Cukiság

Nem nagyon vagyok az a tündibündiskedő alkat, de azért ez mégiscsak cuki:

Reggel a 18-as villamoson ült egy pacák egy kb. 2 éves kislánnyal az ölében, a kislány a pacák telefonján a pampalinit nézte, a pacák bóbiskolt. Mellettük ült egy össze-vissza piercingelt, tarajos hajú csávi, aki egy ideig csak fixírozta őket, aztán kivette a fülhallgatóját, és megszólította a pacákot:

- Hány éves? – nézett a gyerekre

A választ nem hallottam, de a piercinges csávót sem nagyon érdekelte, rögtön folytatta.

- Csak mert nekem májusban fog születni, és ilyenkor mindig elfog az érzet, hogy milyen szép és jó lesz. Sok nehézség, ugye, de megéri, nem? (Látszik rajta, hogy csontig be van szarva, de egyúttal rettentő büszke is.)

- Hát igen. Kurvajó lesz. – így a pacák.

- Kurvajó lesz, ugye? Én is arra számítok.

Itt a pacák belebonyolódott abba a sztoriba, hogy neki milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy gyereke lesz, de sajnos le kellett szállnom, úgyhogy nem tudtam megvárni a végét.

Eszem a szívüket. 

Izrael 6. nap

Ma reggel összecuccoltunk, és elhagytuk a jeruzsálemi Sonnevend rezidenciát, és egy volánbusz segítségével ripsz-ropsz itt termettünk Tel Avivban. Itten bekvártélyoztuk magunkat egy nem túl delux, de teljesen megteszi szállodácskába, ittunk egy kávét a szembenlévő közértben, és már itt is volt értünk Eitan a másodnagybátyám (ha van ilyen). Ha jól számolok, akkor ez a harmadik találkozásunki életemben, ebből az első több mint húsz évvel ezelőtt volt, a második tavaly októberben, úgyhogy nem mondhatjuk, hogy napi kapcsolatban lennénk. Ennek ellenére (vagy épp ezért) nagyon kedvesen végigfurikázott minket a városon. Először elvitt Jaffába, mert az a turista hely. A turista látványosságokra nem sok időt szántunk, ellenben megebédeltetett minket egy szuper helyen, ahol halat lehet enni, de még mielőtt az ember egyáltalán rendelne, kihoznak kb. húsz féle salátát, hogy addig se unatkozzunk, amíg megérkezik a kb. fél méteres egyben sütött hal, ami teljes fogazatával kimosolyog a tálból, és nagyon finom. Szóval ismét csak istenesen bezabáltunk. Ebéd közben pedig elmesélte, hogy, amikor besorozták a hadseregbe, akkor úgy tudott csak bekerülni egy elit harcoló egységbe, hogy aláhamisította a szülei aláírását, mivel egyke gyerekként a szülei hozzájárulása kellett, hogy ide helyezzék. A szülei egészen addig nem is jöttek rá a turpisságra, amíg 67-ben vállon nem lőtték a Sinai félszigeten, és a kórházban a szülők rá nem kérdeztek, hogy tulképp hol is volt eddig és mit is csinált pontosan. Meg elmesélte azt is, hogy milyen filmeket készül éppen forgatni (lévén filmproducer, ő producerelte pl. ezt), és hogy az igazán jó filmek nem nagyon akarnak előrehaladni, ezért kénytelen egy-két krimisorozattal elütni az időt, addig is, amíg sikerül megkaparintani a megfelelő rendezőt a szuper forgatókönyvhöz. Nem volt unalmas az ebédelés.

Utána még elvitt pár helyre a városban, és végül lerakott minket a tengerparti sétányon, és elment dolgozni. Úgyhogy kénytelenek voltunk sétálni egy kicsit a napsütötte tengerparti promenádon, és vigasztalásképp egy kis fagyit fogyasztani, és közben megfigyelni, amint egy pacák jógagyakorlatokat próbál kiszenvedni magából a parton, mondanom sem kell, hogy teljesen dilettáns módon. Be kéne iratkoznia Lacihoz.

