Gyerekek, ezt nem fogjátok elhinni

Peti szülinapjára azt kapta tőlem, hogy elviszem egy Hosszúlépés sétára. Na de nem ám akárhogy, hanem úgy, hogy meglepiből „saját” sétát szerveztem, vagyis lepacsiztam a céggel egy privát időpontot, és odaszerveztem a rokonokat és üzletfeleket. Minden jól alakult, az idő gyönyörű volt (ez tegnap történt), a barátok és üzletfelek egyre-másra futottak be, Peti meglepődött, és örült. Aztán vártuk a sétavezetőt. Még egy kicsit vártuk. Aztán felhívtam telefonon. Nem ő vette föl, hanem egy sírós hangú hölgyemény, aki elmagyarázta nekem, hogy a sétavezetőn egy fél órával azelőtt úrrá lett a 48 órás vírus, ezért sajnos nincs módja megtartani a sétát. Nagyon sajnálják, de igazán. És hát értesíteni ugye nem tudtak, mert nem volt meg nekik a számom (télleg nem, mondjuk nem is kérték, az e-mail címem viszont megvolt nekik, de valamiért arra nem akartak hagyatkozni, biztos, hogy ne zavarjanak, vagy ilyesmi), és sajnos senki más sem tud beugrani az illető helyett. Hajajhajaj. Meg nagyon is sajnálják, de tenni azt igazán nincs mit. Esetleg két ünnep között be tudnák pótolni (nagyköszi).

Hát így esett, hogy a szép időbn felsétáltunk testületileg a Gül Baba türbéjéhez, utána meg ittunk egy forralt bort a Margit Utca Kilencben. És amúgy még jól is mulattunk.

És a faszi ma írt egy e-mailt (személyesen, legalábbis az ő aláírsa szerepelt rajta), hogy akkor ő tényleg nagyon sajnálja, és akkor esetleg két ünnep között, és ő az időpontokat tekintve (mármint a két ünnek között) „egyelőre teljesen rugalmas”, és „köszöni a megértést”. Na erre azért tényleg nem számítottam, micsoda üzleti érzék!

Ezt válaszoltam neki:

„Kedves Dávid!

Köszönöm a levelét. Remélem, már jobban van. Nem fogunk élni az ajánlatával. Legyenek szívesek visszautalni a részévteli díjat holnap, és próbáljuk meg minél hamarabb elfelejteni egymást, mindenkinek az volna a legjobb (nekem biztosan).

Nem állom meg (pedig az volna a gáláns és egyben okos megoldás), hogy szembesítsem azzal, ami történt. Önök a következő információkkal rendelkeztek:

- az e-mail címem (a telefonszámomat tényleg nem adtam meg, mert Önök nem kérték, nekem meg őszintén nem jutott eszembe, hogy egy ilyen szituáció előadódhat), az okostelefonok idejében ez majdnem ugyanolyan jó, mint a telefonszám, egy próbát mindenesetre megért volna,

- az a tény, hogy a dolog ajándék,

- az a tény, hogy mivel "privát" sétát kértem, én odaszervezek még minimum 6-8 embert (akik közül többnek, köztük nekünk is kicsi gyerekek felügyeletét kellett megoldani, megint másoknak szabadságot kivenni, hiszen tegnap munkanap volt).

Ezek után hihetetlen számomra, hogy az Önök terve abban merült ki, hogy várták a hívásomat, és egy sírós hangú hölgy a telefonban elmagyarázta, hogy Önök milyen szörnyen nehéz helyzetben vannak. Borzasztóan sajnálom. A dolog viszont úgy áll, hogy Önök a vállalkozás és vagyok a kuncsaft. Vagyis az lett volna a minimum, hogy őrült gyorsan megpróbálnak találni valaki mást, aki megtart nekünk valamilyen sétát (még ha a személyes élmény csorbát is szenvedett volna így), majd ezek után sűrű elnézések közepette visszafizetik a pénzemet.

Azt, hogy ehhez képest az bír Önökből kijönni, hogy két ünnep között bepótolják a dolgot, és az időpontokat tekintve Ön egyelőre teljesen rugalmas (ne haragudjon, de ennél a résznél hangosan felröhögtem), nem tartom elfogadhatónak.

Ne ragozzuk tovább, érti, mire gondolok.

Kellemes ünnepeket és minden jót!

Üdvözlettel,

Elek Zsuzsa”