Fészekrakó ösztön a seggem

Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem immáron többedszerre, amikor reggel teljes dolgozós felszerelésben, csini táskával a vállamon, egy festékesvödörrel a kezemben kóvályogtam a Dózsa téren, hogy megtaláljam azt a helyet, ahol a veszélyes hulladékot el kell helyezni a lomtalanítás alkalmából. Végül néhány szakavatottnak látszó bácsi javaslatára elhelyeztem egy kupac másik dolog mellett, és reménykedem, hogy a lomtalanítók majd rájönnek, hogy mit hova kell elszállítani.
Mondjuk én még mindig jobban jártam a festékesvödrömmel, mint Peti és Petipapija, akik a reggelt a maradék kilomtalanításra szánt dolog le- és kicígölésével töltötték.
A fenti gondolat amúgy már a ma reggeli események előzményeként lezajlott NKEP (nagy kedd esti pakolás) alkalmával is felötlött bennem, amikor este 11-ig munkálkodtunk azon, hogy a Briós szobájából eltávolítsuk a fölösleges dolgokat, hogy aztán majd újabb bútorvásárlás-szállítás-összeszerelés-szemétlehordás-takarítás keretében elnyerhesse gyerekszoba funkcióját.
Miután megszabadultam a festékesvödörtől, rá is térhettem a következő programpontra, nevezetesen xedjére is beszéltem a fregolis vállalattal (most már az összes munkatárssal elég jó nexusban vagyok), hogy lebonyolítsam a fregolifelszerelést, amiről még most sem tudjuk biztosan, hogy (a) egyáltalán lehet-e, (b) ha nem lehet, akkor mit lehet helyette, (c) a hosszú fáradozásain eredményeképpen nem fog-e egy szép napon a fejünkreszakadni a plafon.
Szóval hányás nélkül elég jól elvagyok, de egy hangyányival több fészekrakó ösztön nem jönne rosszul. Persze azért a rendezkedésben jó rész is van, például Peszter vállalta, hogy fest valamit a falra, aminek már előre nagyon örülünk.

Malőr

Miután szombaton Ausztriában felhábordova tapasztaltam, hogy a fránya (és akkor asszem talán nem ezt a szót használtam) MKBs bankkártyámmal sem fizetni nem lehet, sem automatából pénzt fel venni, pedig egészen biztosan több mint 300 euro van a hozzá tartozó számlán, ma észrevettem, hogy a hiba az lehetett, hogy 280 euro helyett, 280 magyar forintot utaltam át rá a múlt héten.

Lábköröm

Nem akarom elkiabálni, de eddig a terhesség – leszámítva a ragyakatasztrófát, amit most már hivatalosan is kezelhetetlenné nyilvánítok (miután kentem/szedtem rá a világon fellelhető majdnem minden izét a szuperfenszi francia termálvizes kenőcstől, a homeopata gyógyszeren keresztül a gyógyszertári szaliciles alkoholig) – eddig szinte semmilyen kellemetlenséggel nem járt. Nemrég viszont megtapasztaltam a kettes számú problémát, méghozzá azt, hogy ha az embernek kellően nagy a hasa, akkor meglehetősen nehéz dolog lábkörmöt vágni. Nekem például nem is sikerült túl jól, minek következtében az egész reggelt papírzsepibe csavart lábujjal, féllábon ugrálva töltöttem, hogy ne vérezzem össze a fürdőszobaszőnyeget. Természetesen összevéreztem. És ennek apropóján arra gondoltam, hogy vajon hogy vágják a lábkörmüket azok a sörhasú fószerek, akiknek mindig akkora hasuk van, mint most nekem, sőt van, akinek még sokkal nagyobb. Hogy csinálja pl. Csuja Imre? Lehet, hogy be kéne iratkoznom valami gyorstalpaló sörhastanfolyamra, hogy kitanuljam a praktikákat.

Villanyszerelés

Tegnap észrevettem a liftajtó fölött egy hirdetést. Egyebek mellett a következő volt rajta olvasható: Villanyszerelés (alatta) telefonszám: 06-70-stb. (alatta) Hívjon, házhoz jövünk!. Hm, gondoltam magamban, milyen pöpec kis szolgáltatás, az ember elkerüli a macerát, hogy az egész lakás elektromos hálózatát magával kelljen vinnie az üzletbe. Hiába, a kapitalizmus csodákra képes.

