Álljunk meg egy szóra

Fiatal nő öreg néninek a buszon: „Le tetszik szállni, Ön is?”

Sikerélmény

Nem kenyerem a dicsekvés, de az ember azért ne legyen álszerény, ha egyszer volt egy nagy dobása. Tudom, hogy nem kellene nagyon elszállni, mert hát lehet ez véletlen is, nem kell rögtön magunkat tömjénezni. Meg ugye itt vannak összehasonlításként az ember ismerősei, akik tudományos díjakat kapnak, megnyernek nagy pereket, eu-t elnökölnek, művészekkel paroláznak, luxus üzleteket terveznek, városzszerte híresen jókat főznek stb., de ez mind smafu ahhoz képest, hogy én vasárnap este kettesben Mákással hazaközlekedtem a Peszternél tett cicalátogatásból teljességgel problémamentesen. A Naphegy utca közepe (!) és a házunk közötti távot (ami így első blikkre nem tűnik hosszúnak, de egy babakocsimentes uszkvemásfélévessel azért ráillik a Makó Jeruzsálemtől jelző) én gyalogosan, Mákás motoron tette meg, és az egész kirándulás nem volt több 20-25 percnél, és a hangulat kifejezetten vidám volt. Persze nem gondolnám, hogy ez az eset a ranschburgjenői gyermeknevelési szkilljeimet dicséri, de azért jól esik, amikor néhanapján sikerül legyőzni a pipogyaságot, és ráadásul a vállalkozást siker koronázza (a szegényes fantáziájúak kedvéért: ez a dolog úgy is kinézhetett volna, hogy egyik hónom alatt az üvöltő Mákással a másik hónom alatt a motorral egyensúlyozok a glattjégen). Na csak azért.

„Inkább dezorientál mint tájékoztat”

(Ezt egy alkotmányjog oktatónk mondta az egyetemi tantárgyi tájékoztatófüzetről, amikor elsőévesek voltunk.)

Fölhívtam ma a Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Népjóléti Osztályát, hogy megtudjam, hogyan lehet apasági nyilatkozatot tenni. Ugyan már csináltunk ilyet, de már nem emlékeztem pontosan a részletekre (egy kollégám, amikor harmadszor mentek apasági nyilatkozni ugyanahhoz az önkoris ügyintéző nénihez, akkor a néni megkérdezte, hogy „Mikor veszi már el?”). Egy hölgy a telefonban a következő tájékoztatással szolgált:
- Először is az anyakönyvi hivatalhoz fogom irányítani, mert ők intézik ezt. De azért elmondom, hogy mi kell hozzá. Kell terheskönyv, hajadoni igazolás, amit az okmányirodán kell kérni.
- (Közbevágok) Elnézést, de már másodjára fogunk ilyen nyilatkozatot intézni, és a korábbi alkalommal is kellett ilyen igazolás, de amikor elmentem érte az okmányirodára, ott azt a tájékoztatást kaptam, hogy valójában erre nincs szükség, mivel a nyilatkozattételi helyen is ellenőrizni tudják a központi nyilvántartásból.
- Hát én nem hiszen, hogy ez olyan hosszú ideig tartana (Ja, hát télleg. Csak oda kell telefonálni az okmányirodára időpontot kérni. Aztán az adott időpontban – nyilván munkanapon munkaidőben – oda kell menni. Az ottani ügyintézés valóban alig több mint 20-25 perc.)… csak azért mondom, mert nem biztos, hogy a kolléganő az Úri utcában (vagyis az anyakönyvi hivatalban) össze van kötve a központi rendszerrel (A kolléganő talán nem is, de hátha akad egy számítógép a közelben.) Ezen kívül kellenek érvényes személyazonosító okmányok. Itt felhívnám a figyelmet az érvényességre, mert ezzel szoktak gondok lenni. Mindkettőjüknek kell menni, de hát gondolom, ezt már tudja…. Időpontot majd az anyakönyvi hivatallal lehet egyeztetni.

Na most ebből szinte semmi sem volt igaz (legalábbis az anyakönyvi hivatal szerint), mert időpontot nem lehet egyeztetni (félfogadási időben lehet menni, érkezési sorrendben fogadnak), hajadoni igazolás nem kell, kell viszont orvosi igazolás a fogantatás vélhető időpontjáról. De azért értékelem népjóléti Mancika igyekezetét, hogy – noha ez nem is lett volna feladata – tájékoztatást adott a bizonytalan állampolgárnak, és nyilatkozattétel előtt ellenőrzöm majd, hogy nem járt-e le a személyim.

Na de most tényleg

mi a szóvicc abban, hogy „Barkács-ol?” (ha ez bármit segít, ez egy bolt neve a Hunyadi téren). Nekem nincs ötletem.

