Izrael 1. nap

Nem azért mondom, de még nem egész 24 órája vagyunk Jeruzsálemben, de már istenien kiismerem magam, olyannyira, hogy egy néni leszólított az utcán (bár azt igazából nem tudom, hogy útbaigazítást akart-e kérni, vagy azt akarta kérdezni, hogy hová járok fodrászhoz, mert egy kukkot sem értettem abból, amit mondott).

Azzal kezdtük, hogy bejártuk az összes kötelező vallási főattrakciót. Tényleg vicces, hogy mindenki pont ugyanazon a kövön akart mindenfélét csinálni (embert gyúrni porból, gyereket feláldozni, mennybe menni stb.), ahelyett, hogy szépen arrébb mentek volna egy kővel, és akkor most mindenki sokkal jobb haver lenne. De nem, nekik mindent ugyanazon a telken kellett intézni.

Ezen kívül persze mászkáltunk az óvárosban, és amikor mindenki (értsd Juli, akinél vendégeskedünk, és Peti, akit nem kell megmagyarázni, hogy ki) elment dolgozni, akkor én felkaptattam az Olajfák hegyére. Ha igazán ki akartam volna maxolni a turistaélményt, akkor még egy tevére is felülhettem volna a hegy tetején, de valahogy nem tűnt fontosnak a dolog. Aztán még lesétáltam, megnéztem a fontos kertet. Kicsit úgy képzeltem, hogy ottan így elkóricál az ember, és közben elmélkedik meg ilyesmi, ehelyett viszont az van, hogy kb. tíz olajfa körbe van kerítve, és a kerítés mentén körbe lehet sétálni, és megtekinteni a nevezett olajfákat. De azért így is szép tökre.

Onnan pedig visszamásztam a másik hegyre, megkerültem az óvárost, elmentem a shopping utcán (nana majd nem) keresztül, a sutárúton keresztül, az x. városi parkon keresztül Jeruzsálem vagány európai szerű negyedébe, bevásároltam a közértben, majd hazajöttem. Mondjuk ebben nagy segítségemre volt, hogy Juli pont a vagány európaiszerű negyedben lakik, magamtól azért nem biztos, hogy ráakadtam volna.

Szóval már-már helyi lakos vagyok. Épphogycsak meg nem untam. Szerencsére holnap elkirándulunk a Holt tengerhez, ne kelljen már folyton Jeruzsálemben lógni.

Adok magamra

Az ember legyen mindig jól öltözött, és figyeljen oda a divatirányzatokra. Ennek jegyében a mai szettem: piros magassarkú, fekete harisnya, szürkés rövidnadrág, fekete zakó, piros-bézs sál, diszkrét smink, három cekker és egy partvisnyél. Nem azért mondom, sikerem volt, jól megnéztek.

Remélem, hamarosan azt olvasom majd a vogue-ban, hogy a 2014-es tavaszi-nyári szezon slágerkiegészítője a partvisnyél, és a divatőrület nem máshonnan, mint Budapestről indult.

Az őrült asszony, avagy filozófus a klozetban

Hétvégén Böszörményi úti Szamosban fogyasztottuk el jól megérdemelt kávénkat és süteményünket, ahogy tisztes, rezsiharcban megfáradt budai polgár azt hétvégenként teszi. És akkor, elmentem pisilni. (Kaland az élet.) Egy pisilde volt, bekopogtam. Valaki hangosan kiszólt, hogy foglalt. Türelmesen álldogáltam a mosdó mellett. Bentről beszédet hallottam. Gondoltam, biztos egy gyereket pisiltet valaki, bár kicsit furcsa volt, hogy gyerekhangot nem hallottam, biztos csöndeske gyerek. Aztán kijött egy idős, eléggé kulturáltan öltözött, ámde elég kevés foggal rendelkező, csöpögő orrú néni a wc-ből. No gyerek. A néni magában beszélt. Én bementem pisilni, ő kezet mosott. Kijöttem, még mindig kezet mosott (egy pillanatra felötlött bennem, hogy a budiban bekkelem ki, amíg kimegy, de aztán eluralkodott rajtam a tisztes budai polgár és nem bekkeltem ki). Innentől a következő párbeszéd zajlott le köztünk (a néni kicsit furcsa fejhangon beszélt):

-       -  Köszönöm, hogy kopogott. Tényleg. Nagyon kevés már a normális ember. A magyar anyanyelvű kétlábon járók 95%-a már abnormális. Mert az összes kormány olyan rohadt, hogy hülyítik az embereket, hogy azok minél kevesebbet gondolkozzanak, és rájuk szavazzanak.

