Újabb gyöngyszem

a szofisztikált köcsögségek kollekciómban: „Azért nem ANNYIRA önkiszolgáló a bolt.” Mondotta a nyilvánvalóan a rendes, tisztességes, pultos közérteken szocializálódott pénztáros néni a Match közértben, miután Sherlock Holmes-t megszégyenítő keresztkérdéssel („Ezt hol találta?”) sikerült rámbizonyítani azon gaztettemet, hogy a ceruzaelemet a lánccal lekerített részben elhelyezkedő állványról emeltem le, és miután a tisztánlátás végett felvilágosított, hogy „a lánc azért van ott, hogy ne menjenek be”. Természetesen frappánsan visszaverte erőtlen és teljességgel abszurd védekezésemet, miszerint a lánc mögött nem volt senki, akitől az elemet el lehetett volna kérni („Szólni kell.”).
Ilyen előzmények után megérdemeltem az újabb megalázást, amikor is negyedszerre mondtam, hogy kérek két szatyrot (az első három alkalommal nem reagált semmit): „Hallottam, de még nem mondta, hogy kicsi, nagyobb vagy még nagyobb szatyrot óhajt.” Hogy le ne leplezzem véghetetlen tudatlanságomat a Match közért szatyorméreteit illetően (ezzel nyilván újabb jogos kritikát érdemeltem volna ki), kitérőleg füles szatyrot kértem.

Én, a Maki, a homeless bácsi, a vizslakutya és a varjú

Ĺgy ötösben töltöttünk el egy kellemes félórát ma a Tabánban egy játszótéren. Én a Makit sétáltattam (a Tabánban kellemesebb – kevésbé meleg és kevésbé szeles – idő volt mint a teraszon), illetve tologattam előre-hátra, előre-hátra, előre-hátra, hogy elaludjon (el is aludt, úgyhogy utána egy padon ücsörögve olvastam), a homeless (vagy annak kinéző bácsi) egy padon ült és olvasott, a vizslakutya szaladgált, aztán lecövekelt egy bokornál, és abban szaglászott, a varjú pedig egy fán ülve éktelenül károgott (olyannyira, hogy a homeless bácsi meg is próbálta megdobni valamivel, hogy átszálljon egy másik fára). Vicces kis kompánia voltunk.
Aztán kb. fél óra után megjött a vizslakutya gazdája, és beszélgetésbe elegyedett a homeless bácsival. A beszélgetésükben a következők szerepeltek (ezek hallatszottak át az én padomig): Kim Ir Szen, Nagy Imre, Afganisztán, lófasz, bazmeg. Ebből arra következtetek, hogy nagyívű politikai eszmecserét tartottak az elmúlt ötven-hatvan évről. Sajnos a konklúziót nem tudtam megvárni, mert közeledett a Maki uzsonnaideje, és haza kellett jönnünk.

