
Azóta a projekt némileg parkolópályára került. Az elmúlt nyolc hónapban ugyanis Matyi úr étrendje két elemmel bővült (azt nevezem ilyennek, amiből önszántából egy molekulánál többet fogyasztott, nem számítom ide azokat a dolgokat, pl. tojást, túrót stb., amiket azért eszik meg, mert nem veszi észre, hogy bele vannak trutyálva a főzelékbe), nevezetesen a Magnum Classic jégkrémmel (igen, próbáltunk neki adni más fajta fagyit, gombócosat tölcsérből, más jégkrémet kanálból, de ezek nem nyerték el a tetszését) és az erőspaprikás tojásrántottával. Egy elemmel viszint csökkent, a reszelt almával, ezt ugyanis már nem hajlandó fogyasztani). Azért az újonnan felvett ételeket sem habzsolja, pl. a jégkrémet úgy eszi, hogy nagyon hosszúra kinyújtja a nyelvét, és a hegyével megérinti a fagyit, ilyen nyalásból sem hajlandó egymás után kettőt enni, ragaszkodik hozzá, hogy igazságosan osszuk meg a fagyit, egyet ő, egyet én. A fent elsorolt újdonságokon kívül semmilyen más élelmiszert nem hajlandó a szájába venni, felé nyújtva erélyes mozdulattal elhárítja magától, kézbe adva azonnyomban a földre hajítja (kivéve a kölesgolyót, mert azzal jól lehet gurigázni).
Újabb nyolc hónap múlva beszámolok a fejleményekről.

Jó, rossz, jó, furi

Ilyen élmények értek múlt pénteken a különböző 5. kerületi vendéglátóipari egységekben. A The Cake cukrászdában persze az is segített, hogy – a családi kötelékre való tekintettel – ingyér kaptuk a finom fagyit. Viszont tényleg nagyon finom volt a fagyi (főleg a mák, a rizs és a sárgadinnye). A Mák bistro viszont nagy csalódás volt. A hely baromi trendi, de nem pucc, hanem pont jó, vagesz berendezés, krétával fölírt napi menü stb. A kaják meg se nem túl bonyolultak se nem uncsik, mármint olvasva, mert odáig nem jutottunk, hogy együnk belőlük. Ott vérzett el a dolog, hogy kértünk csapvizet. Erre a kérésre, amit mindenhol elsütünk, a következő reakciók szoktak érkezni: a) szó nélkül és kedvesen hoznak, b) visszakérdeznek, hogy ugye mentes ásványvízre gondoltunk-e, de aztán mégis hoznak, c) pofákat vágnak, de hoznak, d) kerek perec megtagadják – ez eddig csak a Dérynében fordult elő. És most a Mákban is. „Azt nem hozhatok.” – mondta a pincér. És akkor eljöttünk. Merazérnehogymár. Nincs pohár? Nincs csap? Vagy mivan? Úgyhogy végül a kis Pomodoroban kötöttünk ki, ahol egészen kiváló csapvizet és ezen kívül előételt, főételt és bort fogyasztottunk, és csak remélni tudjuk, hogy ez utóbbiak árából kigazdálkodják valahogy a vízdíjat, és nem kell miattunk lehúzniuk a rolót. Utána meg még voltunk az Ötkertben is, ami szintén nagyon trendi, a mi ízlésünknek kicsit talán túlzottan is, kicsit feszengtünk az úriközönség körében, de úgy kell nekünk, az ilyenek minek járnak az 5. kerületbe mulatni. Legközelebb legalábbis Angyalföldre megyünk majd.

Aranybánya

Ma voltam egy előadáson, és nagyon sok érdekes dolgot tanultam. A téma is fölöttébb épületes volt, de leginkább nyelvileg kupálódtam. Okulásul megosztok egy pár leleményt.

"attól nekem is rezeg a léc" (értsd attól én is félek)
"ebből szoktak vitás problémák is kialakulni"
"kreativ megoldásokat próbáltak leszűrni"
"inkább a kótyavetye van előtérbe helyezve"
"ő is bérből vagy fizetésből él vagy mittudomén milyen motiváltságból"
"mindenféle könyvelési kreativát kell kitalálni"

12 év alattiaknak

nagykorú felügyelete mellett…. Ha jól sejtem ez van rárakva minden olyan filmre, ami nem egy cukimuki rajzfilm és nincs benne szexjelenet vagy durva káromkodás. De vajon pontosan mire szolgál az ominózus nagykorú felügyelete? Arra, hogy eltakarja a ded szemét, ha valami nemkívánatos dolog van a filmben vagy arra, hogy megválaszolja a dedben a film kapcsán felmerülő kérdéseket, ezzel megóvván őt a kis személyiségét maradandóan károsító kételyektől? Akárhogy is, nem irigylem azt a nagykorút, aki azt a 12 éven alulit felügyeli, aki a Pokol című filmet nézi. Hacsak nem takarja el végig a gyerek szemét vagy mondjuk zavarja el nagyon gyorsan valami jó kis lövöldözős kompjúterjátékot játszani, akkor a következő kérdésekre számíthat:
„Anyaa! A kisfiú miért áll meztelenül a bácsi előtt?”
„Anyaa! A néni miért küldött képeslapot és terhesteszt rudat (már ha ded tudja, hogy néz ki egy terhesteszt, ha nem akkor nagykorúnak még azt is el kell magyarázni, hogy mi az a kis műanyag pálcika a postai küldeményben) ennek az ősz hajú bácsinak?”
„Anyaa! A bácsi miért csapja falhoz a nénit, aztán ugrik ki az ablakon a három kislány szeme láttára?”
„Anyaa! A néni szagolgat egy másik nénit, aki az ágyban alszik?”
„Anyaa! A néni miért tolja a szekretert az ajtó elé, miközben a bácsi teljes erőből nekifut kintről az ajtónak? És ezek a pizsamás gyerekek miért nem segítenek a néninek odatolni a szekretert?”
Vagy én vagyok prűd de nagyon, vagy a korhatármegállapítóbiztos sms-ezett film közben, így elkerülte a figyelmét, hogy a film még ivarérett felnőttek számára is nehezen emészthető, mivel kizárólag megcsalt, megalázott, elhagyott nőkről, szétdúlt családokról, és letaglózó gyerekkori traumákról szól, mindezt bazi nyomasztó hatásvadász aláfestő zene mellett.

