Fogjon össze akinek két anyja van

A múlt heti elkettyintett dzsembori óta mintha mindenki (értsd a fb ismerőseim, illetve azok ismerősei, vagyis nyilván elég jól körülhatárolható társadalmi réteg) arra jött volna rá, hogy kishazánkon nem más fog segíteni, mint a zösszefogás, és mindenki egy utolsó önző rohadék, aki ezt nem hajlandó elfogadni. Ez mostanra annyira idegesít engem, hogy kénytelen vagyok leírni, amit erről gondolok (noha az hogy én mit gondolok nyilván – Peti szavajárásával élve – nem baszik egy öltést se). De nekem jólesik.

Módszertani alapvetés: az összefogáson a jelen nagyívű eszmefuttatásom szempontjából azt értem, hogy Fletó bácsi legyen-e bevéve a buliba; mindenki más egyrészt érdektelen (mivel támogatottságuk nem éri el a statisztikai hibahatárt), másrészt nagyjából fel sem merül, hogy be legyenek véve a buliba, harmadrészt nincs is róla annyira erős véleményem (bár örömömre szolgálna, ha Kuncze Gábor és Fodor Gábor lassacskán kikopnának a közéletből).

Röviden: nem kell összefogás, sőt követelem, hogy ne legyen összefogás, ami összefogásból van, nekem már az is sok (de ennek kénytelen vagyok elismerni a létjogosultságát).

Kicsit hosszabban: Gy.F. egy gyakorló elmebeteg, és ami ennél is nagyobb baj, hogy egy bukott politikus („nem kicsit, nagyon” hogy magától a nagyembertől idézzek). Ezzel szembe kéne nézni. Legelsősorban neki. Azután meg a sok összefogásosnak. Ténykérdés, hogy Gy.F. kegyetlenül elkúrta (tényleg, milyen találó is ez az ember). Konkrétan csődbe vitte az országot. És ne gyertek nekem azzal, hogy ő jót akart, csak a szemét fidesz/mszp/szakszervezet/és a fehér ház földszinti klotyójából a vécésnéni miatt nem sikerült neki. Ez részben szerintem is igaz, bár talán a vécésnéninek nem volt benne nagy szerepe, de ez nem számít. Ismétlem, nem számít. Egyrészt azért mert a végeredmény így is úgyis az lett ami (és még a legjóindulítúbbak sem állíthatják, hogy az valami nagy királyság lenne), és a körülmények most vagy bármikor máskor sem lennének kedvezőbbek, úgyhogy nagyon nem lehet abban reménykedni, hogy legközelebb bejönne a dolog. Másrészt azért, mert ezt nem hogy idejében, hanem azóta sem ismerte föl/be, és ez megengedhetetlen. Olyan nincs, hogy az ember csődbe visz egy országot, és nem vállalja érte a felelősséget (akkor sem, ha nem akarta csődbe vinni, csak valahogy mégis így alakult). Ilyen teljesítmény után nem jár második esély. Bocs. Az ilyen utána ne akarjon megint az igazgató lenni. Akkor se, ha a mostani igazgató még nálánál is szarabb. Az szépen vonuljon vissza, és gondolkozzon el azon, hogy mit csinált, aztán írjon róla egy könyvet, vagy indítson rovatot a klubrádión vagy mittudomén. Az pedig már csak hab a tortán, hogy micsoda egy ordas bunkó is (mert mondjuk ezzel a tulajdonsággal elég sokan dicsekedhetnek az általam jelenleg támogatott kicsit szűkebb körű összefogásban is).

Én mint nagy politikai gondolkodó, hosszas és mély elemzés után arra jutottam, hogy már nem a 90-es évek van. Remélem, ez az üzenet eljut a baloldali elithez, aki egyemberként a homlokára csap, és ezentúl az összefogás helyett a megújulást választja jelszavául (ennek megfelelő személyi konzekvenciáival). Mert ha most Gy.F. miatt kénytelen leszek megint a hajtáspajtás LMP-re szavazni, akkor visszamenőleg kiszedem a postaládákból a bedobált szórólapot. És ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek!

Életkép

Lyukas mackónaciban és lefőzelékezett dzsoggófelsőben megyek lefelé a liften, kezemben a szemeteszsák és egy köteg Együtt 2014 szórólap. Kemény. 

Ps: Kicsit nehéz volt betömködni a postaládákba a bazi CBA újságok miatt.

Vitéz lélek. Tyuhaj

Elöljáróban: nem vagyok egy kifejezett Alföldi fan (bár meg kell adni neki, hogy tényleg jól csinálta a Nemzetit); éppen ezért kicsit idegesített a Nemzeti körüli huzavona, eltúlzottnak éreztem; nem akartam öngyi lenni, amikor kinevezték Vidnyánszkyt; alapvetően konzervatív a színházi ízlésem, sokkal inkább Csehov mint Vinnai András, sokkal inkább Katona mint Pintér Béla (pedig ő se a formabontás csúcsa), inkább egy jó dialógus mint egy vérbengázolvameztelenülüvöltés.

