Lila és zöld gumikacsák avagy a beszoktatás örömei

Gyermekeink immár a naphegyi egyesített óvodák és az I. kerület egyesített bölcsődék (vagy valami hasonló elnevezésű gyermek népjóléti és köznevelési inétzmények) kebelén cseperednek. Elöljáróban annyit, hogy így kevés idő elteltével mindkét intézmény nagyon szimpatikus. Az összes nénik helyesek és kedvesek a gyerekekkel, a környezet közel ideális (jó, lehetne nagyobb az udvar, lehetne kevesebbszer kópé felvágott a reggeli, de ez kisdolog), a gyerekek és szülejek eléggé hasonszőrűek mint mi, szóval mindenféle irónia nélkül elégedettek vagyunk a sorsunkkal.

A gyerekek már más tészta. Merhogyugye eddig fényesre volt nekik nyalva itthon, azt ettek, amit szerettek, hetente kétszer az állatkertben időztek, korlátlan hely és figyelem jutott rájuk, röviden ők voltak a világ királyai. Most meg azon veszik észre magukat, hogy egyedül kell (kéne) enni, más gyerekek is vannak a környéken, és azok is alkalomadtán ugyanazzal a játékkal akarnak játszani, és összességében kevésbé van nekik fényesre nyalva, hovatovább csomó új dologhoz alkalmazkodni kell. Ez nehéz. Szintén irónia nélkül az. Ez látszik is rajtuk. Matyi sírdogál néha, és ha valaki véletlenül uborkát neadjúristen paradicsomot tesz a tányérjára, akkor kiborítja, és nem nagyon joviális módon közli, hogy azt (és semmi mást) nem eszik. Ezzel elég hatékonyan idomítja az óvónőket, akik már megtanulták, hogy ilyen dolgokat ne tegyenek a tányérjára, és segítenek neki kikanalazni a levest. De azért tetszik is neki a dolog, elmeséli, hogy mit festett, milyen verset tanult, és hogy melyik krambónak mi a jele. Gabesz nagyon jól elvan, jön-megy játszik, ő a sztár (mondjuk ehhez az is hozzá tartozik, hogy rajta kívül eddig öt másik gyerek van csak), a bölcsisnénik körülrajongják, hogy milyen okos, és ő kedvesen együttműködve elénekli velük a Hinta palintát, de néha azért előadja a Hársfa mind virágzik-ot és rögtön utána a Ciróka játékot. (Mellesleg jegyzem meg, hogy nem mindig praktikus, ha a gyerek okos. Mert amikor éjjel kettőkor hisztizik, hogy ne vegyem le róla a pisis pizsamát, és azt találom hazudni, hogy jó, leveszem, de utána azt adom vissza, majd mikor fű alatt mégis egy tisztát adok rá, akkor azt mondja, enyhén megrovóan, hogy „arról volt szó, hogy a pisiset adod vissza”, akkor azért nem értékelem annyira az iq-ját.) Aztán viszont behisztizik, és nem hajlandó ebédelni, meg lefeküdni meg ilyenek. Szóval még egyiknél sem vagyunk a beszoktatás nevű kollektív kiképzés végén.

Ami minket illet, rendületlenül bíztatjuk őket, hogy ez szuper lesz, teljesen őszinte lelkesedéssel az arcunkon újságoljuk, hogy ma halrudacska/sóska/vajaskenyér/sütőtök/sültvirsli stb. lesz a reggeli/ebéd miközben szemernyi kétségünk sincs, hogy a gyerek egy falatot sem fog enni a cuccból. Megdícsérjük őket, amikor elmesélik, hogy mit csináltak, mit tanultak. Elmagyarázzuk nekik, hogy hát ez ilyen dolog, az oviban/bölcsiben mindenki együtt eszik, és igen ott is kell aludni, de elalvás előtt van mese, ami szuper. És persze megvesztegetünk. Vastagon. Sütemények, kindertojások, ilyen-olyan apróbb ajándéktárgyak, mesekönyvek röpködnek részint jutalom részint csalétek jelleggel. (Így esett, hogy a tegnap esténket azzal töltöttük, hogy 6cm-nél nagyobb méretű lila gumikacsát vadásztunk az interneten, mert Gabesz ezt nevezte meg, mint árat azért cserébe, hogy hajlandó bentaludni a bölcsiben. Jó, hát mi mást.)

