2013. november 19., kedd

Programszervező



Megnyertem az irodai karácsonyi vacsora szervezését. Mindig egy öröm az ilyen szervezés, mert már a legeslegelején lehet tudni, hogy nem tudok mindenkinek a kedvére tenni. Úgyhogy inkább meg sem próbálom. Hanem inkább kiötöltem valamit, ami legalább nekem tetszene, már az is tiszta haszon.
Kiszemeltem egy vendéglátóipari egységet (nevét fedje jótékony homály), és írtam egy e-mailt, amiben érdeklődtem, hogy húsz embernek, ekkor meg akkor, ilyen meg olyan program, úgy hogy csak mi legyünk stb. Nem jött válasz. Hívtam őket. Nem vették föl. Aztán másnap (vagy harmadnap) jött egy válasz, hogy köszönik a megkeresést, továbbítják a programszervezőnek, aki hamarosan fel fog majd hívni a részletek miatt. Megköszöntem szépen és elküldtem a telefonszámomat (még a legprofibb programszervezőnek is könnyebb dolga van, ha fel akar hívni, és tudja a számomat). Nem hívott. Még mindig nem hívott. Írtam egy újabb e-mailt, hogy esetleg fel-e hívna-e már. Nem hívott. Nem jött válasz. Írtam még egy újabb e-mailt, hogy akkor mi a bánat stb. Láss csodát, felhívott, és a következő beszélgetés zajlott le köztünk:
-         -  Halló, szia, xy vagyok az xy vendéglátóipari egységből, Elek Zsuzsát keresem.
-          - Én vagyok. Szia.
-         -  Tegeződhetünk, ha már így letegeztelek?
-        -  Persze.
-        -  Na hát mostanra sikerült eljutnom odáig, hogy elolvastam az e-mailedet. És hát az van, hogy hát persze jöhettek, meg helyet tudunk biztosítani, de mi ilyen meg olyan programot azt nem tudunk szervezni.
-        -  Aha, de nem nálatok szokott minden héten ilyen meg olyan program lenni?
-        -  De igen, de azt nem mi, hanem egy másik társaság szervezi. De hát ha ilyen meg olyan programra akartok jönni, akkor miért nem jöttök le egyszer egy ilyen meg olyanra?
-          (Magamban: Ha csak úgy simán le akarnánk jönni egy ilyen meg olyanra, akkor szerinted e-mailezgetnék egy hete mindennap, hogy végre beszélhessek magával a programszervezővel?) A telefonba: Hát igazából az volna az ötlet, hogy magunk szeretnénk lenni, egy kicsit elszeparált helyen stb.
-       -  Ühüm, hányan lennétek?
-        -  Kb. huszan (ahogyan azt egy héttel ezelőtt az e-mailben is leírtam).
-      -   Jó, hát elfértek.
-        -  Ühüm, és akkor az ilyen meg olyan program?
-       -   Hát meg tudom esetleg adni annak a csapatnak a számát , akik csinálni szokták.
-        -  Őő. De te nem ismered őket?
-       -   Hát igazság szerint elég új vagyok, még nem mindenkivel sikerült személysen beszélnem.
-         - Őő. De nem tudnád esetleg felhívni őket, és megérdeklődni, hogy tudnának-e ekkor meg akkor, kb. húsz embernek, ilyen meg olyan, úgy hogy magunk legyünk?
-      -   Hát jó, felhívom, és majd visszajelzek.
-        -  Szuper, köszönöm. Még az lenne a kérdésem, hogy kaja van nálatok.
-        -  Hát, valami van. Egyszer ettem egy kacsás szendvicset, ami meg volt sütve, az nagyon finom volt.
-      -  Értem, és más vagy lehet esetleg rendelni valahonnan?
-         - Igen, együtt bizniszelünk a wz vendéglátóipari egységgel, úgyhogy szerintem az működik, hogy onnan rendeltek.
-      -  Köszi. Esetleg akkor meg tudnád ezt is kérdezni nekem, hogy akkor lehetne-e húsz embernek külön helyen, kaja stb. ?
-        -  Hát igazából jobban örülnék, ha azt már tényleg az üzletvezetővel beszélnéd meg, mert az már tényleg nem hozzám tartozik. Tudod, aki az e-mailedre válaszolt. Csak írsz neki egy e-mailt, hogy jönnétek ennyien,  ekkor meg akkor és kéne nektek hely, meg hogy akkor az ennivalót hogyan lehet.
-        -  (De hát már írtam. Ő küldött hozzád.) Persze, írok neki kösz.
Namármost – kérdezem én – mire való egy programszervező, aki a programot megszervezni nem tudja, ellenben az asztalfoglalás/kaja nem hozzá tartozik, azzal aztán már tényleg ne zargassák? Vajon hogy szólhat a munkaköri leírása? „Köteles minden neki továbbított e-mailt egy héten belül elolvasni, és ennek tényét a küldővel közölni. További teendő nincs.”