Kistolmács 2009

Mákásnak a hétvégén vidéki utazásra szottyant kedve, úgyhogy pont kapóra jött a 20. Jubileumi nomád tábor, aminek apropóján nagy nomádtáboros dzsembori volt Kistolmácson. Szombat reggel fogtuk, bepakoltuk a kocsiba, és lezúztunk Zalába (az utazás alatt megbocsátottuk, hogy az autópályaépítés miatt csődbe ment az ország – ki a fenének hiányzik a fizetőképesség, ha Letenyéig két és negyed óra alatt le lehet érni). A lezúzást egyszer megszakítottuk egy etetéssel, amit egy kies parkolóban abszolváltunk, diszkréten az anyósülésen, a placc közepén (nem nagyon volt széle vagy félreeső helye), egy kendővel igyekezve befedni magunkat a hetven fokban.
Kb. délelőtt tízre értünk le. Az idő remek, verőfényes napsütés egészen negyed tizenegyig, amikor is leszakadt az ég, és onnantól fogva a nap nagyobb részében esett az eső hol jobban, hol kevésbé. Ettől persze rövid idő alatt sártenger lett, plusz megtízszereződött a szúnyogok száma, amiből már érkezésünkkor rengeteg volt. Mindezek ellenére Mákás remekjól mulatott, a babakocsival térdig gázoltunk a sárban, felhőszakadás alatt kocsiban szoptattam (ami praktikus volt, mert így legalább a hülye kendővel nem kellett bíbelődni, mert úgyse lehetett belátni az esőtől), pelenkáztam ebédlő asztalon (ennyit arról, hogy az ember otthon kifőzi/fertőtleníti/vasalja az összes miaszart), szóval táborozás, ahogy az kell. Az én vagánysági szintem mellett ez igazán nagy teljesítmény, büszke is vagyok rá, hogy fél tizenegykor nem futamodtunk meg, és jöttünk haza (ez abban a pillanatban nem tűnt elképzelhetetlennek, de aztán sikerült felülkerekednem a belső nyúlon).
Annál is inkább örülök, hogy nem jöttünk el fél óra után, mert mi is jót táboroztunk. Keveset, de jót. Minden ugyanolyan volt, minden tereptárgy (sátor, budi stb.) ugyanazon a helyen állt, mindenkin ugyanaz a kinyúlott pulóver volt, ugyanazok voltak a tárgyak, ugyanazok voltak a viccek, ugyanazért volt jó, amiért régen jó volt. Úgyhogy szomorúak voltunk, hogy el kellett jönni (szerencsére hoztunk magunkkal egy darabka Kistolmácsot természetesen szimbóleumosan a szívünkben, de nagyon is valóságosan is öt kiló sár és szalma formájában, amit azóta is pucoválok a babakocsiról, cipőkről, kocsiból stb.).



Zslötyinek köszi a képet.