Nyaraltunk

Méghozzá jó sokat. Három hetet szendvicsszerűen, két Csopak között egy kis Olaszország.
Csopak: Mint tudjuk Csopak city Magyarország ha nem egyenesen a világ jövendő fővárosa. Ehhez mérten Csopakon az élet pezseg, az ember azt sem tudja hirtelenjében mihez fogjon. Mi a következő programokat részesítettük előnyben. Közértbe menés, reggelizés, játszótérre menés (onnan rövid úton távozás, ha az idegesítő testvérpár is ott őgyelgett, akik részint nagyon sokat akartak beszélgetni, részint folyton azt akarták, hogy nézzük meg, ahogy átegyensúlyoznak a rúdon/lebukfenceznek a csúszdáról stb., részint pedig Matyi urat macerálták folyton – az objektivitás végett meg kell jegyezni, hogy Matyi ezt rendkívül élvezte, és istenként tekintett a testvérpár idősebbik és egyben idegesítőbb tagjára), kupakozás (kis színes műanyag pohárkák egymásba be és egymásból ki teszegetése), csendes pihenő (ki-ki kedve szerint aludt, olvasott, főzött, takarított), uzsonna, jó idő esetén strand, ahol kevés fürdés sok homokozás, rossz idő esetén hajóállomáson kacsák és Pista bácsi (a főhajóskapitány) megtekintése, vacsora (az étkezések élvezeti értékét nagyban növelte, hogy Matyi úr immár fogyaszt vajaskenyeret is, ami egyrészt jó időre lefoglalja, másrészt minden falatnál hangosan tetszését nyilvánítja), alvás. Persze az amúgy is nagy pörgést néha-néha megbolondítottuk egy-egy nagyobb kirándulással Füredre (kacsák és a Tagore sétányon tartózkodók megtekintése) vagy Veszprémbe (állatkerti állatok megtekintése különös tekintettel a tengerimalacokra, mivel Matyi számára ők testesítették meg a mozognak de nem túl nagyok és nem túl félelmetesek nyerő kombinációt).



Olaszország: Itten csak kettesben voltunk, Matyi úr Csopakon mulatott (és ezt a szó szoros értelmében kell érteni, nagyjából nem tűnt föl neki, hogy nem vagyunk ott, amikor megjöttünk először kicsit zavarban volt, nem egészen állt össze nekik, hogy akkor ezek most kik, de aztán, amikor leesett neki, akkor végül örült nekünk)a nagymamájával, játszótér, kacsák, Pistabácsi stb. – lásd fönt. A mi programunk is elég változatos volt, jártunk Bolognában, Pistoiában, Livornoban, Arezzoban, a Trasimeno tónál, Peruggiában, Assisiben és Gubbióban. Az ürügyünk az utazásra egy esküvő volt, Peti chicagói kolléganője fogadott örök hűséget egy másik olasz közgazdásznak a Livornoi városházán, ahonnan a násznép átvonult egy Pisa melletti kis kastélykába a lagzira. Ez utóbbi pont olyan volt, mint amilyen egy olaszországi esküvő lenne egy hollywoodi filmen. Toszkán kastélyka, fáklyákkal kirakott kerti út a virágokkal feldíszített parkocskába, ahol libériás inasok kínálják körbe az ízelítőket (levesestálnyi osztriga, húsz féle mozzarella sajt, kis fogpiskálón kis gyümölcs kis sajt kis ezaz, sült rák, rántott bazsalikomlevél stb.), amelyet a vendégek élő zene kíséretében fogyasztanak, majd bevonulnak a belső termekbe az öt fogásos vacsorához, majd átvonulnak a megfelelően megvilágított belső udvarra egy kis pezsgőre és málnás esküvői tortára, hogy aztán ropják hajnalig csak néha-néha csippentgetve egy dinnyeszobor tövében elhelyezett desszertes kosárkából. Pazar baszod, ez a jó szó (hogy a klasszikust idézzük).





Ezen kívül uncsi turisták voltunk és azt csináltuk, amit az uncsi turisták szoktak, éppen csak ventillátoros baseballsapkánk nem volt.