Beütött a krach

Ma reggel kénytelen voltam szembesülni a gazdasági válság kézzel fogható jeleivel, és mondhatom, elég nagy a baj. Ugyanis vettem a csarnokban egy szilvalekváros-magos sütit (aka fitness croissant) és egy kiflit (két különböző pékségben!), és mind a kettő kisebb volt, mint szokott lenni (tévedésről nem lehet szó, mivel elég jól ismerem a nevezett termékeket). Remélem, nem késik soká a new deal, mert ez tarthatatlan. Vagy lehet, hogy ez már az egészségügyi reform része?

Az üzleti siker titka

Amióta biomajom lettem (értve ezalatt, hogy a Briós - és persze saját magam - testi-lelki jóléte érdekében sok bio frincfrancot eszem) nagy örömömre szolgál, hogy van egy bio zöldséges a csarnokban, ahol mindenféle jó dolgokat lehet kapni (még teljesen finom, nem kőkemény avokádót is), és nem is olyan rettenetesen drága. Na ez a zöldséges most szabadság miatt egy hétig zárva volt, és tegnap nyitott újra, úgyhogy én már tegnap azzal a reménnyel mentem oda, hogy majd tudok dolgokat venni. Tévedtem. Kb. délután kettőkor az újranyitás még elég kezdetleges állapotban volt, konkrétan két idősödő nőszemély téblábolt a tök üres pult mellett. Egy-egy rekesz ez vagy az volt csak elég hevenyészett módon kirakva. Hangosan köszöntem, mire az egyik előbújt a ládák mögül, és kérdezte, hogy mit szeretnék. Mondtam, hogy kérnék almát, kérdezték melyik fajtából. (Egy rekesz volt kirakva, benne egy fajta alma.) Merthogy van ám sárga is, meg másik fajta piros, na jöjjek inkább hátra, és válasszam ki. Kiválasztottam. Ezzel megvoltunk. Kérdeztem, van-e feketeretek. Hát úgy rémlik, van valahol. Az egyik instruálta a másikat, hogy nézzen körül a rekeszek között (ezalatt emez az almákat próbálta lemérni, és az árukat beütni a gépbe, sikertelenül). Nem találta meg a feketeretket. Kérdeztem, van-e avokádó. Van, biztosan, vagyis lesz, de most nincs, még nem hoztak meg mindent, vagy csak nem találják. Kicsit csalódott voltam, de azért még leemeltem egy szép karalábét a kirakott halomból, hogy akkor még azt is vinném. Már a zöldjét is levettük, szépen elcsomagoltam, de az ára nem volt meg. Az egyik őrülten keresgél, a másik kérdezi, mit keres. A szemüvegét, mert ott van az árlista, de szemüveg nélkül nem látja. Erre a másik kivette a kezéből a listát. De szemüveg nélkül ő sem látja. Mondok, én látok szemüveg nélkül. Orrom alá tolják a listát, ugyan olvassam már le, mi van a karalábé mellé írva. 530. Hát akkor 530 lesz. Mondok, hogyhogy? Nem kilója annyi? Nem-nem ez bizony 530 darabja. Mondok, akkor köszönöm, nem kérem. Az egyik nőszemély elégedetlenkedik, hogy akkor mért vetettem le a zöldjét, és azt mondogatja, hogy de hát ez bio termék, azért kerül ennyibe, a másik hitetlenkedik, hogy tényleg, ez tényleg valószínűtlen, hogy egy darab karalábé 530 lenne (továbbra sem fogadják el azt a felvetést, hogy esetleg kilója annyi), de hát ha a papíron az van, akkor mégiscsak annyi. A röpke húsz perces program után vásároltam négy almát mindösszesen 160-ért, és megegyeztünk, hogy majd visszanézek egy-két nap múlva, hátha addigra megoldódik a karalábé rejtély, biztosítottak, hogy addigra lesz minden retek is, avokádó is.

A biomajmok nem racionális vásárlók, úgyhogy ez a kis incidens legkevésbé sem tántorított el attól, hogy legközelebb is elzarándokoljak az asszonyságokhoz, és újabb kísérletet tegyek retek vásárlására. Egy biomajom legyen szívós.