-          - Ühüm.

-         - Ön szerint mi lesz a közelgő választáson az eredmény? Az egyik ismerősöm – nem politikával foglalkozik, de tiszta gondolkozású – azt mondta, hogy a jelenlegi kormány fog nyerni, mert összefognak a Jobbikkal. Ön mit gondol? Ez igaz lehet?

-        -   Hát nem tudom, remélem nem.

-         -  Dum spiro spero. Ismeri a latin közmondást, nem?

-         -  Khm.

-        

  (Heves bólogatások közepette) Hát igen, amíg élünk, remélünk. Szép napot!

Hát igen, ilyen művelt nép vagyunk mi, még a hibbantak is latinul idézgetnek. Hiába, nekünk a seggünkben is fejünk van.

Hű de rég írtam már az „anyám, de hülyék ezek az amerikaiak” rovatba

Nyilván azért, mert már régesrég nem lakunk ott, másrészt azért, mert szerencsére honfitársaink is tudnak azért, ha nagyon akarnak.

De most történt egy említésre méltó. Egyik reggel látom a telefonomon, hogy írt az egyik amerikai rokonom (másod nagynéni vagy ilyesmi) egy határozottan pánik hangulatú levelet, hogy jól vagyunk-e és nem vagyunk-e veszélyben. Az történt ugyanis, hogy a lánya (aki valahol a Csendes-óceánon bálnákat ment - innen K-E-ból már önmagában elképesztő, hogy tényleg vannak ilyen emberek, nemhogy még az ember saját uncsitesója, jó, hogy mondjuk én is a szelektívbe dobom a Nemzeti Konzultációt, úgyhogy én is kiveszem a részem a Föld megmentéséből) kapott egy felhívást, amely szerint: „Magyarország elveszett.”, aztán következik egy rész, hogy: az ellenzék jogait megvonták, a szabad sajtót beszüntették, a „köztársaság” szót törölték az alkotmányból, vegzálják a melegeket, antiszemitizmus van stb. végül pedig egy felhívás, hogy egyrészt írjuk alá az EU-nak szóló petíciót, másrészt, hogy osszuk meg a cuccot fb-on, és ezzel akadályozzuk meg, hogy Magyarország a Harmadik Birodalom sorsára jusson. 

Namármost, lehet, hogy én vagyok túl cinikus, de ha itt tényleg a harmadik birodalom fenyeget, akkor valóban a fácsén terjedő petíció fog minket kihúzni a szarból? Vagy tényleg minden másként alakult volna, ha 1939-ben elegen lájkolhatták volna a „Le a Molotov-Ribbentrop paktummal” fb csoportot?

(Nyilván a válaszlevelemben nem ezt írtam. Meg hát San Franciscoból - pláne a Csendes-óceánból - nézve tényleg máshogy festenek ezek a dolgok. Néha az I. kerületből nézve is, de ezzel nem akarom idegesíteni a nagynénémet.)

Gyerekek, ezt nem fogjátok elhinni

Peti szülinapjára azt kapta tőlem, hogy elviszem egy Hosszúlépés sétára. Na de nem ám akárhogy, hanem úgy, hogy meglepiből „saját” sétát szerveztem, vagyis lepacsiztam a céggel egy privát időpontot, és odaszerveztem a rokonokat és üzletfeleket. Minden jól alakult, az idő gyönyörű volt (ez tegnap történt), a barátok és üzletfelek egyre-másra futottak be, Peti meglepődött, és örült. Aztán vártuk a sétavezetőt. Még egy kicsit vártuk. Aztán felhívtam telefonon. Nem ő vette föl, hanem egy sírós hangú hölgyemény, aki elmagyarázta nekem, hogy a sétavezetőn egy fél órával azelőtt úrrá lett a 48 órás vírus, ezért sajnos nincs módja megtartani a sétát. Nagyon sajnálják, de igazán. És hát értesíteni ugye nem tudtak, mert nem volt meg nekik a számom (télleg nem, mondjuk nem is kérték, az e-mail címem viszont megvolt nekik, de valamiért arra nem akartak hagyatkozni, biztos, hogy ne zavarjanak, vagy ilyesmi), és sajnos senki más sem tud beugrani az illető helyett. Hajajhajaj. Meg nagyon is sajnálják, de tenni azt igazán nincs mit. Esetleg két ünnep között be tudnák pótolni (nagyköszi).