Csudás

Csudás hely lehet ez az Amerika. Azt eddig is tudtuk, hogy ott kolbászból fonják a kerítést, de tegnap a rádióból értesültem, hogy ott „minden egyes reggel új nap virrad”. Ahogy azt a méltán világhíres BPA együttes megénekli:
(…) And you know you find a new day dawning
Every single morning in America (…)

Ami azért nem semmi. Mert elektronikus ügyintézés ide, tirolikalapos bácsi oda, azért itt jó, ha két-három reggelente virrad új nap. Ma például határozottan tegnap van.

Feltörtünk

Nem elég, hogy az önkori e-mailben értesít, hogy elkészült a személyim, mehetek átvenni, de a hülyén öltözött emberek frontján is kezdjük beérni az igazi világvárosokat (lásd őszi londoni tapasztalatok. Ma a csarnokból kilépve egy bácsit láttam tiroli kalapban befont ősz szakállal (aki karonfogva vezetett egy teljesen átlagos kinézetű szintén őszes hajú kövér nénit). Mondjuk világító kutyaruhát még nem láttam itthon, úgyhogy még van hová fejlődni.

Hozzátáplálás 2. rész

Az előző rész tartalmából: Legutóbb erről a témáról Londonban írtam, idestova nyolc hónapja. Akkor azzal dicsekedtem, hogy prímán haladunk a hozzátáplálással, Matyi úr mindendféle zöldséget, sőt húst is kiválóan fogyaszt főzelék formájában, nem beszélve a reszelt alma és a gabonakásák iránt táplált különös vonzalmáról.
Azóta a projekt némileg parkolópályára került. Az elmúlt nyolc hónapban ugyanis Matyi úr étrendje két elemmel bővült (azt nevezem ilyennek, amiből önszántából egy molekulánál többet fogyasztott, nem számítom ide azokat a dolgokat, pl. tojást, túrót stb., amiket azért eszik meg, mert nem veszi észre, hogy bele vannak trutyálva a főzelékbe), nevezetesen a Magnum Classic jégkrémmel (igen, próbáltunk neki adni más fajta fagyit, gombócosat tölcsérből, más jégkrémet kanálból, de ezek nem nyerték el a tetszését) és az erőspaprikás tojásrántottával. Egy elemmel viszint csökkent, a reszelt almával, ezt ugyanis már nem hajlandó fogyasztani). Azért az újonnan felvett ételeket sem habzsolja, pl. a jégkrémet úgy eszi, hogy nagyon hosszúra kinyújtja a nyelvét, és a hegyével megérinti a fagyit, ilyen nyalásból sem hajlandó egymás után kettőt enni, ragaszkodik hozzá, hogy igazságosan osszuk meg a fagyit, egyet ő, egyet én. A fent elsorolt újdonságokon kívül semmilyen más élelmiszert nem hajlandó a szájába venni, felé nyújtva erélyes mozdulattal elhárítja magától, kézbe adva azonnyomban a földre hajítja (kivéve a kölesgolyót, mert azzal jól lehet gurigázni).
Újabb nyolc hónap múlva beszámolok a fejleményekről.