Aztán itt van az is, hogy ovis/bölcsis szülőnek kell lenni. Ez sem olyan triviális. De haladunk. Már tudunk egy csomó terminus technikust (ruhazsák, átadó, üzenőfüzet stb.), igyekszünk jó benyomást kelteni az ovis/bölcsis nénikben (bár néha még kicsusszan a számon egy-egy „szarul” jellegű elszólás, úgyhogy a dolog még nem megy készség szinten), rendületlenül rajzolom az epreket/halakat, töltögetem a papírokat, szedem a színes faleveleket (mondjuk lehet, hogy a feladat nem egészen az, hogy én szedjem, de mindegy, a lényeg, hogy kellő számú levél álljon rendelkezésre), és a mai este a közös süteménysütéssel telt, hogy Matyi holnap tudjon villantani az oviban.

Mélyinterjú Gabesszal

Nyársék hétvégéznek

Augusztus 20-i hosszúhétvége. Réges-régen (pre gyerekek) eszünkbe nem jutott volna nem elmenni valahová, mert hát ki az a hülye, aki egy hosszúhétvégét Budapesten tölt, és nem használja ki az időt egy kis utazásra. Régen (poszt gyerekek, amikor még csecsemők voltak) egy hosszúhétvége inkább volt büntetés mint jutalom, mert végtelenített játszóterezést jelentett, plusz még főzni is kellett, mert nem az irodában/egyetemen ebédeltünk. Most viszont elértünk egy kegyelmi állapotba, amikor a gyerekek A) már elég nagyok ahhoz, hogy nem nagyon kell azon parázni, hogy mikor mit esznek (mert szólnak ha éhesek, és megeszik a rántotthúst sültkrumplival, ami oly bőven terem ebben a gyönyörű kis országban), és mikor és hol alszanak (Matyi már simán kibírja alvás nélkül, Gabesz pedig elég fájdalommentesen és spontán módon el tudja intézni babakocsiban, autóban, ölben stb.); B) még elég kicsit ahhoz, hogy a közös programokat nem találják se uncsinak se cikinek.

Úgyhogy egy ilyen hosszúhétvége egy rántotthússal folyó kánaánná alakul, amikor az ember azon veszi észre magát, hogy idvezült mosollyal figyeli, amint fiacskája csavaros (!) fagyit tesz az arcába a Városligetben, nagy gonddal tuszkolja be a rakéta alakú héliumos lufit (!!) a kocsiba az állatkerti látogatás után, és őszintén szeretné tudni a választ arra a kérdésre, hogy melyik színű tűzijáték tetszett a legjobban (a kisebbik az első durranáskor megijedt, becsukta a szemét, és azzal a lendülettel el is aludt, de hát mindent nem lehet). És a legviccesebb, hogy lassan ez már kezd teljesen természetessé válni (mondjuk nincs min csodálkozni azok után, hogy a megelőző három hétben hűtőtáskában (!!!!!!!!!!) hordtam le a sonkás szenyót a balatoni strandra). Hát így. Nincs már messze az otthonka és a tartós hullám ideje. 

Ákos

Ma bedobtak egy cetlit a postaládába, hogy 20-án Ákos szuperkoncert lesz este 22 órától. A Dózsa György téren. És elnézést kérnek az extrém zajhatásért. Nagyonagyköszi. Ezennel szeretettel meghívunk mindenkit, aki az ablak alatt zajló Ákos szuperkoncertet exklúzív helyről szeretné hallgatni. A belépti díj egy cserelakás vagy négy pár füldugó és egy üveg magas alkoholtartalmú ital. Mondjuk, ha állami dignitások is részt vesznek majd a koncerten, akkor a teraszról meg lehet őket dobálni. Tojást és paradicsomot biztosítunk. Túljelentkezés esetén áltiban kislabdadobásból ötöst szerzők előnyben.