A tengerpart után betértünk a belvárosba is, megcsodáltuk a bauhaus épületeket (tényleg van egy pár, ami nagyon jól néz ki), és úgy összességében megállapítottuk, hogy nagyon kellemes ez a város. Jó kis környékek vannak, baró a tengerpart, tele van mindenféle éttermekkel, kávézókkal és galériákkal, és összességében hiányzik belőle a feszkó, ami belengi majdnem egész Jeruzsálemet. Itt ugyan nincs az, hogy minden utcasarok a Biblia helyszíne, sőt még római romok sincsenek, de úgy tűnik, hogy hosszútávon azért ezen túl lehet lenni, vagy ha nem is túllenni, de legalábbis az e fölött érzett csalódottságot kajába lehet fojtani. Mi ugyan nem voltunk nagyon csalódottak, de azért nem akartuk kimaradni a kajába fojtás szép szokásából, ezért választottunk egy jó kis vacsorahelyet, ahol ugyan kellett egy kicsit várni – addig is adtak egy pohár pezsgőt, hogy könnyebben teljen az idő – de cserébe igazán zseniális kaját adtak (Peti kicsit kellemetlenül is érezte magát, hogy kizárólag különféle salátákkal halálba tudja enni magát).

Hát így telt az első napunk itt a nagy narancsban (ahogy az útikönyv szerint Tel Avivot hívják, ami nyilván kamu). Holnap még résztveszünk egy családi szülinapi ünnepségen, aztán visszatérünk kishazánkba.

Izrael 5. nap

Ma tovább mélyítettem a jeruzsálemi helyismeretemet, ha ez még egyáltalán lehetséges. Először is megreggliztünk a szállodában. Reggeli címszó alatt kb. egy vajaskenyérre kell gondolni, azzal a különbséggel, hogy ezen kívül volt még – túlzás nélkül – száz féle kaja, mondjuk mintha az attila úti lakást körberaktuk volna asztalokkal, és azokat mind telepakoltuk volna különféle kajákkal. Ezért aztán nem is ettünk sokat, egy kis tojást, olajbogyót, műzlit, négy-öt féle sajtot, négy-öt féle zöltséget, krumplit, tonhalsalátát, vegyes salátát, krémsajtot, kenyeret, joghurtot, fahéjas kalácsot, na jó egy kis gyümölcsöt a vitamin végett stb. stb. Utána felpakoltunk, és visszajöttünk Juli rezidenciájára, és hogy ezt a kemény utat kipihenjük, elmentünk kávézni (jó egy kis süti azért lecsúszott a kávé mellé), és a magyar politikai helyzetről beszélgettünk. Ez már némileg perverzió. Az ember Jeruzsálem kúl negyedében, annak is a legkúlabb kávézójának a napsütötte teraszán kávét szürcsölgetve és mandulás sütit majszolgatva nem beszélget az lmp-ről. Én ezt adom útravalóul a következő generációk számára.

Ezek után elbúcsúztunk Julitól, és elbuszoztunk a város legjobb piacára. Az önmegtartóztatás jegyében csak egy fél liter gránátalma levet töltöttünk magunkba, de miután bejártuk az ultra ortodox negyedet és megnéztünk egy etióp templomot, azért visszakanyarodtunk a piacra, hogy a becsület kedvéért együnk egy kis friss tésztát ezzel-azzal, amit igazán már csak egy fél kiló eperrel öblítettünk le a végén.