Jó, rossz, jó, furi

Ilyen élmények értek múlt pénteken a különböző 5. kerületi vendéglátóipari egységekben. A The Cake cukrászdában persze az is segített, hogy – a családi kötelékre való tekintettel – ingyér kaptuk a finom fagyit. Viszont tényleg nagyon finom volt a fagyi (főleg a mák, a rizs és a sárgadinnye). A Mák bistro viszont nagy csalódás volt. A hely baromi trendi, de nem pucc, hanem pont jó, vagesz berendezés, krétával fölírt napi menü stb. A kaják meg se nem túl bonyolultak se nem uncsik, mármint olvasva, mert odáig nem jutottunk, hogy együnk belőlük. Ott vérzett el a dolog, hogy kértünk csapvizet. Erre a kérésre, amit mindenhol elsütünk, a következő reakciók szoktak érkezni: a) szó nélkül és kedvesen hoznak, b) visszakérdeznek, hogy ugye mentes ásványvízre gondoltunk-e, de aztán mégis hoznak, c) pofákat vágnak, de hoznak, d) kerek perec megtagadják – ez eddig csak a Dérynében fordult elő. És most a Mákban is. „Azt nem hozhatok.” – mondta a pincér. És akkor eljöttünk. Merazérnehogymár. Nincs pohár? Nincs csap? Vagy mivan? Úgyhogy végül a kis Pomodoroban kötöttünk ki, ahol egészen kiváló csapvizet és ezen kívül előételt, főételt és bort fogyasztottunk, és csak remélni tudjuk, hogy ez utóbbiak árából kigazdálkodják valahogy a vízdíjat, és nem kell miattunk lehúzniuk a rolót. Utána meg még voltunk az Ötkertben is, ami szintén nagyon trendi, a mi ízlésünknek kicsit talán túlzottan is, kicsit feszengtünk az úriközönség körében, de úgy kell nekünk, az ilyenek minek járnak az 5. kerületbe mulatni. Legközelebb legalábbis Angyalföldre megyünk majd.

Aranybánya

Ma voltam egy előadáson, és nagyon sok érdekes dolgot tanultam. A téma is fölöttébb épületes volt, de leginkább nyelvileg kupálódtam. Okulásul megosztok egy pár leleményt.

"attól nekem is rezeg a léc" (értsd attól én is félek)
"ebből szoktak vitás problémák is kialakulni"
"kreativ megoldásokat próbáltak leszűrni"
"inkább a kótyavetye van előtérbe helyezve"
"ő is bérből vagy fizetésből él vagy mittudomén milyen motiváltságból"
"mindenféle könyvelési kreativát kell kitalálni"

12 év alattiaknak

nagykorú felügyelete mellett…. Ha jól sejtem ez van rárakva minden olyan filmre, ami nem egy cukimuki rajzfilm és nincs benne szexjelenet vagy durva káromkodás. De vajon pontosan mire szolgál az ominózus nagykorú felügyelete? Arra, hogy eltakarja a ded szemét, ha valami nemkívánatos dolog van a filmben vagy arra, hogy megválaszolja a dedben a film kapcsán felmerülő kérdéseket, ezzel megóvván őt a kis személyiségét maradandóan károsító kételyektől? Akárhogy is, nem irigylem azt a nagykorút, aki azt a 12 éven alulit felügyeli, aki a Pokol című filmet nézi. Hacsak nem takarja el végig a gyerek szemét vagy mondjuk zavarja el nagyon gyorsan valami jó kis lövöldözős kompjúterjátékot játszani, akkor a következő kérdésekre számíthat:
„Anyaa! A kisfiú miért áll meztelenül a bácsi előtt?”
„Anyaa! A néni miért küldött képeslapot és terhesteszt rudat (már ha ded tudja, hogy néz ki egy terhesteszt, ha nem akkor nagykorúnak még azt is el kell magyarázni, hogy mi az a kis műanyag pálcika a postai küldeményben) ennek az ősz hajú bácsinak?”
„Anyaa! A bácsi miért csapja falhoz a nénit, aztán ugrik ki az ablakon a három kislány szeme láttára?”
„Anyaa! A néni szagolgat egy másik nénit, aki az ágyban alszik?”
„Anyaa! A néni miért tolja a szekretert az ajtó elé, miközben a bácsi teljes erőből nekifut kintről az ajtónak? És ezek a pizsamás gyerekek miért nem segítenek a néninek odatolni a szekretert?”
Vagy én vagyok prűd de nagyon, vagy a korhatármegállapítóbiztos sms-ezett film közben, így elkerülte a figyelmét, hogy a film még ivarérett felnőttek számára is nehezen emészthető, mivel kizárólag megcsalt, megalázott, elhagyott nőkről, szétdúlt családokról, és letaglózó gyerekkori traumákról szól, mindezt bazi nyomasztó hatásvadász aláfestő zene mellett.