Gyerekek, ezt nem fogjátok elhinni

Peti szülinapjára azt kapta tőlem, hogy elviszem egy Hosszúlépés sétára. Na de nem ám akárhogy, hanem úgy, hogy meglepiből „saját” sétát szerveztem, vagyis lepacsiztam a céggel egy privát időpontot, és odaszerveztem a rokonokat és üzletfeleket. Minden jól alakult, az idő gyönyörű volt (ez tegnap történt), a barátok és üzletfelek egyre-másra futottak be, Peti meglepődött, és örült. Aztán vártuk a sétavezetőt. Még egy kicsit vártuk. Aztán felhívtam telefonon. Nem ő vette föl, hanem egy sírós hangú hölgyemény, aki elmagyarázta nekem, hogy a sétavezetőn egy fél órával azelőtt úrrá lett a 48 órás vírus, ezért sajnos nincs módja megtartani a sétát. Nagyon sajnálják, de igazán. És hát értesíteni ugye nem tudtak, mert nem volt meg nekik a számom (télleg nem, mondjuk nem is kérték, az e-mail címem viszont megvolt nekik, de valamiért arra nem akartak hagyatkozni, biztos, hogy ne zavarjanak, vagy ilyesmi), és sajnos senki más sem tud beugrani az illető helyett. Hajajhajaj. Meg nagyon is sajnálják, de tenni azt igazán nincs mit. Esetleg két ünnep között be tudnák pótolni (nagyköszi).

Hát így esett, hogy a szép időbn felsétáltunk testületileg a Gül Baba türbéjéhez, utána meg ittunk egy forralt bort a Margit Utca Kilencben. És amúgy még jól is mulattunk.

És a faszi ma írt egy e-mailt (személyesen, legalábbis az ő aláírsa szerepelt rajta), hogy akkor ő tényleg nagyon sajnálja, és akkor esetleg két ünnep között, és ő az időpontokat tekintve (mármint a két ünnek között) „egyelőre teljesen rugalmas”, és „köszöni a megértést”. Na erre azért tényleg nem számítottam, micsoda üzleti érzék!

Ezt válaszoltam neki:

„Kedves Dávid!

Köszönöm a levelét. Remélem, már jobban van. Nem fogunk élni az ajánlatával. Legyenek szívesek visszautalni a részévteli díjat holnap, és próbáljuk meg minél hamarabb elfelejteni egymást, mindenkinek az volna a legjobb (nekem biztosan).

Nem állom meg (pedig az volna a gáláns és egyben okos megoldás), hogy szembesítsem azzal, ami történt. Önök a következő információkkal rendelkeztek:

- az e-mail címem (a telefonszámomat tényleg nem adtam meg, mert Önök nem kérték, nekem meg őszintén nem jutott eszembe, hogy egy ilyen szituáció előadódhat), az okostelefonok idejében ez majdnem ugyanolyan jó, mint a telefonszám, egy próbát mindenesetre megért volna,

- az a tény, hogy a dolog ajándék,

- az a tény, hogy mivel "privát" sétát kértem, én odaszervezek még minimum 6-8 embert (akik közül többnek, köztük nekünk is kicsi gyerekek felügyeletét kellett megoldani, megint másoknak szabadságot kivenni, hiszen tegnap munkanap volt).

Ezek után hihetetlen számomra, hogy az Önök terve abban merült ki, hogy várták a hívásomat, és egy sírós hangú hölgy a telefonban elmagyarázta, hogy Önök milyen szörnyen nehéz helyzetben vannak. Borzasztóan sajnálom. A dolog viszont úgy áll, hogy Önök a vállalkozás és vagyok a kuncsaft. Vagyis az lett volna a minimum, hogy őrült gyorsan megpróbálnak találni valaki mást, aki megtart nekünk valamilyen sétát (még ha a személyes élmény csorbát is szenvedett volna így), majd ezek után sűrű elnézések közepette visszafizetik a pénzemet.

Azt, hogy ehhez képest az bír Önökből kijönni, hogy két ünnep között bepótolják a dolgot, és az időpontokat tekintve Ön egyelőre teljesen rugalmas (ne haragudjon, de ennél a résznél hangosan felröhögtem), nem tartom elfogadhatónak.

Ne ragozzuk tovább, érti, mire gondolok.

Kellemes ünnepeket és minden jót!