De nem az van ám, hogy folyton csak zabálunk, néha-néha városnézünk is. Úgyhogy ebéd után mászkáltunk egyet először Kelet-Jeruzsálemben, ahol van egy nagyon vicces hely, a Kert Sír (vagy valami ilyesmi), ahol a 19. században egy angol katonatiszt felfedezni vélte a Golgotát, és ugyan mindenki hülyének nézte, de azért az angolok (vagy legalábbis egy részük), a mai napig is úgy tartja, hogy ott feszítették meg, és a sírja is ott van. Ezért aztán csináltak oda egy kis virágoskertecskét, ahol körbe lehet sétálni (még magyarnyelvű leírást is adnak), és megnézni a cáfolhatatlan bizonyítékokat, hogy nem mi megyünk szembe az autópályán a forgalommal, hanem ők. Utána pedig még visszasétáltunk az óvárosba, ahol jártunk sok-sok bazárban (lényegében az egész óváros egy összefüggő bazár), egy helyen felmentünk a házak tetejére (mármint nem felmásztunk, hanem volt egy kis kilátóhely), aztán megint kavirnyoltunk egy sort. Igazából az egész egyre jobban tetszik nekem, mondjuk nem egy Holland Park, de igazán mókás a sok egymás hegyére hátára hányt ház, templom, zsinagóga, mecset, bazár, kávézó, római oszlopcsarnok és a többi, az ugyanilyen módon elhelyezett különféle népekkel, akik mind úgy tesznek, mintha tudnák, hogy merre kell menniük, ami nyilvánvalóan kamu, mert képtelenség tudni, hogy az embernek merre kell mennie.

És hogy ne maradjunk kultúra nélkül, este elmentünk moziba, és megtekintettünk egy francia filmet egy hapsiról, aki úgy tűnik mintha transvesztita volna, de aztán kiderül, hogy csak bonyolult a viszonya az anyjával. A film nem olyan rossz, mint amilyennek ez alapján elképzeli az ember.

És minthogy Jeruzsálemben szinte már nem is maradt több látnivaló, holnap tovább is állunk Tel Avivba.

Izrael 3. nap

A mai napunk elég érdekesre sikerült, láttunk levágott teve fejet, legalább 25 kamaszlánnyal szelfiztünk a Megkísértés Hegyén, és végül nem vízipipáztunk a legjobb palesztin újság fotósával. Na de kezdjük az elején. Az úgy volt, hogy Juli az eddigi ittléte alatt szert tett egy arab taxisra, aki őt már keresztbe kasul szállította az országban, és jól tud angolul, és lehet vele ilyen egy napos túrákat csinálni mindenfelé Izraelben. Úgyhogy úgy gondoltuk, hogy itt a remek alkalom, hogy afféle liberális európai értelmiségiek módjára ellátogassunk a West Bank-re vagyis a palesztin autonóm területre. Ettől kicsit úgy is éreztük magunkat, mintha rettentő bátrak lennénk, és nem csak puhány turisták gyanánt kívülről szemlélnénk a dolgokat. Hát ebben mondjuk tévedtünk, mert ahhoz képest, hogy arra számítottunk, hogy majd számos és számtalan check pointnál különböző katonai erőknek kell majd magyaráznunk, hogy kik vagyunk és mit akarunk, konkrétan szar se volt erre kíváncsi, úgy suhantunk át a check pointokon mint a magyar-szlovák határon. Ezen felül még az is van, hogy egy légkondis fehér mercedeszből nézve mégsem érzi át az ember teljes valójában a beduinok élethelyzetét, akik az autópálya mellett hullámlemez kunyhókban laknak, és birkákat terelgetnek a dombokon. Na mindegy, nekünk ennyire futja a vagányságból.

Szóval a fickó tényleg nagyon jól beszélt angolul, tényleg ismerte a környéket mint a tenyerét és szívesen elmesélte, hogy hogy is van a jelenlegi politikai helyzet, és ez hogyan is néz ki egy olyan ember szemszögéből, akinek a családja Betlehemben lakik, következésképp (engedély híján), nem mehet át az izraeli részre, ő maga viszont egy véletlen folytán Jeruzsálemben lakik, van izraeli tartózkodási engedélye és jordán útlevele, ezért aztán mehet ide is oda is, ahogy csak akar. Szóval meghalgattuk az érem másik felét is, hogy ezzel a szép képzavarral éljek.