Hát így esett, hogy a szép időbn felsétáltunk testületileg a Gül Baba türbéjéhez, utána meg ittunk egy forralt bort a Margit Utca Kilencben. És amúgy még jól is mulattunk.

És a faszi ma írt egy e-mailt (személyesen, legalábbis az ő aláírsa szerepelt rajta), hogy akkor ő tényleg nagyon sajnálja, és akkor esetleg két ünnep között, és ő az időpontokat tekintve (mármint a két ünnek között) „egyelőre teljesen rugalmas”, és „köszöni a megértést”. Na erre azért tényleg nem számítottam, micsoda üzleti érzék!

Ezt válaszoltam neki:

„Kedves Dávid!

Köszönöm a levelét. Remélem, már jobban van. Nem fogunk élni az ajánlatával. Legyenek szívesek visszautalni a részévteli díjat holnap, és próbáljuk meg minél hamarabb elfelejteni egymást, mindenkinek az volna a legjobb (nekem biztosan).

Nem állom meg (pedig az volna a gáláns és egyben okos megoldás), hogy szembesítsem azzal, ami történt. Önök a következő információkkal rendelkeztek:

- az e-mail címem (a telefonszámomat tényleg nem adtam meg, mert Önök nem kérték, nekem meg őszintén nem jutott eszembe, hogy egy ilyen szituáció előadódhat), az okostelefonok idejében ez majdnem ugyanolyan jó, mint a telefonszám, egy próbát mindenesetre megért volna,

- az a tény, hogy a dolog ajándék,

- az a tény, hogy mivel "privát" sétát kértem, én odaszervezek még minimum 6-8 embert (akik közül többnek, köztük nekünk is kicsi gyerekek felügyeletét kellett megoldani, megint másoknak szabadságot kivenni, hiszen tegnap munkanap volt).

Ezek után hihetetlen számomra, hogy az Önök terve abban merült ki, hogy várták a hívásomat, és egy sírós hangú hölgy a telefonban elmagyarázta, hogy Önök milyen szörnyen nehéz helyzetben vannak. Borzasztóan sajnálom. A dolog viszont úgy áll, hogy Önök a vállalkozás és vagyok a kuncsaft. Vagyis az lett volna a minimum, hogy őrült gyorsan megpróbálnak találni valaki mást, aki megtart nekünk valamilyen sétát (még ha a személyes élmény csorbát is szenvedett volna így), majd ezek után sűrű elnézések közepette visszafizetik a pénzemet.

Azt, hogy ehhez képest az bír Önökből kijönni, hogy két ünnep között bepótolják a dolgot, és az időpontokat tekintve Ön egyelőre teljesen rugalmas (ne haragudjon, de ennél a résznél hangosan felröhögtem), nem tartom elfogadhatónak.

Ne ragozzuk tovább, érti, mire gondolok.

Kellemes ünnepeket és minden jót!

Üdvözlettel,

Elek Zsuzsa”

Kari

Valószínűleg csak én vagyok az a megveszekedett barom, aki azt gondolja, hogy megspórolja magának a karácsonyi őrületet azáltal, hogy korunk remek találmányát az internetes vásárlást alkalmazza. Valószínűleg mindenki más már rég tudja, hogy ahelyett, hogy estéken keresztül buzizná az ember az internetet, majd elégedetten hátradőlve azt gondolná, hogy na akkor az ajándék dolog az kész, szépen el kéne battyogni az aranypókba és venni zoknit, mer az legalább akkor meg van véve.

E helyett én hülye, mit csinálok? Rendelek. Rendelek a shopline-tól és a líra könyvesboltból. És mit csinálnak ők. Küldik a cuccot? Muhaha. E-mailt küldenek. Hogyaszongya: sajnos kifogyott, sajnos nem tudjuk beszerezni („minden igyekezetünk ellenére” – naná, nyilván), a szállítási határidő csúszik, ja meg ennek is csúszik, ja, és hogy el ne felejtsük amannak is csúszik (hogy mennyit? előreláthatóan 2 napot, mondja ezt ő december 20-án). És akkor a kvíz kérdés: vajon az ügyfélszolgálat felveszi a telefont? A helyes megfejtők között egy shopline utalványt sorsolok ki. 

Programszervező

Megnyertem az irodai karácsonyi vacsora szervezését. Mindig egy öröm az ilyen szervezés, mert már a legeslegelején lehet tudni, hogy nem tudok mindenkinek a kedvére tenni. Úgyhogy inkább meg sem próbálom. Hanem inkább kiötöltem valamit, ami legalább nekem tetszene, már az is tiszta haszon.

