Arról már itt a blogon is volt szó, hogy Matyi eléggé
konzervatívnak mondható az étkezés terén, ennek alátámasztására legyen elég
annyi, hogy immáron több mint három és fél éve rendületlenül főzöm neki a
csecsemőknek való „főzeléket”, azaz vízben főtt zöldséget turmixolva, és ő több
mint három és fél éve minden áldott nap jóízűen elfogyasztja azt. Az egyetlen
ételfajta, amiben kifejezetten kísérletező kedvű (és még sosem érte csalódás),
az a hal. Lapos hal, kerek hal, lyukas hal, csomagolt hal, idei hal, tavalyi
hal stb. minden jöhet, mindegyiket szereti.
„A pisztjáng a kedvencem. A bajjamundi is finom, de abban
van szálka. Az ojátát és a bjanzínót egészben adják, otthon kell kikapajni a
belsejét.” – értekezik Kondor Mátyás, 4 éves budapesti lakos.
Az érdeklődés tisztán gasztronómiai és nem biológiai. Ezt
onnan tudjuk, hogy amikor a halas búvár zsebkönyvet olvasgatjuk, akkor
mindegyik halnál azt kérdezi, hogy „ezt meg lehet enni?”. Sajnos a búvár
zsebkönyv ebből a szempontból teljese használhatatlan, mert az ívás ideje ugyan
oda van írva, de semmit nem mondanak arról, hogy az adott halat meg lehet-e
enni, és ha igen, akkor milyen módon kell elkészíteni.
Mindenesetre, amikor kiderült, hogy Gabesz jele a bölcsiben
az eper lesz (ebből a szemfülesek már kitalálhatták, hogy a szülői értekezlet
kanyart is sikerrel vettük, és még mindig nem vagyunk kipenderítve a gyermek
népjóléti intézményekből), akkor közölte, hogy az ő jele főzelék vagy hal
legyen. Rajta leszek. Mondjuk nem tudom, hogy elég elszánt anya vagyok-e ahhoz,
hogy kiharcoljam, hogy a gyerek jele a barramundi lehessen.