Téli szünet

A téli szünetben sok időt töltöttem a családommal, sok finom süteményt ettem, voltam szánkózni a Normafán, voltam az állatkertben, ott láttam fókát és jegesmedvét, aztán megint voltam szánkózni a Normafán, sok karácsonyi dalt hallgattam, voltam kiiratkozni a társadalomból és nyugdíjmegtakarítani és kétszer megnéztem a Szellemirtók kettőket.
Áltiban ezt a fogalmazást írtam volna a „Mit csináltál a téli szünetben?” feladatra. Na jó, a „Szellemirtók kettőket” nem láttam, azt loptam a Kroó Ádám nevű áltis osztálytársamtól, aki – legalábbis a hasonló jellegű beszámolója alapján – tényleg látta kétszer 1989 telén. Ha Mákás írta volna a fogalmazást, akkor az „ettem sok finom süteményt” is legalábbis túlzásnak volna minősíthető, mert ő kizárólag Ági mandulás kekszéből volt hajlandó fogyasztani. Minden egyéb a színtiszta igazsgág, nem is tudom, mikor volt utoljára ennyire „klasszik” téli szünetem (még a karácsonyi dekorációt is csak ma szedtem le itthon, pont, ahogy azt kell), talán csak a korcsolyázás maradt ki, de Mákás asszem még nem élvezte volna a műjégpályát, egyrészt mert szülőkkel nem lehet csajozni, másrészt ott a November rain szól a megafonokból és nem az Egyszer egy királyfi, amit biztosan nem tolerált volna.

Marketing

Ma Mákással ellátogattunk az Interspar áruházba. Ez az élmény mindkettőnknek új volt (mármint én már jártam intersparban, de akkor nem volt velem kiskorú, az utolsó időszak, amikor együtt vásárolni jártunk Londonban volt tavaly, de akkor Mákás még babakocsiban fekve abszolválta a dolgot). Ennek ellenére (vagy éppen az újdonság varázsa miatt) elég jól sikerült a dolog, én nem kaptam idegbajt, a gyerek nem veszett el (bár volt egy pillanat, amikor nem voltam benne biztos, hogy megvan), volt vagy tiz kör mozgólépcsőzés, szóval nagypályásan nyomtuk. Úgy akartam csinálni mint az igazi anyukák, akik vesznek kiflit a gyereknek, és amig a gyerek majszolja a kiflit, addig szép nyugodtan bevásárolnak. Ez a tervem nem vált be teljesen. Egyrészt az Interspar áruház nem árusit kiflit, volt viszont „suli rúd”, ami ránézésre pont olyan mint a kifli (tán kicsit kevésbé görbül). Éppen ezért nehéz elképzelni, hogy milyen megfontolás vezette a marketingeseket, amikor a kétség kivül baromi frappáns suli rúd elnevezéssel előálltak. Gondolom a kifli nem eredettvédett dolog, vagyis nem olyan mint a rum, hogy csak bizonyos összetételűt és minőségűt lehet annak hivni, minden mást pedig „hajós ital” és hasonló kifejezésekkel kell illetni. Ha mégis erről van szó, akkor kicsit aggódom, hogy mit etettem meg a gyerekkel, hogy olyan szar volt, hogy még csak kiflinek sem lehetett nevezni.
A másik buktató az volt, hogy a szépen majszolás-nyugiban vásárlás időszaka kb. negyed óráig tartott, utána Mákás egy jól irányzott mozdulattal betömte az összes maradék suli rudat a szájába, és elkezdett kimászni a bevásárló kocsiból. Szerencsére eddigre már a kasszánál jártunk, úgyhogy viszonylag rövid ideig kellett gyerekkel a hónom alatt kosarat tolni, illetve kifizetett cuccokat villámgyorsan szatyorba szórni, és közben félszemmel azt figyelni, hogy Mákás még nem merészkedett-e föl egyedül a mozgólépcsőre.
Amúgy a pékáru-marketing másik kiemelkedő darabjával is találkozhatunk a nevezett áruházban, a máshol kornspitz vagy magos kifli névre hallgató dolgot itt „reggeli magos ropogós-nak” hijják. Sajnos (a fent nevezett nehézségek miatt) nem volt időm, hogy végigböngésszem a pékáruk neveit, de ha egyszer egyedül megyek, biztos volt még egy-két innovativ elnevezés.

Kis színes

Miranda Kerr egy magazinnak elárulta, hogy szeretne egy bronz öntvényt csináltatni a terhes hasáról, mert így marad egy örökre szóló emléke a terhességről. Plusz azért is praktikus a cucc, mert a már megszületett gyereket bele lehet tenni, és akkor azt hiszi, hogy még mindig az anyja hasában van. Szerintem egy kifejezett piaci rés, hogy nem árulnak előregyártott celeb terhes hasakat, hogy az ember kedve szerinti híresség hasába rakhassa vissza a dedet.

Valamelyik nap vettem avokádót a piacon. A finom puha érett avokádó 200 forintra van leértékelve, a halványzöld kőkeményet 450-ért adják.

Tegnap este a MÜPA parkolójából kihajtván egy nénike állt előttünk, és a balsors úgy hozta, hogy a rámpa közepén meg kellett állnia. Na innentől egyáltalán nem tudott megindulni fölfele, csak egyre csúszott vissza és vissza. Félő volt, hogy belénk jön, de szerencsére a parkolóőr csávók is észlelték a problémát, és először megpróbálták kiékelni a kerekét, de ez kevésnek bizonyult (nénike arra is rágurult), aztán négyen vagy öten föltolták a lejtőn.

Hát mostanság ilyen kis viccek színesítik az egyébként munkás (tegnap például a 47-esen konferencia telefonáltam egy luxembourgi befektetési alap jogászaival, így a jogi tanácson kívül egy kis couleur local – „Gellért tér következik” – is jutott nekik) hétköznapokat.