Megérkeztünk - A kiutazás, kicuccolás, berendezkedés

Már utaztunk gyerekkel repülőn – pont két éve ugye Matyival – kicsit stresszes volt, de bírható. A mostani útnak úgy indultunk neki, hogy hát két gyerekkel nehezebb az élet, mint eggyel, de nem olyan sokkal, és Matyi már olyan nagy, vele amúgy is minden annyival könnyebb, hogy ez azért nem lesz annyira vészes. Hát tévedtünk. A reptéri rész és a beszállás prímán ment, mindenki szuper kedves volt, a gyerekek szuper jól viselkedtek, a gép időben indult, felszállás közben a helyzet ideális volt, a kétéves apukája öléből érdeklődve figyeli az eseményeket, a csecsemő édesdeden alszik anyukája ölében, mindez durván tíz percig tartott. Az utána következő részhez idézzétek föl az állati idegesítő kisgyermekes családot (csecsemő ordít, kétéves ordít, mindkét gyerek egyszerre ordít, víz kiboruláls, gyerek öltöztetés, gyerek pelenkázás ülésen, folyosó eltorlaszolása gyerekkel/gyerek cuccaival, elöl ülő utas rugdalása hosszasan stb.), na ez voltunk mi. Ezek után a taxi késett (csak kicsit), dugó volt (nagyon), rossz irányba mentünk (csak nagyon kicsit), de végülis megkaptuk a kulcsot és bejutottunk. – Tanulság legközelebb repülőutat csak Kazincbarcikáig vállalunk be (és ha valaki azt mondja, hogy utazzunk mondjuk a tengerentúlra, akkor hozzá vágunk egy követ és elszaladunk, de jó messzire).
A lakásban a következő kis meglepetések fogadtak: két elhervadt virágcsokor és egy kipurcant orchidea (valószínűleg a tulaj figyelmessége, akit az ingatlanos elfelejtett értesíteni, hogy a beköltözés nem szept. 1-jén, hanem 16-án lesz), egy kád víz, benne algatenyészet (Mi lehet ennek a magyarázata? Megoldási javaslatok: a) beltéri dísztó, csak az aranyhalak megléptek b) elromlott a kád dugója, nem lehet leereszteni x hét óta, a tulaj és a lakás manager cseszik megjavíttatni a dolgot. Ez utóbbi személy dolga az volna, hogy a lakásban történ meghibásodásokkal foglalkozzon, telefonon hozzá intézett kérdésre, mely szerint mi az oka annak, hogy két hét óta ebben az ügyben nem történ semmi, azt válaszolta, hogy ő azt gondolta, hogy a tulaj meg fogja javíttatni, és jelenleg sajnos nem áll módjában semmit tenni az ügy érdekében, mivel ezzel a tulajt mindneképpen meg kell várni, aki azonban sajnos elutazott, legközelebb hétfőn érhető el, javasolta továbbá, hogy a gyerekeket a zuhany alatt mosdassuk meg. Ezt Matyi esetében meg is fogadtuk, Kisbácsi a csapban fürdőzött.) További idegesítő hülyeségek: nem működő villanyok, nem működő botmixer (a nem működésre természetesen akkor derült fény, amikor mindkét gyerek ebédre vár és az ember összevissza kapkod), rossz szobában elhelyezett rácsoságy, amely csak szétszedés és újból összeszerelés útján helyezhető el a megfelelő szobába, mivel nem fér be az ajtónyíláson. Vicces hülyeségek: az ebédlőasztal le van borítva egy ronda barna műbőr szerű anyaggal, gondolom, hogy a politúrozott felületnek ne essen baja, a lakás tele van mindenféle kristály, kerámia és üveg csecsebecsékkel, amiket nem győzünk elrakosgatni kéz alól, mindenből kettő van, kivéve vasalódeszkát mert abból három (Az történt, hogy az ingatlanostól kérdeztük, hogy a lakásban van-e törölköző, ágynemű, pohár, tányér stb., amire az volt a válasz, hogy az ingatlanügynökség egy nagyobb összegért hajlandó ilyenekkel felszerelni a lakást, mire kértük, hogy akkor ezt tegyék meg. Megtették. A probléma mindössze az, hogy a lakás már eredetileg is föl volt szerelve mindennel, az ingatlanosok viszont ennek ellenére itthagytak egy teljes garnitúra felszerelést. Én viszont csak akkor jöttem rá erre az egészre, amikor el kezdtem kipakolni a nagy becsomagolt kartondobozokból a cuccokat. Úgyhogy most itt állunk egy csomó kenyérpirítóval és vízforralóval. Ha kell valakinek, szóljon.)
A hülyeségek kívételével a lakás teljesen rendben van. Az épület és a környék viszont abszolút pazar, a háztömbnek saját portása van, a ház mellett szuper organikus kávézó található, a Holland Park gyönyörű és elég közel van benne egy csúcsszuper játszótér, emeletes busz mint a tenger, mindenfelé angolok, franciák és egyéb úri népek, világi na.
Folyt köv.

