A francia adófizetők esete a teraszunkkal

Hogy vesz részt az ember egy háromszemélyes vendégségben, vasárnap este, a saját teraszán egy vadidegen vietnámi lánnyal és annak vadidegen francia pasijával? Mindenről a csigazabálók tehetnek...
A csigazabálók ugyanis fontosnak tartják, hogy népszerűsítsék magukat a világban, ezért az adófizetők pénzét nem sajnálva összecsődítenek egy rakás fiatalt az 1998-as focivébére, akik aztán csúnyán horogra akadnak, és annak rendje és módja szerint frankománok lesznek, és nem is akarnak mást, mint folyton Franciaországban lebzselni . Aztán eltelik tizenegy év, és a rakás fiatal közül egy vietnámi lány Budapestre jön egy hosszúhétvégés nyaralásra , és felhívja a magyar haverját, akivel tizenegy éve, az ominózus focivébén ugyan nem találkozott, de azóta mégis kapcsolatba kerültek, de a haver sajnos pont azon a hétvégén nincs Pesten, de ír egy e-mailt a többieknek, hogy ki vállalná esetleg, hogy elkalauzolja a szimpatikus vietnámi lányt, és erre a legbalekabbik, akinek van egy kéthónapos gyereke azt válaszolja, hogy kalauzolást ugyan nem vállal, de egy pohár borral szívesen szolgál a vietnámi lány és a kalauzolók részére a teraszán, mert ott szép a kilátás. Kalauzolók persze nem jelentkeznek, a lány pedig nem szégyellős, így kötnek ki hármacskán borozgatva a teraszon vasárnap este (amíg a legbalekabbik élete párja a szobában az indexet olvasgatja, mert nem tud franciául és a legkisebb porcikája sem kívánja a bájcsevegést). De legalább beszéltem franciául is kicsit. (Amúgy teljesen helyesek voltak, szóval nem is volt rossz, és tapintatosan hamar elmentek, én pedig mosolyogva nem marasztaltam őket.)