Üdvözlettel,

Elek Zsuzsa”

Kari

Valószínűleg csak én vagyok az a megveszekedett barom, aki azt gondolja, hogy megspórolja magának a karácsonyi őrületet azáltal, hogy korunk remek találmányát az internetes vásárlást alkalmazza. Valószínűleg mindenki más már rég tudja, hogy ahelyett, hogy estéken keresztül buzizná az ember az internetet, majd elégedetten hátradőlve azt gondolná, hogy na akkor az ajándék dolog az kész, szépen el kéne battyogni az aranypókba és venni zoknit, mer az legalább akkor meg van véve.

E helyett én hülye, mit csinálok? Rendelek. Rendelek a shopline-tól és a líra könyvesboltból. És mit csinálnak ők. Küldik a cuccot? Muhaha. E-mailt küldenek. Hogyaszongya: sajnos kifogyott, sajnos nem tudjuk beszerezni („minden igyekezetünk ellenére” – naná, nyilván), a szállítási határidő csúszik, ja meg ennek is csúszik, ja, és hogy el ne felejtsük amannak is csúszik (hogy mennyit? előreláthatóan 2 napot, mondja ezt ő december 20-án). És akkor a kvíz kérdés: vajon az ügyfélszolgálat felveszi a telefont? A helyes megfejtők között egy shopline utalványt sorsolok ki. 

Programszervező

Megnyertem az irodai karácsonyi vacsora szervezését. Mindig egy öröm az ilyen szervezés, mert már a legeslegelején lehet tudni, hogy nem tudok mindenkinek a kedvére tenni. Úgyhogy inkább meg sem próbálom. Hanem inkább kiötöltem valamit, ami legalább nekem tetszene, már az is tiszta haszon.

Kiszemeltem egy vendéglátóipari egységet (nevét fedje jótékony homály), és írtam egy e-mailt, amiben érdeklődtem, hogy húsz embernek, ekkor meg akkor, ilyen meg olyan program, úgy hogy csak mi legyünk stb. Nem jött válasz. Hívtam őket. Nem vették föl. Aztán másnap (vagy harmadnap) jött egy válasz, hogy köszönik a megkeresést, továbbítják a programszervezőnek, aki hamarosan fel fog majd hívni a részletek miatt. Megköszöntem szépen és elküldtem a telefonszámomat (még a legprofibb programszervezőnek is könnyebb dolga van, ha fel akar hívni, és tudja a számomat). Nem hívott. Még mindig nem hívott. Írtam egy újabb e-mailt, hogy esetleg fel-e hívna-e már. Nem hívott. Nem jött válasz. Írtam még egy újabb e-mailt, hogy akkor mi a bánat stb. Láss csodát, felhívott, és a következő beszélgetés zajlott le köztünk:

-         -  Halló, szia, xy vagyok az xy vendéglátóipari egységből, Elek Zsuzsát keresem.

-          - Én vagyok. Szia.

-         -  Tegeződhetünk, ha már így letegeztelek?

-        -  Persze.

-        -  Na hát mostanra sikerült eljutnom odáig, hogy elolvastam az e-mailedet. És hát az van, hogy hát persze jöhettek, meg helyet tudunk biztosítani, de mi ilyen meg olyan programot azt nem tudunk szervezni.

-        -  Aha, de nem nálatok szokott minden héten ilyen meg olyan program lenni?

-        -  De igen, de azt nem mi, hanem egy másik társaság szervezi. De hát ha ilyen meg olyan programra akartok jönni, akkor miért nem jöttök le egyszer egy ilyen meg olyanra?

-          (Magamban: Ha csak úgy simán le akarnánk jönni egy ilyen meg olyanra, akkor szerinted e-mailezgetnék egy hete mindennap, hogy végre beszélhessek magával a programszervezővel?) A telefonba: Hát igazából az volna az ötlet, hogy magunk szeretnénk lenni, egy kicsit elszeparált helyen stb.

-       -  Ühüm, hányan lennétek?

-        -  Kb. huszan (ahogyan azt egy héttel ezelőtt az e-mailben is leírtam).

-      -   Jó, hát elfértek.

-        -  Ühüm, és akkor az ilyen meg olyan program?

-       -   Hát meg tudom esetleg adni annak a csapatnak a számát , akik csinálni szokták.

-        -  Őő. De te nem ismered őket?

-       -   Hát igazság szerint elég új vagyok, még nem mindenkivel sikerült személysen beszélnem.

-         - Őő. De nem tudnád esetleg felhívni őket, és megérdeklődni, hogy tudnának-e ekkor meg akkor, kb. húsz embernek, ilyen meg olyan, úgy hogy magunk legyünk?

-      -   Hát jó, felhívom, és majd visszajelzek.

-        -  Szuper, köszönöm. Még az lenne a kérdésem, hogy kaja van nálatok.