No hát Longó

Szóval mink most (vagyis péntek kora reggel) lelécelünk Londonba (Matyi szerint Longóba – bepübőgéppel mi mással) egy időre. Semmi drasztikus emigrálás, csak egy rövidke féléves kiruccanás. A program a szokásos, Peti egyetemen tanít, kutat, én céklát pürésítek (immáron két gyermek részére, no persze nem ugyanolyat még véletlenül sem), a haramiák haramiáznak ki-ki tehetsége és fejlettségi szintje szerint. Aztán meg jövünk majd haza azzak a szándékkal, hogy mindezt itthon folytassuk tovább azzal a különbséggel, hogy akkor már én is visszatérek a munka világába és csak félállásban pürésítem majd a céklát.
Jó volna, ha valaki biztosítani tudna arról, hogy visszatértünkkor a) az ország nem lesz csődben, b) Fekete Ernő még mindig a Katona József Színházban fog játszani, kb. ezek számomra a Magyarországon lakás szükséges és elégséges feltételei. Mint ebből is látszik én alapvetően szeretek itt lakni, és nem támasztok túl nagy elvárásokat hazámmal és annak irányítóvial szemben. Úgyhogy ezúton üzenem a t. Melnök úrnak, hogy próbálja már meg nem félkézzel bedönteni az egész bankrendszert (a semmiért), és egyáltalán pihenjen egy kicsit, és kevesebb elánnal álljon már az emberek oldalára, van elég bajuk így is. Remélem, hogy a b) feltétel vonatkozásában föl sem merül, hogy közéleti elvárásokat fogalmazzak meg, és elegendő annyi, hogy Ernőnek jó egészséget és további sikerekben gazdag színészi munkát kívánjak.

Tréfarépa

Mindig is tudtam, hogy vicces vagyok, de ma megbizonyosodhattam róla, hogy a humorom teljességgel ellenállhatatlan, hovatovább készülhetek a stand up karrieremre, a siker garantált. A három év alattiak körében mindenképpen. Történt ugyanis, hogy mindkét fiam egymást túlharsogva kacagott azon a viccemen, hogy azt mondogattam nekik, hogy „Jó napot kívánok.” , és egyszer az egyikükre másszor a másikukra néztem közben. Ez a kis magánszámom legalább öt percig tartott, ez alatt mintegy kétszázszor mondtam el, hogy „Jó napot kívánok!”, és a siker töretlen volt, sőt. Ezzel bizonyosan bekerülhetek a Szeszélyes évszakokba, de mondjuk Sas Józsit és Csala Zsuzsát simán lejátszom a Mikroszkóp színpad színpadáról. Hiába no, ami jó, az jó.