Mindezeket figyelembe véve, és persze a kulturális diverzitás jegyében elruccantunk az új Nemzetibe megnézni az első új bemutatós darabot. Eztet. Hát megbántuk, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett. Nesze nekünk kulturális diverzitás meg nyitottság meg nem látatlanban ítélkezés.

Mer értem én, hogy székelyek, meg jóisten, meg hit, meg remény, meg tulipántos láda. Ez nyilván kötelező, mégse mutogathatnak már buzizsidókat vagy zsidóbuzikat, mert akkor ugye akár Alföldi is maradhatott volna. Na de azért, hogy a fószer tényleg rögvest megcsinálja saját maga paródiáját, és kitöltse az összes sztereotípiát és még rátegyen egy (sok) lapáttal, azt nem gondoltam volna. Itt van rögtön a darab, aminek a legnagyobb tanulsága, hogy a szamár (abból is a régi semmiképp sem az új) hozza meg a boldogságot és nem a gépek (abcúg), mer az csak arra jó, hogy levágja az ember ujját. És ezt nemám csak úgy sugallják, hanem kiállnak a színpad közepére és frankón belemondják a szemedbe, félreértés ne essék. És ha ez önmagában nem lenne elég, akkor az egész még vizuálisan (sőt kiejtésben: „Mü most elmegyünk fát vágni.”) is le van öntve ezzel a nemzeti genyával (vagy mittudomén székely genyával, gondolom az még klasszabb mint a simán magyar). És ha még ez sem lenne elég, akkor a könnyedség jegyében viccek is vannak, például hogy a szolgabíró minden egyes jelenetben, amikor szerepel egy pecsétet nyom az alszolgabíró arcára, óriási, pecsétet, értitek merugye hivatalnok, tintanyaló, értitek. Vagy mondjuk a kikapós menyecske tízszer (nem, nem túlzás, valóban tízszer) elismétli, hogy nagyobb a bunkója mint a nyele, márhogy a szamárnak.

Ja és a népek (már persze azok, akik nem szivárogtak haza a szünetben) állva tapsoltak. Mondjuk ami jó, az jó. 

Lila és zöld gumikacsák avagy a beszoktatás örömei

Gyermekeink immár a naphegyi egyesített óvodák és az I. kerület egyesített bölcsődék (vagy valami hasonló elnevezésű gyermek népjóléti és köznevelési inétzmények) kebelén cseperednek. Elöljáróban annyit, hogy így kevés idő elteltével mindkét intézmény nagyon szimpatikus. Az összes nénik helyesek és kedvesek a gyerekekkel, a környezet közel ideális (jó, lehetne nagyobb az udvar, lehetne kevesebbszer kópé felvágott a reggeli, de ez kisdolog), a gyerekek és szülejek eléggé hasonszőrűek mint mi, szóval mindenféle irónia nélkül elégedettek vagyunk a sorsunkkal.

A gyerekek már más tészta. Merhogyugye eddig fényesre volt nekik nyalva itthon, azt ettek, amit szerettek, hetente kétszer az állatkertben időztek, korlátlan hely és figyelem jutott rájuk, röviden ők voltak a világ királyai. Most meg azon veszik észre magukat, hogy egyedül kell (kéne) enni, más gyerekek is vannak a környéken, és azok is alkalomadtán ugyanazzal a játékkal akarnak játszani, és összességében kevésbé van nekik fényesre nyalva, hovatovább csomó új dologhoz alkalmazkodni kell. Ez nehéz. Szintén irónia nélkül az. Ez látszik is rajtuk. Matyi sírdogál néha, és ha valaki véletlenül uborkát neadjúristen paradicsomot tesz a tányérjára, akkor kiborítja, és nem nagyon joviális módon közli, hogy azt (és semmi mást) nem eszik. Ezzel elég hatékonyan idomítja az óvónőket, akik már megtanulták, hogy ilyen dolgokat ne tegyenek a tányérjára, és segítenek neki kikanalazni a levest. De azért tetszik is neki a dolog, elmeséli, hogy mit festett, milyen verset tanult, és hogy melyik krambónak mi a jele. Gabesz nagyon jól elvan, jön-megy játszik, ő a sztár (mondjuk ehhez az is hozzá tartozik, hogy rajta kívül eddig öt másik gyerek van csak), a bölcsisnénik körülrajongják, hogy milyen okos, és ő kedvesen együttműködve elénekli velük a Hinta palintát, de néha azért előadja a Hársfa mind virágzik-ot és rögtön utána a Ciróka játékot. (Mellesleg jegyzem meg, hogy nem mindig praktikus, ha a gyerek okos. Mert amikor éjjel kettőkor hisztizik, hogy ne vegyem le róla a pisis pizsamát, és azt találom hazudni, hogy jó, leveszem, de utána azt adom vissza, majd mikor fű alatt mégis egy tisztát adok rá, akkor azt mondja, enyhén megrovóan, hogy „arról volt szó, hogy a pisiset adod vissza”, akkor azért nem értékelem annyira az iq-ját.) Aztán viszont behisztizik, és nem hajlandó ebédelni, meg lefeküdni meg ilyenek. Szóval még egyiknél sem vagyunk a beszoktatás nevű kollektív kiképzés végén.