Kistolmács 2009

Mákásnak a hétvégén vidéki utazásra szottyant kedve, úgyhogy pont kapóra jött a 20. Jubileumi nomád tábor, aminek apropóján nagy nomádtáboros dzsembori volt Kistolmácson. Szombat reggel fogtuk, bepakoltuk a kocsiba, és lezúztunk Zalába (az utazás alatt megbocsátottuk, hogy az autópályaépítés miatt csődbe ment az ország – ki a fenének hiányzik a fizetőképesség, ha Letenyéig két és negyed óra alatt le lehet érni). A lezúzást egyszer megszakítottuk egy etetéssel, amit egy kies parkolóban abszolváltunk, diszkréten az anyósülésen, a placc közepén (nem nagyon volt széle vagy félreeső helye), egy kendővel igyekezve befedni magunkat a hetven fokban.
Kb. délelőtt tízre értünk le. Az idő remek, verőfényes napsütés egészen negyed tizenegyig, amikor is leszakadt az ég, és onnantól fogva a nap nagyobb részében esett az eső hol jobban, hol kevésbé. Ettől persze rövid idő alatt sártenger lett, plusz megtízszereződött a szúnyogok száma, amiből már érkezésünkkor rengeteg volt. Mindezek ellenére Mákás remekjól mulatott, a babakocsival térdig gázoltunk a sárban, felhőszakadás alatt kocsiban szoptattam (ami praktikus volt, mert így legalább a hülye kendővel nem kellett bíbelődni, mert úgyse lehetett belátni az esőtől), pelenkáztam ebédlő asztalon (ennyit arról, hogy az ember otthon kifőzi/fertőtleníti/vasalja az összes miaszart), szóval táborozás, ahogy az kell. Az én vagánysági szintem mellett ez igazán nagy teljesítmény, büszke is vagyok rá, hogy fél tizenegykor nem futamodtunk meg, és jöttünk haza (ez abban a pillanatban nem tűnt elképzelhetetlennek, de aztán sikerült felülkerekednem a belső nyúlon).
Annál is inkább örülök, hogy nem jöttünk el fél óra után, mert mi is jót táboroztunk. Keveset, de jót. Minden ugyanolyan volt, minden tereptárgy (sátor, budi stb.) ugyanazon a helyen állt, mindenkin ugyanaz a kinyúlott pulóver volt, ugyanazok voltak a tárgyak, ugyanazok voltak a viccek, ugyanazért volt jó, amiért régen jó volt. Úgyhogy szomorúak voltunk, hogy el kellett jönni (szerencsére hoztunk magunkkal egy darabka Kistolmácsot természetesen szimbóleumosan a szívünkben, de nagyon is valóságosan is öt kiló sár és szalma formájában, amit azóta is pucoválok a babakocsiról, cipőkről, kocsiból stb.).



Zslötyinek köszi a képet.

Mákás szerelmes

A francia adófizetők esete a teraszunkkal

Hogy vesz részt az ember egy háromszemélyes vendégségben, vasárnap este, a saját teraszán egy vadidegen vietnámi lánnyal és annak vadidegen francia pasijával? Mindenről a csigazabálók tehetnek...
A csigazabálók ugyanis fontosnak tartják, hogy népszerűsítsék magukat a világban, ezért az adófizetők pénzét nem sajnálva összecsődítenek egy rakás fiatalt az 1998-as focivébére, akik aztán csúnyán horogra akadnak, és annak rendje és módja szerint frankománok lesznek, és nem is akarnak mást, mint folyton Franciaországban lebzselni . Aztán eltelik tizenegy év, és a rakás fiatal közül egy vietnámi lány Budapestre jön egy hosszúhétvégés nyaralásra , és felhívja a magyar haverját, akivel tizenegy éve, az ominózus focivébén ugyan nem találkozott, de azóta mégis kapcsolatba kerültek, de a haver sajnos pont azon a hétvégén nincs Pesten, de ír egy e-mailt a többieknek, hogy ki vállalná esetleg, hogy elkalauzolja a szimpatikus vietnámi lányt, és erre a legbalekabbik, akinek van egy kéthónapos gyereke azt válaszolja, hogy kalauzolást ugyan nem vállal, de egy pohár borral szívesen szolgál a vietnámi lány és a kalauzolók részére a teraszán, mert ott szép a kilátás. Kalauzolók persze nem jelentkeznek, a lány pedig nem szégyellős, így kötnek ki hármacskán borozgatva a teraszon vasárnap este (amíg a legbalekabbik élete párja a szobában az indexet olvasgatja, mert nem tud franciául és a legkisebb porcikája sem kívánja a bájcsevegést). De legalább beszéltem franciául is kicsit. (Amúgy teljesen helyesek voltak, szóval nem is volt rossz, és tapintatosan hamar elmentek, én pedig mosolyogva nem marasztaltam őket.)

Szívtipró gimi

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Maki nem túl állhatatos a párkapcsolatok terén, de kiderült, hogy nem csak csapodár, hanem bigámista is. Tegnap óta ugyanis a sipkás maci az első számú szerelme (tegnap is és ma reggel is hosszan beszélgettek kettesben, Maki eközben szinte transzban volt, és kis kélyes sikkantásokat hallatott), viszont a tehén sem jutott a répásnyúl szomorú sorsára (aki amúgy szintén kezdi visszaküzdeni magát, de régi pozícióját nem tudta visszaszerezni), Maki őt is sokszor kitünteti a figyelmével, és ha a tehén elég jól viselkedik, akkor meg is pofozgatja. Úgyhogy szerintem csak idő kérdése, és a sipkás maci meg a csörgős tehén egymásnak esnek majd a féltékenység miatt, lassan beszerzünk egy két eunochot, hogy őrködjenek a háremben. Kíváncsian várom a fejleményeket.

