Bááá

Nem elég, hogy sok a munka, és állandóan izgulni kell, hogy be tudom-e fejezni időre (aztán nem tudom, és akkor estére is marad),
nem elég, hogy már most úgy nézek ki mint egy kisebb fajta tehergépjármű, pedig ez még semmi,
nem elég, hogy Peti elutazott két hétre, és Matykusz úrral egyedül tartom a frontot (jó, ez persze durva túlzás, de akkor is) – amúgy ezt Matykusz úr is igen-igen fájlaja, olyannyira, hogy ma a sétából hazafelé jövet rámutatott a kerületi jobbik jelölt választási plakátjára, és azt mondta: „Apa, apa!”, mondtam neki, hogy több okból is biztos vagyok benne, hogy ez nem apa, de nem egészen sikerült meggyőznöm - ,
nem elég, hogy a karácsonyi ajándékok nemhogy beszerezve de jószerével még kitalálva sincsenek,
mindennek a tetejébe még az elmúlt néhány hónap alatt egy közepesen gagyi országból sikerült egy valódi banánköztársasággá avanzsálnunk (minusz banán, mer persze ahhoz szar az idő).
Emma Watson akarok lenni, szerintem ez hathatós megoldás volna valamennyi fenti problémára (bár nincs információm, hogy hogy áll a karácsonyi ajándékokkal, de legrosszabb esetben megdobhat mindenkit dedikált egy HP dvd-vel).

Mátyás a jogállam védelmezője

Mátyást igencsak aggasztották az elmúlt hetek belpolitikai eseményei, az AB jogkörének csorbitásának irányuló törekvések pedig egyenesen kicsapták nála a biztositékot. Mátyás ezért hathatós fellépés mellett döntött. Szerencsére jelenleg nincs hiány tiltakozási lehetőségekből, hála a különböző ellenzéki erőknek, akik OV-nál csak egymást rühellik jobban. Ez a nem feltétlenül nemes vonás Mátyásnak kapóra jött, mivel igy - az ideológiai kötődésen túl - praktikus szempontokat is figyelembe tudott venni a megfelelő demonstráció kiválasztásakor. Választása a demokratikus charta keddi megmozdulására esett, egyrészt a lebilincselő szónokok, másrészt a Szabadság téri játszótér közelsége okán. Mátyás tehát kedden délután pontban ötkor megjelent a Vértanúk terén, hogy megvédje a jogállamot. A demonstráció remekül sikerült, Mátyás értőn és lelkesen tapsolt egy-egy fontosabb szónoki gondolat után (különösen akkor, amikor Bauer Tamás arról beszélt, hogy OV gyermekeink és unokáink nyugdijával packázik), ezzel jóval nagyobb sikert aratva magánál a szónoknál. Amikor úgy itélte, hogy a szónok egyedül is boldogul, átvonult a játszótérre egy rövid csúszdázásra és homokszórásra. Hazafelé mégegyszer útbaejtette a demonstrációt, bátoritásul tapsolt kicsit és pá-t intett az összegyűlt demokratáknak, különös tekintettel egy jó svádájú vizsla kutyára, majd dolga végeztével hazatért vacsorálni. Nem lehet kétséges, hogy OV ezek után magába száll, Mátyás intelmeit megfogadva kamatostul visszaadja a magánnyugdij lóvét, és kiszélesiti az AB kormány fölött gyakorolt kontrollját azt követően, hogy Stumpf Istvánt leváltotta és helyette kinevezte Halmai Gábort.

Választék

Jó napot kívánok! Fekete, lapos talpú, bélelt bokacsizmát szeretnék. – mondtam belépve a jónevű belvárosi cipőboltba.
Hm-hm. – mélázott az eladó hölgy – Laposban csak ezt tudom mutatni. – mondta, és rábökött egy fekete, 5-6 centis sarkú bokacsizmára.
Öö. Laposat szeretnék. – vetettem ellen.
Áhá. Teljesen laposat? Laposban csak az a három modell van. Kicsit sportosabbak. Az egyik kicsit magasabb szárú. – mutatott egy polcra, ahol valóban három modell volt. Ebből kettő combközépig érő csizma volt, a harmadik – amelyikre valóban ráillett mind a négy fenti kritérium – nem tetszett. Vásárlás nélkül távoztam. Nekem tényleg semmi sem jó.

