Mint a nyulak

Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy mivel a bírálóbizottság megfelelőnek találta a prototípust (ellentétben a metrókocsikkal, de ez egy másik történet) megindult a sorozatgyártás. Mivel a technológia jelenleg nem elég korszerű, így a következő darab legyártása hosszú időt vesz igénybe. Az előrejelzések szerint az újabb termék elkészülte március végére várható. Az elnevezést illető kérdésünket a gyár képviselői egyelőre elhárították, mondván erről az igazgatótanácsnak kell majd döntést hoznia. Lapunknak nyilatkozva egy magát megnevezni nem kívánó munkatárs elmondta, hogy értesülései szerint az igazgatótanács komolyan fontolgatja a Csengecsongi és a Csongicsenge variációkat, mivel azok úgy a jelenlegi politikai környezetben, mint a világgazdaságban egyre dominánsabb Kína további térnyerése esetén előnyösnek látszanak.

(Jó, és ha valakinek még mindig nem esett volna le, má’ megint terhes vagyok.)

Mesteremberek

Nem akarom elkiabálni, de minket szeret a mesteremberek istene. Általában olyanokat fogunk ki, akik jönnek, megcsinálják, és akkor meg van csinálva. Na de most még ezen is túlment a dolog. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy most az történt, hogy jöttek, megcsinálták, de nincs megcsinálva. De a dolog ennél sokkal cifrább. Történt ugyanis, hogy meg akartuk csináltatni az erkélyajtók zárjait (azon egyszerű oknál fogva, hogy nem zártak, vagyis télen is enyhén nyitott erkélyajtók mellett éldegéltünk, és ez nekünk zsenánt). Jött is egy ember, fölmérte, mondta, hogy majd jelentkezik egy árajánlattal, de azóta sem hallottunk felőle. Ekkor léptek a történetbe valódi hőseink a thermolak kft. emberei. Ezek ugyanis jöttek (amikor mondták), fölmérték, adtak árajánlatot, telefonáltak, amikor legyártották az új zárakat, jöttek beszerelni (amikor mondták), és aztán beszereltek. Amikor pedig elkészültek a beszereléssel, az egyikük szégyenkezve elém állt, és azt mondta, hogy hát sajnos ez akkor mostan nem sikerült. Mert a legyártott zárak nem olyan minőségűek, mint kellene, a takaróléc nem elég széles, a kilincs nehezen jár, és különben is ennek három ponton kellene zárnia és nem kettő. Úgyhogy igazán ne haragudjunk, de el kell jönniük megint, és elölről kezdeni az egészet. Igyekeznek minél hamarabb legyártani az újabb garnitúra a zárat, és jönnek, amint tudnak, és hát tényleg ne haragudjunk, ilyen még nem fordult velük elő. A dolog érdekessége amúgy, hogy a beszerelt zárak igazából működnek (a kilincs tényleg nehezen jár), a korábbival ellentétben az ajtókat be lehet csukni. Vagyis a laikus számára úgy tűnhet, hogy elvégezték, amit vállaltak. Mivel mi laikusok vagyunk ezt simán el is hittük volna nekik, és kifizettük volna az árát, ha ők nem mondják, hogy ezt semmiképp se tegyük. E helyett nem fizettünk egy petákot sem, van viszont zárható erkélyajtónk, és várunk a mégjobbanzárhatószélesebbtakaróléces erkélyajtóra. Persze remélem, a történet nem úgy folytatódik majd, hogy második nekifutásra úgy alakult, hogy nincs zárható erkélyajtónk viszont legomboltak rólunk egy nagyobb összeget, úgyhogy még nem akarom elkiabálni.

Nem nyaralunk

Ellenkezőleg, dógozunk. Persze nincs abban semmi rossz. Vannak, akik kifejezetten szeretik. (Amúgy mi is ezek közé tartozunk, de azért azt nem állítanám, hogy nem érzek bizonyos nosztalgiát a csopaki kifli és Pista bácsi iránt, nem beszélve Umbria dombjairól).
Az elmúlt két hétben mindössze egy megörökítésre érdemes esemény történ, miszerint Matyi úr megtanult járni. Na jó, ezt nem úgy kell érteni, hogy két lábon közlekedik. A közlekedés természetes módja továbbra is a négykézlábazás, illetve ülveféllábbalelőretolás. De lakáson belül, mondjuk a nappali egyik feléből a másikba, mindkét kezét magasra tartva, kicsit terpeszben, szélesen vigyorogva, a mutatványt hangaláfestéssel (tetetete, papapapa, esetleg óóóó) felturbózva megtesz pár lépést. Ennek örömére megvásároltuk Matyi úr első rendes cipőjét is, ami csak kicsivel volt drágább mint az én Camper cipőm, de cserébe nagyon vagesz, és mindenféle ortopédiai követelménynek megfelel (legalábbis merem remélni). A cipővásárlás során első ízben bepillantást nyerhettem a kisgyerekkel vásárlás élményébe. Erről csak annyit, hogy nem gondoltam, hogy valaha véghetetlen hálával fogok gondolni azokra, akik beülős autót vagy éppenséggel szökőkutat helyeznek el a plázákban, ezzel lehetővé téve, hogy a kiskorút néhány percre leválasszuk a mozgólépcsőről.