Agyhiány

Határozatlan időre, megbízható bérbeadótól bérbe vennék működő agyat, esetleg fölös agykapacitást, kétjegyű iq nem akadály.
Jelenleg ugyanis akut agyhiányban szenvedek. Valamelyest vigasztal, hogy gyermekeim phd-vel rendelkező, díjakat bezsebelő, egyetemi tanár édesapja szintén (bár ő közben azért tudományos cikkeket irogat én meg céklát pürésítek, úgyhogy mégis lehet valami különbség). Úgyhogy családilag némi észre szorulunk, mert ha így folytatjuk, félő, hogy életünkben egyre szaporodni fognak a burlesque szerű jelenetek, míg végül a gyámhatóság megneszeli a helyzetet és elszállítja a csimbókokat jobb helyre.
Ma például az történt, hogy elvonultunk az okmányirodába, hogy személyiket/útleveleket csináltassunk a londoni utazáshoz. Hazatérvén Peti rádöbbent, hogy gebasz van, mert a régi útlevelét leadta, a személyiét nem találja, és pár óra múlva indul Istókhalmára (nemzetietlen olvasóink kedvéért: Stockholm), és akkor most hogy fog elutazni. Tehát olyan hülyék vagyunk ,hogy az utazása előtt leadtuk az egyetlen érvényes útiokmányát. Mit van mit tenni, vissza kell sírni az útlevelet az okmányirodából vagy elő kell keríteni a személyit. Kisvártatva kiderül, hogy egyik sem lehetséges, mivel a személyi sehol sem lelhető föl, az útlevelet pedig azon okból nem lehet visszasírni, mert nem is vették el, visszaadták, mi hazahoztuk, és gondosan elraktuk (majd akkor kell bevinni, ha elkészül az új – végül is logikus, de sajnos agy hiányában a logikai összefüggések felismerése nehézséget okoz).
Ezen kívül én simán elfelejtettem volna a mai napra megbeszélt randit, ha Nóri nem hív föl, hogy lehet, hogy nem is tud jönni (végül tudott szerencsére, én pedig sunnyogtam, és nem közöltem, hogy a dolog teljesen kiment a fejemből).
Azon pedig, hogy szavak nem hogy idegen nyelveken de magyarul sem jutnak eszembe már meg sem lepődöm. Közel-távol a legnagyobb szellemi teljesítményem mostanában, hogy egy befőttes gumi segítségével sikerült hozzákötnöm Matyi rendőrautójához a rendőr motorcsónakot szállító utánfutót, kiküszöbölve ezzel azt a problémát, hogy az utánfutó csak akkor marad rajta vonóhorgon, ha az autó (lassan) előre felé gurul a gurulás viszont – hátrahúzós autó lévén – hátrahúzással érhető el, mely folytán az utánfutó menthetetlenül leakad a vonóhorogról. (Mondjuk ennek a játéknak a konstruktőrétől nem bérelnék agyat, úgyhogy kérem, hogy ő ne jelentkezzen.)

Balatoni nyár

Nos hát nyaraltunk, kerek egy hónapot. A helyszín természetesen Csopak, az állandó szereplők a kismama és a két csimbók (ezt a kifejezést a bizarr fejőasszonytól tanultam, azóta beépült a családi szótárunkba), special guest starok hosszabb-rövidebb időre a nyári szabadságát töltő apa, a szintén nyári szabadságát töltő „A” nagymama, családi nyaraláson részt vevő „B” nagymama és nagypapa, uncsitesók, nagynénik és nagybácsik, gyermekkel rendelkező barátok és ismerősök (a gyermekkel nem rendelkezők eléggé el nem ítélhető módon messziről elkerülték a Rózsa utcát).
Az ilyen nyaralásokat az ember úgy képzeli, hogy a gyermekek egész nap lelkes mosollyal az arcukon, vidám kacagás közepette nyargalásznak a kertben/pancsolnak/meztelenül dinnyét esznek stb. (értelemszerűen a csecsszopók mindezt nem csinálják, hanem egy fa tövébe leterített pokrócon heverésznek, lábaikkal aranyosan kalimpálnak és gurgulázva kacagnak), miközben a felnőttek elégedetten szemlélik őket és ebédre feltálalják a frissen készített lecsót, esténként pedig a fűben heverve nézik a hullócsillagokat.
Időapó jóvoltából a fent vázolt programokat az idő tetemes részében a gumicsizmában, gumigatyában, esőkabátban pocsolyázás, a balatonfüredi tesco áruház felkeresése (olyan gyakorisággal, hogy a végén már vásárolni sem mentünk be) és a létesítményben történő mozgólépcsőzés, elhagyatott strandon mászkálás, szarráázás, majdnem szarráázás stb. váltották föl, de azért egyszer-kétszer sikerült a klasszik nyaralást is abszolválni, lecsó például volt, sőt kertmozi is.
A csimbókok amúgy szerencsére a rossz időt sem bánták annyira, a csecsszopó még amúgy sem strandképes, a kétéves pedig szenvedélyes vízbekavicsdobáló (mozgólépcsőző, vonatozó stb.), amit ugye rossz időben is lehet csinálni. A kismama műszaki zsenijének köszönhetően pedig a gázkonvektort is sikerült beüzemelni, úgyhogy még csak fázni sem kellett.
Tehát a nyaralás összességében sikeresnek mondható, bár kismama sem kipihentebb sem barnább nem lett, sőt, de hát kismamát nem is ezért fizetik.
Leginkább a dokumentáció végett egy-két gyöngyszem a kétéves verbális fejlődéséből:
hentöntintin – szeneskocsi
hömpömpöm – sorompó
Hátyi – Sári
Hánytyi – Sanyi
Fatyi idő van. – Fordítást nem igényel, legfeljebb annyi magyarázatot, hogy ez nem a napszakra, hanem az időjárásra vonatkozik, mivel a sok rosszidő miatt mindig el kellett halasztani a fagyizást olyan napra, amikor szépen süt a nap, vagyis fagyi idő van.
Anya, apa tátyi Matyi, pé van. – Matyi vesz anyának és apának kávét, pénz van. (Így mulat egy magyar úr.)
hámo patyiku – három paradicsom
Matyi eme binga Petre. – Matyi elmegy bringával Pestre.