-        -  Hát, valami van. Egyszer ettem egy kacsás szendvicset, ami meg volt sütve, az nagyon finom volt.

-      -  Értem, és más vagy lehet esetleg rendelni valahonnan?

-         - Igen, együtt bizniszelünk a wz vendéglátóipari egységgel, úgyhogy szerintem az működik, hogy onnan rendeltek.

-      -  Köszi. Esetleg akkor meg tudnád ezt is kérdezni nekem, hogy akkor lehetne-e húsz embernek külön helyen, kaja stb. ?

-        -  Hát igazából jobban örülnék, ha azt már tényleg az üzletvezetővel beszélnéd meg, mert az már tényleg nem hozzám tartozik. Tudod, aki az e-mailedre válaszolt. Csak írsz neki egy e-mailt, hogy jönnétek ennyien,  ekkor meg akkor és kéne nektek hely, meg hogy akkor az ennivalót hogyan lehet.

-        -  (De hát már írtam. Ő küldött hozzád.) Persze, írok neki kösz.

Namármost – kérdezem én – mire való egy programszervező, aki a programot megszervezni nem tudja, ellenben az asztalfoglalás/kaja nem hozzá tartozik, azzal aztán már tényleg ne zargassák? Vajon hogy szólhat a munkaköri leírása? „Köteles minden neki továbbított e-mailt egy héten belül elolvasni, és ennek tényét a küldővel közölni. További teendő nincs.”

Fogjon össze akinek két anyja van

A múlt heti elkettyintett dzsembori óta mintha mindenki (értsd a fb ismerőseim, illetve azok ismerősei, vagyis nyilván elég jól körülhatárolható társadalmi réteg) arra jött volna rá, hogy kishazánkon nem más fog segíteni, mint a zösszefogás, és mindenki egy utolsó önző rohadék, aki ezt nem hajlandó elfogadni. Ez mostanra annyira idegesít engem, hogy kénytelen vagyok leírni, amit erről gondolok (noha az hogy én mit gondolok nyilván – Peti szavajárásával élve – nem baszik egy öltést se). De nekem jólesik.

Módszertani alapvetés: az összefogáson a jelen nagyívű eszmefuttatásom szempontjából azt értem, hogy Fletó bácsi legyen-e bevéve a buliba; mindenki más egyrészt érdektelen (mivel támogatottságuk nem éri el a statisztikai hibahatárt), másrészt nagyjából fel sem merül, hogy be legyenek véve a buliba, harmadrészt nincs is róla annyira erős véleményem (bár örömömre szolgálna, ha Kuncze Gábor és Fodor Gábor lassacskán kikopnának a közéletből).

Röviden: nem kell összefogás, sőt követelem, hogy ne legyen összefogás, ami összefogásból van, nekem már az is sok (de ennek kénytelen vagyok elismerni a létjogosultságát).

Kicsit hosszabban: Gy.F. egy gyakorló elmebeteg, és ami ennél is nagyobb baj, hogy egy bukott politikus („nem kicsit, nagyon” hogy magától a nagyembertől idézzek). Ezzel szembe kéne nézni. Legelsősorban neki. Azután meg a sok összefogásosnak. Ténykérdés, hogy Gy.F. kegyetlenül elkúrta (tényleg, milyen találó is ez az ember). Konkrétan csődbe vitte az országot. És ne gyertek nekem azzal, hogy ő jót akart, csak a szemét fidesz/mszp/szakszervezet/és a fehér ház földszinti klotyójából a vécésnéni miatt nem sikerült neki. Ez részben szerintem is igaz, bár talán a vécésnéninek nem volt benne nagy szerepe, de ez nem számít. Ismétlem, nem számít. Egyrészt azért mert a végeredmény így is úgyis az lett ami (és még a legjóindulítúbbak sem állíthatják, hogy az valami nagy királyság lenne), és a körülmények most vagy bármikor máskor sem lennének kedvezőbbek, úgyhogy nagyon nem lehet abban reménykedni, hogy legközelebb bejönne a dolog. Másrészt azért, mert ezt nem hogy idejében, hanem azóta sem ismerte föl/be, és ez megengedhetetlen. Olyan nincs, hogy az ember csődbe visz egy országot, és nem vállalja érte a felelősséget (akkor sem, ha nem akarta csődbe vinni, csak valahogy mégis így alakult). Ilyen teljesítmény után nem jár második esély. Bocs. Az ilyen utána ne akarjon megint az igazgató lenni. Akkor se, ha a mostani igazgató még nálánál is szarabb. Az szépen vonuljon vissza, és gondolkozzon el azon, hogy mit csinált, aztán írjon róla egy könyvet, vagy indítson rovatot a klubrádión vagy mittudomén. Az pedig már csak hab a tortán, hogy micsoda egy ordas bunkó is (mert mondjuk ezzel a tulajdonsággal elég sokan dicsekedhetnek az általam jelenleg támogatott kicsit szűkebb körű összefogásban is).