Kiszemeltem egy vendéglátóipari egységet (nevét fedje jótékony homály), és írtam egy e-mailt, amiben érdeklődtem, hogy húsz embernek, ekkor meg akkor, ilyen meg olyan program, úgy hogy csak mi legyünk stb. Nem jött válasz. Hívtam őket. Nem vették föl. Aztán másnap (vagy harmadnap) jött egy válasz, hogy köszönik a megkeresést, továbbítják a programszervezőnek, aki hamarosan fel fog majd hívni a részletek miatt. Megköszöntem szépen és elküldtem a telefonszámomat (még a legprofibb programszervezőnek is könnyebb dolga van, ha fel akar hívni, és tudja a számomat). Nem hívott. Még mindig nem hívott. Írtam egy újabb e-mailt, hogy esetleg fel-e hívna-e már. Nem hívott. Nem jött válasz. Írtam még egy újabb e-mailt, hogy akkor mi a bánat stb. Láss csodát, felhívott, és a következő beszélgetés zajlott le köztünk:

-         -  Halló, szia, xy vagyok az xy vendéglátóipari egységből, Elek Zsuzsát keresem.

-          - Én vagyok. Szia.

-         -  Tegeződhetünk, ha már így letegeztelek?

-        -  Persze.

-        -  Na hát mostanra sikerült eljutnom odáig, hogy elolvastam az e-mailedet. És hát az van, hogy hát persze jöhettek, meg helyet tudunk biztosítani, de mi ilyen meg olyan programot azt nem tudunk szervezni.

-        -  Aha, de nem nálatok szokott minden héten ilyen meg olyan program lenni?

-        -  De igen, de azt nem mi, hanem egy másik társaság szervezi. De hát ha ilyen meg olyan programra akartok jönni, akkor miért nem jöttök le egyszer egy ilyen meg olyanra?

-          (Magamban: Ha csak úgy simán le akarnánk jönni egy ilyen meg olyanra, akkor szerinted e-mailezgetnék egy hete mindennap, hogy végre beszélhessek magával a programszervezővel?) A telefonba: Hát igazából az volna az ötlet, hogy magunk szeretnénk lenni, egy kicsit elszeparált helyen stb.

-       -  Ühüm, hányan lennétek?

-        -  Kb. huszan (ahogyan azt egy héttel ezelőtt az e-mailben is leírtam).

-      -   Jó, hát elfértek.

-        -  Ühüm, és akkor az ilyen meg olyan program?

-       -   Hát meg tudom esetleg adni annak a csapatnak a számát , akik csinálni szokták.

-        -  Őő. De te nem ismered őket?

-       -   Hát igazság szerint elég új vagyok, még nem mindenkivel sikerült személysen beszélnem.

-         - Őő. De nem tudnád esetleg felhívni őket, és megérdeklődni, hogy tudnának-e ekkor meg akkor, kb. húsz embernek, ilyen meg olyan, úgy hogy magunk legyünk?

-      -   Hát jó, felhívom, és majd visszajelzek.

-        -  Szuper, köszönöm. Még az lenne a kérdésem, hogy kaja van nálatok.

-        -  Hát, valami van. Egyszer ettem egy kacsás szendvicset, ami meg volt sütve, az nagyon finom volt.

-      -  Értem, és más vagy lehet esetleg rendelni valahonnan?

-         - Igen, együtt bizniszelünk a wz vendéglátóipari egységgel, úgyhogy szerintem az működik, hogy onnan rendeltek.

-      -  Köszi. Esetleg akkor meg tudnád ezt is kérdezni nekem, hogy akkor lehetne-e húsz embernek külön helyen, kaja stb. ?

-        -  Hát igazából jobban örülnék, ha azt már tényleg az üzletvezetővel beszélnéd meg, mert az már tényleg nem hozzám tartozik. Tudod, aki az e-mailedre válaszolt. Csak írsz neki egy e-mailt, hogy jönnétek ennyien,  ekkor meg akkor és kéne nektek hely, meg hogy akkor az ennivalót hogyan lehet.

-        -  (De hát már írtam. Ő küldött hozzád.) Persze, írok neki kösz.

Namármost – kérdezem én – mire való egy programszervező, aki a programot megszervezni nem tudja, ellenben az asztalfoglalás/kaja nem hozzá tartozik, azzal aztán már tényleg ne zargassák? Vajon hogy szólhat a munkaköri leírása? „Köteles minden neki továbbított e-mailt egy héten belül elolvasni, és ennek tényét a küldővel közölni. További teendő nincs.”