Először Hebronba mentünk (a programot abszolút mi határoztuk meg, ő oda vitt, ahová menni akartunk, és aztán az adott helyeken kicsit kísérgetett is minket, megmutatta a fontos helyeket, és időnként bemutatott egy-egy barátjának, akinek épp a közelben van szuvenír üzlete). Hebron szép, az Ábrahám sírjánál lévő mecset/zsinagóga nagyon szép, az óváros és a bazár is szép, de itt azért elég jól látszik, hogy ez a dolog keményen el van kettyintve. A mecset/zsinagóga ketté van vágva, mindenki csak a saját vallása szerinti helyre mehet be (katonák által felügyelt fémdetektorokon keresztül), és hermetikusan el van zárva a másiktól. Az óváros teljesen ki van ürülve, mert a főutcán lévő üzletekből kiüldözték a tulajokat, ezért az összes üzlet zárva van. Az összes kivéve egyet, aminek a tulajdonosa éppen Rami (a sofőr) haverja, illetve az ő apja, és akiknek 150 milló dollárt (ez a színtiszta igazság) ajánlottak, ha bezárja az üzletét, de ő csak azért sem zárta be. Cserébe kerámia csetreszeket árul potom pénzért a szórványosan arratévedő turistáknak, ki adna fel egy ilyen aranybányát rongyos 150 millió dollálért. Amúgy nagyon kedvesek voltak, kaptunk kávét (finomat), és még csak nem is akartak ránktukmálni rengeteg szirszart rengeteg pénzért (azért persze vettünk némi kerámiát, igazán jutányos áron). Aztán sétáltunk egy kicsit, egész pontosan 50 métert, mert ott két katona elállta az utunkat, és azt mondták, hogy innen nem mehetünk tovább (onnan tovább a zsidó telepesek laktak, állítólag két hete még be lehetett volna menni, de most nem). Láttuk a régi piacot is, aminek a tetejét dróthálóval kellett bevonni, mert a telepesek ezeknek az épületeknek a második emeletére költöztek be, és onnan kövekkel dobálták az arab árusokat. Hát ennyit az elkettyintettségről.

Hebron után Betlehem következett, útközben láttuk a hentest, ahol tevét lehet kapni, és most éppen jó lehetett a biznisz, mert az üzlet előtt kilógatott tevéből már csak a nyaka és a feje volt meg, az viszont szőröstől-bőröstől. Betlehemben Rami megmutatta nekünk menekülttábort, amit ugyan így hívnak, de igazából inkább már faluk vagy kisvárosok a városon belül, mivel a népek több mint 60 éve laknak ott. Aztán elmentünk ebédelni, és ismét csak potom pénzért (legalábbis jeruzsálemi viszonylatban, ami cseszett drága), lezabáltuk magunkat rengeteg finom sajátával, hummusszal stb. Ebéd után autós városnézés következett, ami leginkább a fal mentén való autózást és a Banksy graffitik megtekintését jelentette. Aztán pedig elmentünk a templomhoz, amit a fölé a barlang fölé emeltek, ahol jézus született (szuvenír bolt itt is rengeteg volt, de meglepő módon se kis bölcsőt, se szent cumisüveget nem lehetett kapni). A téren, ahol a templom van, a turista iroda előtt van egy nagy tábla, amin „turista információ” szerepel arról, hogy hogy is van ez a palesztin kérdés. Ebből kiderül, hogy palesztina első lakói a palesztinok voltak, az ide visszatérő zsidók igazából nem is az innen 2000 évvel korábban elűzött zsidók leszármazottai, a 67-es háborút az izraeliek kezdték stb. Ezek az információk nekünk is kicsit gyanúsak voltak, de ha lett is volna kétségünk, akkor a mellettünk olvasgató német bácsi eloszlatta volna őket, először csak csóválta a fejét, aztán még inkább csóválta a fejét, aztán az orra alá azt mormogta, hogy quatsch, aztán hangosan felröhögött, aztán pedig fennhangon a körülötte lévők értésére adta, hogy ez színtiszta sületlenség (amint hogy tényleg az is volt).

