Csopak: Mint tudjuk Csopak city Magyarország ha nem egyenesen a világ jövendő fővárosa. Ehhez mérten Csopakon az élet pezseg, az ember azt sem tudja hirtelenjében mihez fogjon. Mi a következő programokat részesítettük előnyben. Közértbe menés, reggelizés, játszótérre menés (onnan rövid úton távozás, ha az idegesítő testvérpár is ott őgyelgett, akik részint nagyon sokat akartak beszélgetni, részint folyton azt akarták, hogy nézzük meg, ahogy átegyensúlyoznak a rúdon/lebukfenceznek a csúszdáról stb., részint pedig Matyi urat macerálták folyton – az objektivitás végett meg kell jegyezni, hogy Matyi ezt rendkívül élvezte, és istenként tekintett a testvérpár idősebbik és egyben idegesítőbb tagjára), kupakozás (kis színes műanyag pohárkák egymásba be és egymásból ki teszegetése), csendes pihenő (ki-ki kedve szerint aludt, olvasott, főzött, takarított), uzsonna, jó idő esetén strand, ahol kevés fürdés sok homokozás, rossz idő esetén hajóállomáson kacsák és Pista bácsi (a főhajóskapitány) megtekintése, vacsora (az étkezések élvezeti értékét nagyban növelte, hogy Matyi úr immár fogyaszt vajaskenyeret is, ami egyrészt jó időre lefoglalja, másrészt minden falatnál hangosan tetszését nyilvánítja), alvás. Persze az amúgy is nagy pörgést néha-néha megbolondítottuk egy-egy nagyobb kirándulással Füredre (kacsák és a Tagore sétányon tartózkodók megtekintése) vagy Veszprémbe (állatkerti állatok megtekintése különös tekintettel a tengerimalacokra, mivel Matyi számára ők testesítették meg a mozognak de nem túl nagyok és nem túl félelmetesek nyerő kombinációt).
Olaszország: Itten csak kettesben voltunk, Matyi úr Csopakon mulatott (és ezt a szó szoros értelmében kell érteni, nagyjából nem tűnt föl neki, hogy nem vagyunk ott, amikor megjöttünk először kicsit zavarban volt, nem egészen állt össze nekik, hogy akkor ezek most kik, de aztán, amikor leesett neki, akkor végül örült nekünk)a nagymamájával, játszótér, kacsák, Pistabácsi stb. – lásd fönt. A mi programunk is elég változatos volt, jártunk Bolognában, Pistoiában, Livornoban, Arezzoban, a Trasimeno tónál, Peruggiában, Assisiben és Gubbióban. Az ürügyünk az utazásra egy esküvő volt, Peti chicagói kolléganője fogadott örök hűséget egy másik olasz közgazdásznak a Livornoi városházán, ahonnan a násznép átvonult egy Pisa melletti kis kastélykába a lagzira. Ez utóbbi pont olyan volt, mint amilyen egy olaszországi esküvő lenne egy hollywoodi filmen. Toszkán kastélyka, fáklyákkal kirakott kerti út a virágokkal feldíszített parkocskába, ahol libériás inasok kínálják körbe az ízelítőket (levesestálnyi osztriga, húsz féle mozzarella sajt, kis fogpiskálón kis gyümölcs kis sajt kis ezaz, sült rák, rántott bazsalikomlevél stb.), amelyet a vendégek élő zene kíséretében fogyasztanak, majd bevonulnak a belső termekbe az öt fogásos vacsorához, majd átvonulnak a megfelelően megvilágított belső udvarra egy kis pezsgőre és málnás esküvői tortára, hogy aztán ropják hajnalig csak néha-néha csippentgetve egy dinnyeszobor tövében elhelyezett desszertes kosárkából. Pazar baszod, ez a jó szó (hogy a klasszikust idézzük).
Ezen kívül uncsi turisták voltunk és azt csináltuk, amit az uncsi turisták szoktak, éppen csak ventillátoros baseballsapkánk nem volt.