Halmánia

Arról már itt a blogon is volt szó, hogy Matyi eléggé konzervatívnak mondható az étkezés terén, ennek alátámasztására legyen elég annyi, hogy immáron több mint három és fél éve rendületlenül főzöm neki a csecsemőknek való „főzeléket”, azaz vízben főtt zöldséget turmixolva, és ő több mint három és fél éve minden áldott nap jóízűen elfogyasztja azt. Az egyetlen ételfajta, amiben kifejezetten kísérletező kedvű (és még sosem érte csalódás), az a hal. Lapos hal, kerek hal, lyukas hal, csomagolt hal, idei hal, tavalyi hal stb. minden jöhet, mindegyiket szereti.

„A pisztjáng a kedvencem. A bajjamundi is finom, de abban van szálka. Az ojátát és a bjanzínót egészben adják, otthon kell kikapajni a belsejét.” – értekezik Kondor Mátyás, 4 éves budapesti lakos.

Az érdeklődés tisztán gasztronómiai és nem biológiai. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor a halas búvár zsebkönyvet olvasgatjuk, akkor mindegyik halnál azt kérdezi, hogy „ezt meg lehet enni?”. Sajnos a búvár zsebkönyv ebből a szempontból teljese használhatatlan, mert az ívás ideje ugyan oda van írva, de semmit nem mondanak arról, hogy az adott halat meg lehet-e enni, és ha igen, akkor milyen módon kell elkészíteni.

Mindenesetre, amikor kiderült, hogy Gabesz jele a bölcsiben az eper lesz (ebből a szemfülesek már kitalálhatták, hogy a szülői értekezlet kanyart is sikerrel vettük, és még mindig nem vagyunk kipenderítve a gyermek népjóléti intézményekből), akkor közölte, hogy az ő jele főzelék vagy hal legyen. Rajta leszek. Mondjuk nem tudom, hogy elég elszánt anya vagyok-e ahhoz, hogy kiharcoljam, hogy a gyerek jele a barramundi lehessen. 

Porszem a vajban, a kés kiköszörülése vagy óvodai/bölcsődei felvételi második rész

Matyit felvették az óvodába, ugyan nem a Lovas útra, hanem a Mészáros utcába, de ezt ugye lehetett sejteni, és nekünk nem is baj, közlekedés szempontból még jobb is. Az egyetlen dolog ugye, amit szerettünk volna, az az volt, hogy a két gyereket ne két külön helyre kelljen vinni. Ez komoly logisztikai feladat, mert az óvodai és bölcsődei ügyintézés két tök külön rendszer, máshogy megy a felvételi, más ember intézi stb. Ezért az elmúlt néhány hónapban kb. ezerötszázszor mondtam el különböző helyeken és írtam le különböző jelentkezési lapokra, hogy azt szeretném, ha a két gyerek egy helyre stb.

Nem is volt ezzel semmi gond. Amikor telefonált az óvodás nő, hogy akkor nem Lovas út, hanem Mészáros utca, akkor mondtam, hogy kiváló, én csak annyit szeretnék kérni, hogy a két gyerek akkor egy helyre, ami csak azért gond, mert a korábban kitöltött bölcsődei lapra még a Lovas utat írtam be stb. stb. stb. Az óvodai nő nagyon készséges volt, mondta, hogy akkor ő most majd felhívja a népjóléti irodát (bölcsődei bürokrácia hivatalos elnevezése), és szól, hogy akkor Gabesz jelentkezését irányítsák át a Mészáros utcába, de legjobb lesz, ha biztos, ami biztos én is telefonálok. Biztos, ami biztos én is telefonáltam, igen, persze, tudják, most telefonált az óvodás nő, igen rendben, átírják nem gond. Príma, gondoltam én magamban. De nem volt príma, mert mint utóbb kiderült, a mancika, aki a vonal végén volt, ahelyett, hogy valóban átírta volna, inkább ivott egy kávét/megnézte a horoszkópját/kifestette a körmét.

Ez onnan derült ki, hogy amikor eljött a NAGY TÁJÉKOZÓDÁSI NAP (vagyis amikortól a népjóléti irodán meg lehetett kérdezni, hogy akkor felvették-e vagy nem-e vették-e fel), akkor egy nagyon készséges és kedves hölgy tájékoztatott, hogy felvették. A Lovas útra. Merthát oda jelentkeztünk, háthiszen az van a lapon. Igen-igen valóban az van a lapon, de a nagyot végül nem oda óvodába, és akkor az óvodavezetőasszony telefonált, és akkor én is telefonáltam, és akkor a kolléganője azt mondta, és hát ugye nekünk fontos lenne, hogy a két gyerek egy helyre stb. stb. stb. A kedves hölgy megszeppenve mondta, hogy akkor ő most beszél az irodavezetővel, hogy mit lehet csinálni, és visszahív. Nekem mondjuk lett volna pár ötletem, hogy kivel mit lehet csinálni, de ezeket nem osztottam meg a kedves hölggyel, hanem megköszöntem szépen és letettem.