Én mint nagy politikai gondolkodó, hosszas és mély elemzés után arra jutottam, hogy már nem a 90-es évek van. Remélem, ez az üzenet eljut a baloldali elithez, aki egyemberként a homlokára csap, és ezentúl az összefogás helyett a megújulást választja jelszavául (ennek megfelelő személyi konzekvenciáival). Mert ha most Gy.F. miatt kénytelen leszek megint a hajtáspajtás LMP-re szavazni, akkor visszamenőleg kiszedem a postaládákból a bedobált szórólapot. És ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek!

Életkép

Lyukas mackónaciban és lefőzelékezett dzsoggófelsőben megyek lefelé a liften, kezemben a szemeteszsák és egy köteg Együtt 2014 szórólap. Kemény. 

Ps: Kicsit nehéz volt betömködni a postaládákba a bazi CBA újságok miatt.

Vitéz lélek. Tyuhaj

Elöljáróban: nem vagyok egy kifejezett Alföldi fan (bár meg kell adni neki, hogy tényleg jól csinálta a Nemzetit); éppen ezért kicsit idegesített a Nemzeti körüli huzavona, eltúlzottnak éreztem; nem akartam öngyi lenni, amikor kinevezték Vidnyánszkyt; alapvetően konzervatív a színházi ízlésem, sokkal inkább Csehov mint Vinnai András, sokkal inkább Katona mint Pintér Béla (pedig ő se a formabontás csúcsa), inkább egy jó dialógus mint egy vérbengázolvameztelenülüvöltés.

Mindezeket figyelembe véve, és persze a kulturális diverzitás jegyében elruccantunk az új Nemzetibe megnézni az első új bemutatós darabot. Eztet. Hát megbántuk, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett. Nesze nekünk kulturális diverzitás meg nyitottság meg nem látatlanban ítélkezés.

Mer értem én, hogy székelyek, meg jóisten, meg hit, meg remény, meg tulipántos láda. Ez nyilván kötelező, mégse mutogathatnak már buzizsidókat vagy zsidóbuzikat, mert akkor ugye akár Alföldi is maradhatott volna. Na de azért, hogy a fószer tényleg rögvest megcsinálja saját maga paródiáját, és kitöltse az összes sztereotípiát és még rátegyen egy (sok) lapáttal, azt nem gondoltam volna. Itt van rögtön a darab, aminek a legnagyobb tanulsága, hogy a szamár (abból is a régi semmiképp sem az új) hozza meg a boldogságot és nem a gépek (abcúg), mer az csak arra jó, hogy levágja az ember ujját. És ezt nemám csak úgy sugallják, hanem kiállnak a színpad közepére és frankón belemondják a szemedbe, félreértés ne essék. És ha ez önmagában nem lenne elég, akkor az egész még vizuálisan (sőt kiejtésben: „Mü most elmegyünk fát vágni.”) is le van öntve ezzel a nemzeti genyával (vagy mittudomén székely genyával, gondolom az még klasszabb mint a simán magyar). És ha még ez sem lenne elég, akkor a könnyedség jegyében viccek is vannak, például hogy a szolgabíró minden egyes jelenetben, amikor szerepel egy pecsétet nyom az alszolgabíró arcára, óriási, pecsétet, értitek merugye hivatalnok, tintanyaló, értitek. Vagy mondjuk a kikapós menyecske tízszer (nem, nem túlzás, valóban tízszer) elismétli, hogy nagyobb a bunkója mint a nyele, márhogy a szamárnak.

Ja és a népek (már persze azok, akik nem szivárogtak haza a szünetben) állva tapsoltak. Mondjuk ami jó, az jó. 

Lila és zöld gumikacsák avagy a beszoktatás örömei

Gyermekeink immár a naphegyi egyesített óvodák és az I. kerület egyesített bölcsődék (vagy valami hasonló elnevezésű gyermek népjóléti és köznevelési inétzmények) kebelén cseperednek. Elöljáróban annyit, hogy így kevés idő elteltével mindkét intézmény nagyon szimpatikus. Az összes nénik helyesek és kedvesek a gyerekekkel, a környezet közel ideális (jó, lehetne nagyobb az udvar, lehetne kevesebbszer kópé felvágott a reggeli, de ez kisdolog), a gyerekek és szülejek eléggé hasonszőrűek mint mi, szóval mindenféle irónia nélkül elégedettek vagyunk a sorsunkkal.

