Sajtosrúd és demokrácia

Ez lehetett volna a tegnapi napom mottója. Mindkettő egyaránt fontos, mindkettőért derekasan küzdöttem, és mindkettő esetében csak részeredményt sikerült elérni. Nem adom föl.

Vava Ági jóvoltából van otthon sajtos rúd. Gabesz nagyon szereti. Különösen szereti azokat a darabokat, amik a sajt elolvadás folytán össze vannak nőve. Tegnap uzsonnára is egy ilyet majszolt, amikor is megtörtént a baj. Nem volt elég erős a sajtkötelék, a három rúdból álló tömb szélső darabja a levált. Mire való egy anya, ha nem arra, hogy az ilyen nehéz helyzetekben ott legyen a gyereke mellett, és megoldja a problémát. „Ragaszd vissza!” mondta Gabesz. Először próbálkoztam azzal, hogy elmagyarázom, sajnos nincs mód a sajtosrúd visszaragasztására. Sajnálkoztam, próbáltam vigasztaló lenni. Nem segített. „Ragaszd vissza most!” Hát ilyenkor jön elő a lelemény. Befőttes gumit vettem elő, és összegumiztam a szétesett részeket. Már alakult, de nem volt elég jó, mert egyrészt mindenképpen sorban kellett összegumizni őket (tehát függőleges irányban nem lehetett csak úgy egy szimpla köteget alkotni, szabályos sor kellett), másrészt az időközben félig megrágott nyálas, kb. 1cm-es darabnak is szerepelnie kellett a kötelékben. Nem túlzok ha azt mondom, hogy negyed óra megfeszített munkával sikerült. Jó volt. Utána már csak háromszor-négyszer kellett ismételni a dolgot, mert evés közben mindig kipotyogtak a darabok. Kicsit várom már, hogy elfogyjon a sajtosrúd.

Ezek után kellő elszántsággal mentem a Sándor palotához Dísz térre (előbbit véletlenül lezárta a TEK), sajtosrúd ragasztástól zilált idegeimnek kifejezetten nyugtatólag hatott a „Ne írd alá, János!” Mondjuk az is kiderült, hogy a demokráciát sem olyan könnyű megvédeni, mint az elsőre látszott, mert a három órás ácsorgás-sétálás után a Kossuth térre érve már kifejezetten hideg volt, pisilni kellett és éhes is voltam, úgyhogy jó forradalmárokhoz híven Mülivel taxiba ültünk és hazatértünk családjainkhoz (vagy mi van most nekem, azt nem pontosan értem). Az este kétség kívül legtalányosabb momentuma az volt, hogy egy bácsi a tüntetésen azt kiabálta mellettem, hogy „Szemét tücsök tolvajok!” és a kontextusból arra kell következtetnem, hogy ezzel a kormányt kívánta gyalázni. Ha van köztetek egy törökgábor, nagyra értékelném, ha valaki segítene kitalálni, hogy ez mit jelent, az én agyi kapacitásaimat sajnos a sajtosrúd dilemma köti le. Ja, és a Himnusz éneklésekor pont ilyen élményben volt részünk, amikor a mellettünk álló bácsi (nem a tücskös) elkezdett énekelni. 

A politikai gondolkodó

Tegnap a Paulay Ede utcából a Hernád utcába haladva pont kereszteztem az „Alkotmány nem játék”-os tüntetők útvonalát. Ez este 9 felé volt, addigra már csak kb. 100-200-an lehettek (bár én nem vagyok jó az ilyen számbecslésekben, de mindenesetre kevesen voltak), és gondolom kifáradhattak az egész napos székházfoglalásban, mert már csak úgy bandukoltak és maguk elé mormogták (na jó megafonba), hogy „Alkotmányt, demokráciát, jogállamot!”.

Fölszálltam a 78-as trolira, aminek vesztegelnie kellett, amíg elhaladt a menet (és a menetet kísérő kb. 30 db rendőrautó). Az egyik néni hápogott valamit, hogy hát ennyi rendőr meg minden. Mire férje ura kioktatta, hogy „Védik az emberektől a kis tetveket. Anarchista barmok.” Ekkor még hallani lehetett a távolból bősz anarchisták által skandált az alkotmányt, demokráciát, jogállamot jelszavakat. 

Havas hétvége

Hétvégén síelni voltunk. Két gyerekkel, négy bőrönddel, három pár síléccel/sícipővel, egy szatyor játékkal, három szatyor kajával és egy porszívóval (ki ne vinne magával síeléshez porszívót, ugye?).

Nem tudom, hogy a síisten vagy a nagy sí marketing központ intézte-e de minden olyan volt, ahogyan azt a prospektusokban hirdetik. Óriási hó, szikrázó napsütés, a fa házikó hóval borított tetejéről csüngő megfelelő számú és méretű jégcsap, hóember répa orral (nem kamuzok, télleg volt az is), a kályhában pattog a tűz (ezt kizárólag Péternek köszönhetjük, ha rajtunk múlik, tuti az elektromos fűtésre hagyatkoztunk volna).