Wagner, érted Max?

Szombaton láttuk a Rajna kincsét. Rheingold, ahogy a művelt amerikai… Mert mi ám nem csak valami mezei Rajna kincsét néztünk meg, hanem a New York-i Metropolitan Opera (pajtiknak csak Met) előadását. Mer mink azt úgy csináljuk, hogy ha pénteken azt olvassuk a nyujorkerbe, hogy a Met színre viszi a Rajna kincsét, és szuper vagány díszlet lesz, és szuper innovatív látványvilág, akkor szombaton elslattyogunk megnézni a Rajna kincsét, amit az Uránia moziban közvetítenek élőben, hd minőségben (mint utóbb kiderült ez inkább hátrány mint előny, és egy kis szemcsésség kifejezetten jót tett volna a dolognak, de ne szaladjunk a dolgok elébe).
Nos, ha nem arról lett volna szó, hogy a nyujorkerbe olvassuk, hogy ez a legnagyobb királyság, és tudjuk, hogy ez itten a Met, hanem mondjuk itthon látjuk ezt az előadást, akkor puffogtunk volna kicsit, hogy hát már megint nem volt pénz új jelmezre, és kénytelenek voltak az 1980 óta rendszeresített „germán dizájn à la Conan a barbár” darabjait előhúzni. És nem igaz, hogy itt egy ötletes rendezés sincs, mer a szörny úgy néz ki mintha egyenesen a Végtelen történetből ugrott volna elő, a békát valószínűleg a csopaki bazárban szerezték be, és különben is erről a 100 kilós matrónáról ki hiszi el, hogy ő a fiatalság istennője, még ha ondolált szőke hajat visel is, és a színészi teljesítmény nulla, és kunszt az nuku stb. stb. És bezzeg külföldön bezzeg bírnak normális operákat csinálni bezzeg Amerikába bezzeg.
Így viszont tudtuk, hogy ez a Met és ez itt szuper innovatív látványvilág (na jó, a díszlet, ami egyesével mozgatható alumínium pallókból állt, és mindenféle formára lehetett alakítani tényleg vagesz volt), és az előadás költségvetése hozzávetőleg a magyarországi gdp, úgyhogy csak magunkat okolhatjuk, amiért ilyen suttyók vagyunk, és nekünk semmi sem jó. (Jó, azért azt meg kell hagyni, hogy szépen énekeltek, és a pallók esetenként tényleg érdekes dolgokat műveltek.) Azzal meg persze csak a gagyi mozibannéző közönséget akarták büntetni, hogy az operatőr folyton az énekesek gyöngyöző homlokára közelített ahelyett, hogy a színpadképet mutatta volna. Így viszont bőven volt alkalmunk megcsodálni a pazar jelmezeket és passzentos frizurákat az obligát bőr és fém fityegőkkel, szőrnadrágokkal, tökkofferral (mert nem is egyszerűen tok járt a férfiak jelmezéhez, hanem egy kisebbfajta utazóláda méretű alkalmatosság). Úgyhogy tényleg bennünk van a hiba, ha már gizdázni akarunk, legalább elmehettünk volna élőben megtekinteni, nem pedig a közvetítésen fanyalogni.

Fővám

Nálam általában „félig tele” van. Én általában tudok örülni a kis dolgoknak, és le tudom szarni a hülyeségeket. De most mégis csalódott vagyok. Amióta az eszemet tudom (jó, mondjuk amióta ebben az irodában dolgozom), a Fővám teret túrják. Metró, villamos, közmű, mittudomén. Feltúrják, befedik, feltúrják, befedik. Palánkok, konténerek, bokáig érő mocsok, flex, szálló por, pecsvörk aszfalt, kilógó csövek stb. Na de most. Most x (x nagyobb egyelő három) év után befejezték a túrást, lekövezték, benövényezték, leszökőkutazták, bejátszóterezték. Hát ez csak igazán ok az örömre, nem? De. Csak hát felmerül a kérdés, hogy miért tettek egy bazigigamega térre egy pöcsömnyi játszóteret, és miért csak kb. húsz bokrot ültettek. Hacsak nem azért, hogy maradjon kb. ötszáz négyzetméter üres lekövezett rész. Ahol nincs semmi. Nincs pad, nincs növény, nincs játszótér (jó, a sarkában van három ványadt szökőkút). Mer’ ez most minek? Ócsó volt a kő? Még gördeszkázni se jó, mert még egy vacak bukkanó sincs rajta. Esetleg télen sífutni. Gondoljátok, hogy a városi sífutó lobbi keze van a dologban?