Végül elmentünk még Jerikóba is, ahol fellibegőztünk a Megkísértés Hegyére, itt találkoztunk egy csapat arab lányzóval, akik egyszerűen ellenállhatatlannak találtak minket (meg kell mondjam, hogy elsősorban engem , de azért az udariasság kedvéért Petit is lefényképezték). Kicsit féltékenyek is voltunk, amikor a felbukkanó osztrák fiú csapatot is fényképezni kezdték, az viszont megnyugtatott, hogy nem csak Magyarországról nem volt fogalmuk (mert megkérdezték, hogy honnan jöttünk), de Auszriáról sem, mert amikor az egyik csávi mondta nekik, hogy onnan jöttek, akkor örültek, és mondták, hogy azt szereti, mert a Real Madrid és a Barcelona nagyon kúl. A kis libegős kiruccanás után még bementünk Jerikó belvárosába is, ami eléggé lepattant volt, de azért jót kávéztünk egy roncsteleppel szemben, és kávézás közben elbeszélgettünk egy fickóval, aki újságírónak mondta magát, és ránézésre valóban ő tűnt a helyi értelmiségnek.

Aztán visszaautókáztunk Jeruzsálembe, elbúcsúztunk Ramitól (nagyon örült a direkt a részére ideszállított Rózsavölgyi csokinak, és valószínűleg még annál is jobban a nagyobb összegnek, amit kifizettünk neki a túráért), és szintén rendes európai liberális értelmiségihez méltón a helyi kávézócskában elköltöttük szerény gravlaxos szendvics vacsoránkat, miközben értőn arról diskuráltunk, hogy az izraeli kormány szemét, hogy engedi, sőt bátorítja, hogy a palesztin területen telepesek telepedjenek meg.

Majd összepakoltuk a cuccunkat, és Juli vagány lakásából elbuszoztunk egy szuperelegáns szállodába (ami közvetlenül az egyetemi kampusz mellett van, ahol Peti holnap előad majd), ottan szert tettünk egy de lux szobára, és csak a késői óra akadályoz bennünket, hogy mai vagányságunkat a földszinten található spa-ban heverjük ki.

Izrael 2. nap

Ami az első napi beszámolóból kimaradt: shopping az Óvárosban. Hát igazából nem volt shopping, csak gránátalma leveket, vizeket, meg valami nagyon finom mandulás cuccot vettünk, pedig nem volt gyenge a kínálat. Fröccsöntött tank, antik perzsaszőnyeg, orosz ikon, szezámmagos bagel, ronaldo póló stb. De kétségkívül az egyik Via Dolorosán elhelyezkedő szuvenírbolt vitte el a pálmát, ahol volt képeslap, ásványvíz, ceruzaelem, jézuskrisztusos kulcstartó és töviskoszorú. Ott állt egy kis stócban három vagy négy töviskoszorú. Hátha épp valakinek ahhoz támad kedve. Mondjuk ha lett volna lila, elgondolkoztam volna, hogy veszek egyet Gabesznak.

Na de most már tényleg térjünk át a mai napra. Most már biztos, hogy tiszteletbeli díszpolgárrá avatnak itt engem, mert nem csak gyalogosan, de autón is remekül járkálok (mondjuk ehhez szükségeltetik egy gps és valaki, aki felolvassa nekem a gps-ről, hogy mit kell csinálni). Ma ugyanis béreltünk autót, és elautókáztunk a Masada hegyhez (megint kihagytuk a tevegelési lehetőséget, ezúttal a tengerszint határnál lehetett volna egy jót tevegelni közvetleül az autópálya mellett), ottan föl libegőztünk a tetejére, jól körbejártuk az egészet, megtudtuk, hogy Herodesnek még úszómedencéje is volt, ami azért nem kispálya, egy a sivatag kellős közepén lévő rohadt magas hegy legtetején, de mondjuk azt eddig is lehetett gondolni, hogy Herodes nem szarral gurigázott. Amúgy az egész dolog elég impozáns, én pl. elég sokat küzdök, hogy a hatodik emeleti virágládáimban életben tartsam a kis növénykéimet, úgy hogy ehhez korlátlan mennyiségű vezetékes víz áll rendelkezésemre, ez a Herodes csávó pedig gabonát meg zöldséget termesztett ezen a hegyen.