Életminőség

A fotelágyas gondjaim közepette számba vettem (a számbavétel mostanában úgyis gyakori foglalatosságom, mivel ahhoz nincs szükség egy kézre sem, amiből mostanság kicsit hiány mutatkozik), hogy mik azok a dolgok, amik hozzájárulnak a jólétemhez (leszámítva a rengetegrengetegrengeteg családi segítségen, amit maximálisan kihasználok, és nagyon hálás vagyok érte, és a Maki aranyos húzásait, amiből szerencsére egyre többet produkál). Ezek a dolgok jutottak eszembe:
Kávé és süti – cukrászdában (amikor a Maki bérbe van adva) vagy a teraszon fogyasztva (tegnap például a nap egyik fénypontja volt az Ági féle csokisoufflé)
Csörgős tehén – (Pepének ezúton is köszönjük, világbajnok darab) egy igen-igen ronda műanyag tehén, aminek kis golyók vannak a lábában, amitől rázás vagy ütögetés útján csörgő hang érhető el vele, a Maki örjöng a csörgős tehénért, extrém szerencsés esetben fél órát is püfölgeti egyedül, illetve séta közben babakocsira csiptetve előszeretettel fixszírozza, amivel elodázható a publikus helyen való üvöltés
Hintaszék – (a köszönet ezért Katkát illeti) fentihez hasonlóan a Maki szórakoztatására kiválóan alkalmas eszköz, lábbal is üzemeltethető, ezért Makihintáztatás közben az olyannyira hiányzó kezek másra használhatók
New Yorker – teraszon ülve, babakocsit egykézzel előre-hátra toligálva mozgásban tartva kiválóan lehet olvasni (nb a kiválóan azt jelenti, hogy max. 15-20 percet egyhuzamban, úgyhogy a Maki születése óta egy fél könyvet és kb. 5 nyújorker cikket tudtam elolvasni), és ez segít az agysejtek tejmiriggyé alakulásáanak meggátlásában
Magos süti – a Mészáros utcai kis cukrászda világbajnok terméke, függő vagyok
Hangoskönyv – a napi ötszöri (a hatodikat Peti intézi éjjel,cumisüvegbe töltött tejből – nem mellesleg ez maga igen nagy életminőség javulást eredményez) etetés alatti végtelen unalom elűzésére
Bartók rádió – háttérzajnak, asszem enélkül megkattannék
Jóga – de ez már lerágott csont
Naphegy – a legjobb sétaútvonal (magos keksz útbaejthető), csendes, szép és van benne hegymenet, ami enyhíti a testmozgás hiányát
Lakás, terasz, kilátás, rigók a teraszkorláton – egyértelmű, nem kell ragozni
Ami úgy kell mint üvegestótnak a hanyattesés: folytonos parázás, szorongás („most föl fog ébredni”, „most sírni fog”, „vajon éhes?”, „vajon fáj a hasa?”, „vajon elég neki a kaja, amit szolgáltatok?”, „mások bezzeg tudnak közben főzni/dolgozni/háztartástvezetni „– nekem a mosás, vasalásra futja csak, „nem kéne többet lennie hason?”, „mi lesz, ha a vendégség alatt üvölteni fog?” stb., stb.), napjában 27-szer azt gondolni, hogy én erre a feladatra teljesen alkalmatlan vagyok, a szütyő stagnáló jelenléte (ez azért viselhető), kéz és időhiány
Ami nagyon hiányzik: társasági élet (a múlt pénteki kollégás grillezés igazán pazar volt, mindenkit csak bíztatni tudok, hogy egyszer-egyszer hívjon meg valahova, nagyon fogok igyekezni eleget tenni a meghívásnak), munka, Pest (illetve a városnak minden az Attila út 35. 500 méteres körzetén kívül eső része), mozi/színház/koncert, vajaskifli bödön kávéval nyugiban történő elfogyasztása
Nos ennyit a számbavételről, hamarosan tíz óra, ideje nyugovóra térni.