Mint a nyulak

Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy mivel a bírálóbizottság megfelelőnek találta a prototípust (ellentétben a metrókocsikkal, de ez egy másik történet) megindult a sorozatgyártás. Mivel a technológia jelenleg nem elég korszerű, így a következő darab legyártása hosszú időt vesz igénybe. Az előrejelzések szerint az újabb termék elkészülte március végére várható. Az elnevezést illető kérdésünket a gyár képviselői egyelőre elhárították, mondván erről az igazgatótanácsnak kell majd döntést hoznia. Lapunknak nyilatkozva egy magát megnevezni nem kívánó munkatárs elmondta, hogy értesülései szerint az igazgatótanács komolyan fontolgatja a Csengecsongi és a Csongicsenge variációkat, mivel azok úgy a jelenlegi politikai környezetben, mint a világgazdaságban egyre dominánsabb Kína további térnyerése esetén előnyösnek látszanak.

(Jó, és ha valakinek még mindig nem esett volna le, má’ megint terhes vagyok.)

Mesteremberek

Nem akarom elkiabálni, de minket szeret a mesteremberek istene. Általában olyanokat fogunk ki, akik jönnek, megcsinálják, és akkor meg van csinálva. Na de most még ezen is túlment a dolog. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy most az történt, hogy jöttek, megcsinálták, de nincs megcsinálva. De a dolog ennél sokkal cifrább. Történt ugyanis, hogy meg akartuk csináltatni az erkélyajtók zárjait (azon egyszerű oknál fogva, hogy nem zártak, vagyis télen is enyhén nyitott erkélyajtók mellett éldegéltünk, és ez nekünk zsenánt). Jött is egy ember, fölmérte, mondta, hogy majd jelentkezik egy árajánlattal, de azóta sem hallottunk felőle. Ekkor léptek a történetbe valódi hőseink a thermolak kft. emberei. Ezek ugyanis jöttek (amikor mondták), fölmérték, adtak árajánlatot, telefonáltak, amikor legyártották az új zárakat, jöttek beszerelni (amikor mondták), és aztán beszereltek. Amikor pedig elkészültek a beszereléssel, az egyikük szégyenkezve elém állt, és azt mondta, hogy hát sajnos ez akkor mostan nem sikerült. Mert a legyártott zárak nem olyan minőségűek, mint kellene, a takaróléc nem elég széles, a kilincs nehezen jár, és különben is ennek három ponton kellene zárnia és nem kettő. Úgyhogy igazán ne haragudjunk, de el kell jönniük megint, és elölről kezdeni az egészet. Igyekeznek minél hamarabb legyártani az újabb garnitúra a zárat, és jönnek, amint tudnak, és hát tényleg ne haragudjunk, ilyen még nem fordult velük elő. A dolog érdekessége amúgy, hogy a beszerelt zárak igazából működnek (a kilincs tényleg nehezen jár), a korábbival ellentétben az ajtókat be lehet csukni. Vagyis a laikus számára úgy tűnhet, hogy elvégezték, amit vállaltak. Mivel mi laikusok vagyunk ezt simán el is hittük volna nekik, és kifizettük volna az árát, ha ők nem mondják, hogy ezt semmiképp se tegyük. E helyett nem fizettünk egy petákot sem, van viszont zárható erkélyajtónk, és várunk a mégjobbanzárhatószélesebbtakaróléces erkélyajtóra. Persze remélem, a történet nem úgy folytatódik majd, hogy második nekifutásra úgy alakult, hogy nincs zárható erkélyajtónk viszont legomboltak rólunk egy nagyobb összeget, úgyhogy még nem akarom elkiabálni.