Matyi síelgetett, Gabesz „hánkózott”. Az egyik ilyen alkalommal felhúztam Gabeszt a gyerekpálya tetejére. A felvonó végénél egy ízléses műanyag installáció keretében két ló és egy indián foglalt helyet. Gondoltam, megmutatom Gabesznak az osztrák (valszeg inkább kínai) fröccsöntő ipar eme remekeit, de nem nagyon érdekelte, sokkal jobban szerette nézni, ahogy a felvonó végén lévő csigán a drótkötél és a ráerősített kapaszkodó fogantyúk átfordulnak. Aztán mégiscsak megtekintette a lovakat és az indiánt, de kicsit félt tőlük, úgyhogy inkább otthagytuk az egész dolgot a fenébe. Pár óra múlva, amikor immár a pálya alján kolbászoltunk (ahol nagy vonzerőt jelentett a narancssárga fémdoboz, amin meg lehetett nyomni egy gombot – valójában valami web fényképezőgép), Gabesz újból észrevette a felvonót, és nagy örömmel elújságolta, hogy: „Itt is van indián!”. A gyerekem most már örökké azt fogja hinni, hogy az indiánok valójában sífelvonók. Nem tudom, hogy fogom-e neki ajánlani a winettou könyveket.

Vicces beszólások a gyerekektől

Hát ebből lesz egy pár. Én kérek elnézést.

Én: Azt gondolod, hogy ha valami fáj nekem, akkor örülni fogok, ha mégegyszer csinálod?

M: Igen.

Én: Nagyon tévedsz.

M (sértődötten): Nem tévedek. És ha ezt mondod, akkor el kell mennem innen.

Én: Akkor menj el innen.

M (megenyhülve): Kivételesen mondhatod, hogy tévedek. 

Újra blogolok

Egy pár hónappal ezelőtt eluntam a blogolást, most viszont eluntam a nem blogolást, és úgy döntöttem, hogy a menthetetlen elhülyülés folyamatát legalább némiképp lassíthatom azzal, ha nyitott szemmel járok a világban, blogolható témák nyomában. Meg hát tegnap jelet kaptam, nem lehetett más:

A Magyar utcán hajtottam éppen parkolóhely után kutatva, és láttam, hogy tőlem úgy ötven méterre integet egy kutyás pacák. Gondoltam, a járdán cigiző párocskának integet, és mentem tovább. Aztán közelebb értem, és láttam, hogy még mindig ott áll az úton egy fehér pitbullal és nekem integet, hogy álljak meg. Megálltam. És most jöhetne az, hogy és akkor előugrott a kapualjból a haverja, és kirántotta az anyósülésről a táskámat. Ehelyett az jött, hogy szépen kivártam, amíg a kutya az úttest precízen kiszámolt közepén kiszarja magát, aztán a kopasz, susogós tréningnacis gazdája, kis gumikesztyűben összeszedi a kutyaszart, majd joviális integetések és köszöngetések közepette lehúzódnak az útról, és utamra engednek.

Hát így esett, hogy újból kedvet kaptam a blogoláshoz. 

Testvérek

Színmű egy felvonásban. Szereplők: M – uszkve három és fél éves fiam; G – másfél éves fiam. Történik egy gyerekszobában, lefekvés után. Elhangzott az esti mese, az éneklés, a szülők x-edjére is elhagyták a gyerekszobát.  

G (ágyában kurjongatva): Apa, jere ide! Apa jere ide!  

M (együttérző hangon): Nem jönnek. Hallod? Nem jönnek. Hallod? Nem jönnek. Senki sem jön. (rövid csöndet követően) Szólok valakinek. (kikiált) Peti!

Játszótéri idill

"Tomikaaa, neee! Ne a rózsaszín vödörbe, tessék itt a sárga, ebbe lapátolj!" – mondta tegnap egy csinos anyuka a játszótéren a homokozóban üldögélő kb. egyéves gyermekének. A gyerek ugyanis fiú létére a My little pony-s rózsaszín vödörbe találta lapátolni a homokot. Még szerencse, hogy anyuka közbelépett, mert gondolom itt el is dőlt volna Tomika nemi orientációja. A jelenetet apuka (nagydarab, rövid hajú, rövid szakállas figura) is megrovóan figyelte a homokozó széléről. De még türtőztette magát. Ő csak akkor volt kénytelen közbeavatkozni, amikor Marci (egy kb. kétéves csíkos napozós lumpen elem) odament Tomikához, és a homokozó lapátokkal "kardozni" kezdtek. Ekkor apuka – miután Marci anyukája, Tomika anyukájának sivítozására már eltávolította Marcit lapátközelből – ingerülten megjegyezte Marci anyukájának: "Kicsit agresszív a srác, nem?" Ennyi atrocitás után Tomika szülei jobbnak látták a családi délutánt máshol folytatni. Szegény Tomika, micsoda egy ordas nagy bunkó lesz hamarosan.