És most figyeljetek: visszahívott kb. fél óra múlva, hogy akkor ő most ezt elintézte. Mehet a Gabesz is a Mészáros utcába. Hirtelenjében nehéz volt visszanyelnem az alkalomra igényesen kimunkált decens ámde egyértelmű megjegyzéseimet a kollégák szakértelmével kapcsolatban, de végül sikerült kiböknöm egy kedves hangú köszönöm szépent. Ki gondolná, hogy ez így meg. Hogy csak úgy visszahívnak, ha azt mondják, hogy vissza fognak hívni, és nem csak hogy visszahívnak, de még el is intézik (az más kérdés, hogy nem kellett volna intézni, ha a másik mancika ugye elvégzi a rábízott rendkívül bonyolult feladatot, de akkor is), sőt még kedvesek is. Valószínűleg mindennek a hátterében a rejtett kamera áll, amivel egy propagandafilm készítésén dolgoznak, és holnap amikor elmegyek a bölcsődei szülőire (teatyaég!), akkor démonian az arcomba nevetnek, és azt mondják, hogy „Csak nem gondolta, hogy tényleg felvettük, és tényleg idejárhat! Hol él maga! Különben is a múltkor pöttyös sálat viselt, azt hitte nem lesznek meg a következmények?” vagy valami ilyesmi, én pedig lehorgasztott fejjel eloldalgok, és a következő hetekben magánbölcsit kutatva rovom az utcákat bűnbánóan. Így vagy úgy de folyt köv. 

Az élet apró örömei sorozatból

A törzsvevő: általában a Nagycsarnokban szoktam vásárolni, nincs egy fix helyem, de azért van egy pár, ahová rendszeresen járok. Nemrég az egyik árusnál nagyon finom epret vettem, úgyhogy többször is visszamentem eperért. Az eladó egy nagydarab, kopasz, vastag ezüstláncos mogorva fószer, aki nagyjából rá se néz az emberre, és a szája sarkából elhadarja, hogy mennyit kell fizetni. Valamelyik nap, amikor már többedszer vettem ott az epret, egyszer csak felnézett, és azt mondta: „Te már a törzsvevőm vagy.”, és ennek láthatólag nagyon örült. Azóta már messziről észrevesz, felderül az arca, viccelget, és egyáltalán kenyérre lehet kenni. Mert hát törzsvevő volnék. Tegnap viszont nagyon aggodalmasan megjegyezte, hogy vége lesz az epernek, de megnyugtattam, hogy majd megyek málnáért. Ennek is örült.

A kávé: Felfedeztem a város legjobb kávéját. De nem csak úgy jó meg minden, hanem messze jobb, mint bármelyik kávé, amit eddig ittam. Itt lehet kapni.

A medence: A piacgazdaság csodás dolog, és még a vízszínező tablettákon túl is tartogat örömöket. Az ember ugyanis konstatálja, hogy a napokban 35 fok meleg lesz, konstatálja azt is, hogy a kiskád, amiben eleddig a gyerekek nyaranta a teraszon pancsoltak (és baromira nem volt praktikus, mert ketten nem fértek jól bele) kölcsönadódott. Erre beül az autóba, elhajtat a legközelebbi játékboltba, és – kb. 40 típusból választva – megvásárol egy kiváló kínai felfújhatós medencét 1300 forintért. Gyerekek boldogan pancsolnak, anyuka elégedetten üldögél mellettük a teraszon. Annak ellenére, hogy életem nagyobb részét kapitalista rendszerben éltem le, sőt viszonylag huzamosabb időt töltöttem nálunknál sokkal kapitalistább országokban, még mindig nem tartom evidens dolognak, hogy 35 fokban árusítanak felfújhatós medencét, úgyhogy még mindig tudok örülni, ha valami ilyen flottul elintéződik.