Ami minket illet, rendületlenül bíztatjuk őket, hogy ez szuper lesz, teljesen őszinte lelkesedéssel az arcunkon újságoljuk, hogy ma halrudacska/sóska/vajaskenyér/sütőtök/sültvirsli stb. lesz a reggeli/ebéd miközben szemernyi kétségünk sincs, hogy a gyerek egy falatot sem fog enni a cuccból. Megdícsérjük őket, amikor elmesélik, hogy mit csináltak, mit tanultak. Elmagyarázzuk nekik, hogy hát ez ilyen dolog, az oviban/bölcsiben mindenki együtt eszik, és igen ott is kell aludni, de elalvás előtt van mese, ami szuper. És persze megvesztegetünk. Vastagon. Sütemények, kindertojások, ilyen-olyan apróbb ajándéktárgyak, mesekönyvek röpködnek részint jutalom részint csalétek jelleggel. (Így esett, hogy a tegnap esténket azzal töltöttük, hogy 6cm-nél nagyobb méretű lila gumikacsát vadásztunk az interneten, mert Gabesz ezt nevezte meg, mint árat azért cserébe, hogy hajlandó bentaludni a bölcsiben. Jó, hát mi mást.)

Aztán itt van az is, hogy ovis/bölcsis szülőnek kell lenni. Ez sem olyan triviális. De haladunk. Már tudunk egy csomó terminus technikust (ruhazsák, átadó, üzenőfüzet stb.), igyekszünk jó benyomást kelteni az ovis/bölcsis nénikben (bár néha még kicsusszan a számon egy-egy „szarul” jellegű elszólás, úgyhogy a dolog még nem megy készség szinten), rendületlenül rajzolom az epreket/halakat, töltögetem a papírokat, szedem a színes faleveleket (mondjuk lehet, hogy a feladat nem egészen az, hogy én szedjem, de mindegy, a lényeg, hogy kellő számú levél álljon rendelkezésre), és a mai este a közös süteménysütéssel telt, hogy Matyi holnap tudjon villantani az oviban.

Mélyinterjú Gabesszal

Nyársék hétvégéznek

Augusztus 20-i hosszúhétvége. Réges-régen (pre gyerekek) eszünkbe nem jutott volna nem elmenni valahová, mert hát ki az a hülye, aki egy hosszúhétvégét Budapesten tölt, és nem használja ki az időt egy kis utazásra. Régen (poszt gyerekek, amikor még csecsemők voltak) egy hosszúhétvége inkább volt büntetés mint jutalom, mert végtelenített játszóterezést jelentett, plusz még főzni is kellett, mert nem az irodában/egyetemen ebédeltünk. Most viszont elértünk egy kegyelmi állapotba, amikor a gyerekek A) már elég nagyok ahhoz, hogy nem nagyon kell azon parázni, hogy mikor mit esznek (mert szólnak ha éhesek, és megeszik a rántotthúst sültkrumplival, ami oly bőven terem ebben a gyönyörű kis országban), és mikor és hol alszanak (Matyi már simán kibírja alvás nélkül, Gabesz pedig elég fájdalommentesen és spontán módon el tudja intézni babakocsiban, autóban, ölben stb.); B) még elég kicsit ahhoz, hogy a közös programokat nem találják se uncsinak se cikinek.

Úgyhogy egy ilyen hosszúhétvége egy rántotthússal folyó kánaánná alakul, amikor az ember azon veszi észre magát, hogy idvezült mosollyal figyeli, amint fiacskája csavaros (!) fagyit tesz az arcába a Városligetben, nagy gonddal tuszkolja be a rakéta alakú héliumos lufit (!!) a kocsiba az állatkerti látogatás után, és őszintén szeretné tudni a választ arra a kérdésre, hogy melyik színű tűzijáték tetszett a legjobban (a kisebbik az első durranáskor megijedt, becsukta a szemét, és azzal a lendülettel el is aludt, de hát mindent nem lehet). És a legviccesebb, hogy lassan ez már kezd teljesen természetessé válni (mondjuk nincs min csodálkozni azok után, hogy a megelőző három hétben hűtőtáskában (!!!!!!!!!!) hordtam le a sonkás szenyót a balatoni strandra). Hát így. Nincs már messze az otthonka és a tartós hullám ideje. 

Ákos

Ma bedobtak egy cetlit a postaládába, hogy 20-án Ákos szuperkoncert lesz este 22 órától. A Dózsa György téren. És elnézést kérnek az extrém zajhatásért. Nagyonagyköszi. Ezennel szeretettel meghívunk mindenkit, aki az ablak alatt zajló Ákos szuperkoncertet exklúzív helyről szeretné hallgatni. A belépti díj egy cserelakás vagy négy pár füldugó és egy üveg magas alkoholtartalmú ital. Mondjuk, ha állami dignitások is részt vesznek majd a koncerten, akkor a teraszról meg lehet őket dobálni. Tojást és paradicsomot biztosítunk. Túljelentkezés esetén áltiban kislabdadobásból ötöst szerzők előnyben.