Vadászszenvedély

Nem tartom magam különösebben vérszomjas természetnek, általában nem érzek késztetést mások bántalmazására, nem szeretem a horrorfilmeket, még a kidobós játékot sem szerettem áltiban, mert túlzottan konfliktusos. De a szúnyogok kihozzák belőlem az állatot. A pókok nem zavarnak, a legyekkel elvagyok, mióta öszönként nagyobb számban látogatnak el hozzánk, azóta a mezei poloskákkal is egész megbarátkoztam, de a szúnyogok nagyon a bögyömben vannak. Mert nem elég, hogy szétcsípik az embert (ideértve sajna Maki urat is, aki konkrétan úgy néz ki, mintha bárányhimlős lenne), de zünnyögnek is.
Úgyhogy ha meglátok egy szúnyogot, rámtör az öldöklési vágy, és levadászom. Mivel idén különösen bő a szúnyogtermés, és valamiért szeretnek a fürdőszobában tanyázni, ezért az esti fogmosás program kiegészült a szúnyogvadászattal. Egy háromé és fél méter belmagasságú helyiségben ez nem is annyira triviális dolog. Ennek ellenére – szerénytelenség nélkül mondhatom – elsőrangú szúnyogvadásszá képeztem magam. A módszer a következő. Fogmosás közben kinézem, hogy hány szúnyog van, és hol helyezkednek el. Ha elérhető magasságban tanyáznak, akkor egy törölközővel lesújtok (mivel tenyérrel sosem találom el rendesen). Ha túl magasan vannak, akkor megdobom őket az összegyúrt törölközővel, amitől ugyan nem halnak meg, de megijednek, és átszállnak máshová. Itt aztán az előbbi módszert alkalmazva vagy lesújtok, vagy megdobom. És így tovább, ameddig szét nem lapítom vagy az ide-oda röpdözéstől annyira ki nem fáradnak, hogy a megdobás miatt is a földre esnek, ezek után már csak be kell dobni őket a mosdóba, és a fejükre ereszteni a vizet. Egy-egy szúnyog ilyetén való likvidálása nem tart tovább tíz-tizenöt percnél és a fürdőszobai berendezésben is csak kisebb károsodás keletkezik (egy-egy tárgy leverése a törölközővel stb.), ami igazán csekélyke ár a szúnyogtetem által kiváltott diadalmámorért.

Behalt

Kár lenne tagadni a nyilvánvalót. Ez a blog bizony behalt. Eltunyultam, bepunnyadtam, talpamon kinőtt a szőr. Csak a robot meg a mókuskerék, a munka meg a háztartás stb. stb. stb. Mit szépítsük, uncsi lettem. De elhatároztam, hogy új életet kezdek, leporolom a fogaskerekeket, és megint viccesebbnél viccesebb történetekkel fogok előállni, csak úgy röpdösnek majd a sziporkák.
Sajnos a játszótéren hallott vicces nevek kártyát már elsütöttem egyszer, de a jóból sosem elég. Tegnap Lázika (gondolom Lázár) és Zétike (Zétény) voltak a játszópajtásaink. Ezúton gratulálok a kedves szülőknek.
És egy munkahelyi szösszenet: „Tűzzék rá egy baromi nagy grillcsirkére.” – mondta az egyik kollégám, amikor felhívtam, hogy tanácstalan vagyok, mert az ügyfél azt kérdezi tőlem, hogy nem lehetne-e „kedvesebben” megfogalmazni egy olyan szerződést, ami arról szól, hogy a szerződő félnek mostantól szarabb lesz mint eddig volt.

Nyolcas extrakció

2db, baloldalon, alul, fölül. Mér’ ki tud ennél jobb programot péntek délutánra? Főleg, hogy tanúja lehettem a következő párbeszédnek:
O: Fú, ez nehéz lesz.
A: Ühüm. Ühüm.
O: Odanézz, hogy be van ágyazódva.
A: Ühüm. Ühüm.
O: Baromi ronda.
Eszközök csattogása, véső sípolása.
O: Ha szerencsénk van, most kijön…. Nem, nincs szerencsénk. Na most mit csináljak?
A: …..
O: Kérek egy papagájt.
Eszközök csattogása, véső sípolása.
O: Még mindig nem jön… Felém: Kicsit forduljon ide, hagyja lazára. Feszít, de nem fáj, ugye?
O: Kérek egy bajonettet.

És mindennek a tetejébe még Időapó is köcsögöl (ma, május 17-én csizmában jöttem, ami azért már tényleg több a soknál).