És miután ezen kellőképp kicsodálkoztuk magunkat, lelibegőztünk, megtekintettük az ajándékboltot, elfogyasztottuk a kis szendvicskéinket, és továbbálltunk a Holt tengerhez. Ott pontosan azt csináltuk, amit mindenki, lebegtünk a víz tetején és bőszen iszappal kenegettük magunkat. Mindkettő igen mókás volt, és biztos vagyok benne, hogy most már olyan szépek vagyunk, hogy a napra lehet nézni.

Utána meg hazafurikáztunk, megálltunk a tilosban (különböző tilos helyek közül lehetett választani, a legszimpatikusabbon megálltunk), megvacsoráztunk egy szuper vegetáriánus szuper egészséges (amúgy nagyon finom) helyen, biztosítva ezzel, hogy legalább száz évig éljünk, és most gyorsan le is fekszünk, hogy nehogy megráncosodjon a szépen kisimult bőrünk.

Izrael 1. nap

Nem azért mondom, de még nem egész 24 órája vagyunk Jeruzsálemben, de már istenien kiismerem magam, olyannyira, hogy egy néni leszólított az utcán (bár azt igazából nem tudom, hogy útbaigazítást akart-e kérni, vagy azt akarta kérdezni, hogy hová járok fodrászhoz, mert egy kukkot sem értettem abból, amit mondott).

Azzal kezdtük, hogy bejártuk az összes kötelező vallási főattrakciót. Tényleg vicces, hogy mindenki pont ugyanazon a kövön akart mindenfélét csinálni (embert gyúrni porból, gyereket feláldozni, mennybe menni stb.), ahelyett, hogy szépen arrébb mentek volna egy kővel, és akkor most mindenki sokkal jobb haver lenne. De nem, nekik mindent ugyanazon a telken kellett intézni.

Ezen kívül persze mászkáltunk az óvárosban, és amikor mindenki (értsd Juli, akinél vendégeskedünk, és Peti, akit nem kell megmagyarázni, hogy ki) elment dolgozni, akkor én felkaptattam az Olajfák hegyére. Ha igazán ki akartam volna maxolni a turistaélményt, akkor még egy tevére is felülhettem volna a hegy tetején, de valahogy nem tűnt fontosnak a dolog. Aztán még lesétáltam, megnéztem a fontos kertet. Kicsit úgy képzeltem, hogy ottan így elkóricál az ember, és közben elmélkedik meg ilyesmi, ehelyett viszont az van, hogy kb. tíz olajfa körbe van kerítve, és a kerítés mentén körbe lehet sétálni, és megtekinteni a nevezett olajfákat. De azért így is szép tökre.

Onnan pedig visszamásztam a másik hegyre, megkerültem az óvárost, elmentem a shopping utcán (nana majd nem) keresztül, a sutárúton keresztül, az x. városi parkon keresztül Jeruzsálem vagány európai szerű negyedébe, bevásároltam a közértben, majd hazajöttem. Mondjuk ebben nagy segítségemre volt, hogy Juli pont a vagány európaiszerű negyedben lakik, magamtól azért nem biztos, hogy ráakadtam volna.

Szóval már-már helyi lakos vagyok. Épphogycsak meg nem untam. Szerencsére holnap elkirándulunk a Holt tengerhez, ne kelljen már folyton Jeruzsálemben lógni.