Nyelvtanulás

Az utolsó e tárgyú bejegyzés óta Matyi határozott előrehaladást ért el a beszéd terén. Ez az előrehaladás egyelőre inkább a szándékban mutatkozik meg mint a tényleges beszélni tudásban, vagyis már nagyon szeretne beszélni, megpróbál egy csomó mindent elismételni, sőt mondatokat mondani, de a háttértudás még fejlesztésre szorul. A két dolog együtt elég vicces dolgokat ad ki. Ebből szemezgetek alább:
kmtátyi – csoki
babakoko – babakocsi
tyátyi – kávé
fatyi –fagyi
gmgyi – Zsuzsi
pepi – Peti
gáábu – Gábor
membü – metró

Anya bibibi. Mémé bibibi nem. Mémé ma te. – Anya ribizlit eszik, én köszönöm nem kérek ribizlit, inkább egy kis magos kekszet kérnék, ha lehet.
Mémé mama hütyi nem. – Köszönöm, nem kérek abból a sütiből, amit a mama hozott.
Goka akuku be. – A vonat bement az alagútba.
Tyityityi. – Most énekeljétek el a máv szignált (amit a pályaudvarokon játszanak, mielőtt bemondanak valamit a hangosbemondóba).
Anya brümbrüm ko hakó. – Anya felállt az autóval a komp hajóra.
Nyányi kmkm. – Szonja eszi a tortát. (erről van egy fényképünk, amit nagyon szeret nézegetni)

Válni kell

mondta a kb. 4 éves kislány tegnap Matyinak a játszótéren, miközben azt játszották, hogy egy házban laknak (mondjuk ezt leginkább a kislány játszotta, Matyi inkább csak ott kolbászolt a mászókán, ami a ház szerepét töltötte be, és udvariasan koslatott újdonsült felesége után a mászóka különböző részeire). Kicsit meglepődtem a drasztikus kijelentésen, mert - jó anyóshoz méltóan - úgy láttam, hogy Matyi nem adott okot arra, hogy ez a házasság véget érjen, nem hagyta felhajtva a vécédeszkát, nem csalta az asszonyt, sőt még a homokot is söpörgette innen-onnan, ezzel jelentősen hozzájárulva a háztartási feladatok elvégzéséhez. Az én fiam mintaférj, mi az, hogy ez a perszóna lapátra akarja tenni?
Aztán rájöttem, hogy a kislány valójában azt mondta, hogy "várni kell", mertmivel a vajaskalács, amit sütött még nem volt készen. Ez már mindjárt más.