A gyerekek már más tészta. Merhogyugye eddig fényesre volt nekik nyalva itthon, azt ettek, amit szerettek, hetente kétszer az állatkertben időztek, korlátlan hely és figyelem jutott rájuk, röviden ők voltak a világ királyai. Most meg azon veszik észre magukat, hogy egyedül kell (kéne) enni, más gyerekek is vannak a környéken, és azok is alkalomadtán ugyanazzal a játékkal akarnak játszani, és összességében kevésbé van nekik fényesre nyalva, hovatovább csomó új dologhoz alkalmazkodni kell. Ez nehéz. Szintén irónia nélkül az. Ez látszik is rajtuk. Matyi sírdogál néha, és ha valaki véletlenül uborkát neadjúristen paradicsomot tesz a tányérjára, akkor kiborítja, és nem nagyon joviális módon közli, hogy azt (és semmi mást) nem eszik. Ezzel elég hatékonyan idomítja az óvónőket, akik már megtanulták, hogy ilyen dolgokat ne tegyenek a tányérjára, és segítenek neki kikanalazni a levest. De azért tetszik is neki a dolog, elmeséli, hogy mit festett, milyen verset tanult, és hogy melyik krambónak mi a jele. Gabesz nagyon jól elvan, jön-megy játszik, ő a sztár (mondjuk ehhez az is hozzá tartozik, hogy rajta kívül eddig öt másik gyerek van csak), a bölcsisnénik körülrajongják, hogy milyen okos, és ő kedvesen együttműködve elénekli velük a Hinta palintát, de néha azért előadja a Hársfa mind virágzik-ot és rögtön utána a Ciróka játékot. (Mellesleg jegyzem meg, hogy nem mindig praktikus, ha a gyerek okos. Mert amikor éjjel kettőkor hisztizik, hogy ne vegyem le róla a pisis pizsamát, és azt találom hazudni, hogy jó, leveszem, de utána azt adom vissza, majd mikor fű alatt mégis egy tisztát adok rá, akkor azt mondja, enyhén megrovóan, hogy „arról volt szó, hogy a pisiset adod vissza”, akkor azért nem értékelem annyira az iq-ját.) Aztán viszont behisztizik, és nem hajlandó ebédelni, meg lefeküdni meg ilyenek. Szóval még egyiknél sem vagyunk a beszoktatás nevű kollektív kiképzés végén.

Ami minket illet, rendületlenül bíztatjuk őket, hogy ez szuper lesz, teljesen őszinte lelkesedéssel az arcunkon újságoljuk, hogy ma halrudacska/sóska/vajaskenyér/sütőtök/sültvirsli stb. lesz a reggeli/ebéd miközben szemernyi kétségünk sincs, hogy a gyerek egy falatot sem fog enni a cuccból. Megdícsérjük őket, amikor elmesélik, hogy mit csináltak, mit tanultak. Elmagyarázzuk nekik, hogy hát ez ilyen dolog, az oviban/bölcsiben mindenki együtt eszik, és igen ott is kell aludni, de elalvás előtt van mese, ami szuper. És persze megvesztegetünk. Vastagon. Sütemények, kindertojások, ilyen-olyan apróbb ajándéktárgyak, mesekönyvek röpködnek részint jutalom részint csalétek jelleggel. (Így esett, hogy a tegnap esténket azzal töltöttük, hogy 6cm-nél nagyobb méretű lila gumikacsát vadásztunk az interneten, mert Gabesz ezt nevezte meg, mint árat azért cserébe, hogy hajlandó bentaludni a bölcsiben. Jó, hát mi mást.)

Aztán itt van az is, hogy ovis/bölcsis szülőnek kell lenni. Ez sem olyan triviális. De haladunk. Már tudunk egy csomó terminus technikust (ruhazsák, átadó, üzenőfüzet stb.), igyekszünk jó benyomást kelteni az ovis/bölcsis nénikben (bár néha még kicsusszan a számon egy-egy „szarul” jellegű elszólás, úgyhogy a dolog még nem megy készség szinten), rendületlenül rajzolom az epreket/halakat, töltögetem a papírokat, szedem a színes faleveleket (mondjuk lehet, hogy a feladat nem egészen az, hogy én szedjem, de mindegy, a lényeg, hogy kellő számú levél álljon rendelkezésre), és a mai este a közös süteménysütéssel telt, hogy Matyi holnap tudjon villantani az oviban.