Fogjon össze akinek két anyja van

A múlt heti elkettyintett dzsembori óta mintha mindenki (értsd a fb ismerőseim, illetve azok ismerősei, vagyis nyilván elég jól körülhatárolható társadalmi réteg) arra jött volna rá, hogy kishazánkon nem más fog segíteni, mint a zösszefogás, és mindenki egy utolsó önző rohadék, aki ezt nem hajlandó elfogadni. Ez mostanra annyira idegesít engem, hogy kénytelen vagyok leírni, amit erről gondolok (noha az hogy én mit gondolok nyilván – Peti szavajárásával élve – nem baszik egy öltést se). De nekem jólesik.

Módszertani alapvetés: az összefogáson a jelen nagyívű eszmefuttatásom szempontjából azt értem, hogy Fletó bácsi legyen-e bevéve a buliba; mindenki más egyrészt érdektelen (mivel támogatottságuk nem éri el a statisztikai hibahatárt), másrészt nagyjából fel sem merül, hogy be legyenek véve a buliba, harmadrészt nincs is róla annyira erős véleményem (bár örömömre szolgálna, ha Kuncze Gábor és Fodor Gábor lassacskán kikopnának a közéletből).

Röviden: nem kell összefogás, sőt követelem, hogy ne legyen összefogás, ami összefogásból van, nekem már az is sok (de ennek kénytelen vagyok elismerni a létjogosultságát).

Kicsit hosszabban: Gy.F. egy gyakorló elmebeteg, és ami ennél is nagyobb baj, hogy egy bukott politikus („nem kicsit, nagyon” hogy magától a nagyembertől idézzek). Ezzel szembe kéne nézni. Legelsősorban neki. Azután meg a sok összefogásosnak. Ténykérdés, hogy Gy.F. kegyetlenül elkúrta (tényleg, milyen találó is ez az ember). Konkrétan csődbe vitte az országot. És ne gyertek nekem azzal, hogy ő jót akart, csak a szemét fidesz/mszp/szakszervezet/és a fehér ház földszinti klotyójából a vécésnéni miatt nem sikerült neki. Ez részben szerintem is igaz, bár talán a vécésnéninek nem volt benne nagy szerepe, de ez nem számít. Ismétlem, nem számít. Egyrészt azért mert a végeredmény így is úgyis az lett ami (és még a legjóindulítúbbak sem állíthatják, hogy az valami nagy királyság lenne), és a körülmények most vagy bármikor máskor sem lennének kedvezőbbek, úgyhogy nagyon nem lehet abban reménykedni, hogy legközelebb bejönne a dolog. Másrészt azért, mert ezt nem hogy idejében, hanem azóta sem ismerte föl/be, és ez megengedhetetlen. Olyan nincs, hogy az ember csődbe visz egy országot, és nem vállalja érte a felelősséget (akkor sem, ha nem akarta csődbe vinni, csak valahogy mégis így alakult). Ilyen teljesítmény után nem jár második esély. Bocs. Az ilyen utána ne akarjon megint az igazgató lenni. Akkor se, ha a mostani igazgató még nálánál is szarabb. Az szépen vonuljon vissza, és gondolkozzon el azon, hogy mit csinált, aztán írjon róla egy könyvet, vagy indítson rovatot a klubrádión vagy mittudomén. Az pedig már csak hab a tortán, hogy micsoda egy ordas bunkó is (mert mondjuk ezzel a tulajdonsággal elég sokan dicsekedhetnek az általam jelenleg támogatott kicsit szűkebb körű összefogásban is).

Én mint nagy politikai gondolkodó, hosszas és mély elemzés után arra jutottam, hogy már nem a 90-es évek van. Remélem, ez az üzenet eljut a baloldali elithez, aki egyemberként a homlokára csap, és ezentúl az összefogás helyett a megújulást választja jelszavául (ennek megfelelő személyi konzekvenciáival). Mert ha most Gy.F. miatt kénytelen leszek megint a hajtáspajtás LMP-re szavazni, akkor visszamenőleg kiszedem a postaládákból a bedobált szórólapot. És ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek!

Életkép

Lyukas mackónaciban és lefőzelékezett dzsoggófelsőben megyek lefelé a liften, kezemben a szemeteszsák és egy köteg Együtt 2014 szórólap. Kemény. 

Ps: Kicsit nehéz volt betömködni a postaládákba a bazi CBA újságok miatt.

Vitéz lélek. Tyuhaj

Elöljáróban: nem vagyok egy kifejezett Alföldi fan (bár meg kell adni neki, hogy tényleg jól csinálta a Nemzetit); éppen ezért kicsit idegesített a Nemzeti körüli huzavona, eltúlzottnak éreztem; nem akartam öngyi lenni, amikor kinevezték Vidnyánszkyt; alapvetően konzervatív a színházi ízlésem, sokkal inkább Csehov mint Vinnai András, sokkal inkább Katona mint Pintér Béla (pedig ő se a formabontás csúcsa), inkább egy jó dialógus mint egy vérbengázolvameztelenülüvöltés.

Mindezeket figyelembe véve, és persze a kulturális diverzitás jegyében elruccantunk az új Nemzetibe megnézni az első új bemutatós darabot. Eztet. Hát megbántuk, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett. Nesze nekünk kulturális diverzitás meg nyitottság meg nem látatlanban ítélkezés.

Mer értem én, hogy székelyek, meg jóisten, meg hit, meg remény, meg tulipántos láda. Ez nyilván kötelező, mégse mutogathatnak már buzizsidókat vagy zsidóbuzikat, mert akkor ugye akár Alföldi is maradhatott volna. Na de azért, hogy a fószer tényleg rögvest megcsinálja saját maga paródiáját, és kitöltse az összes sztereotípiát és még rátegyen egy (sok) lapáttal, azt nem gondoltam volna. Itt van rögtön a darab, aminek a legnagyobb tanulsága, hogy a szamár (abból is a régi semmiképp sem az új) hozza meg a boldogságot és nem a gépek (abcúg), mer az csak arra jó, hogy levágja az ember ujját. És ezt nemám csak úgy sugallják, hanem kiállnak a színpad közepére és frankón belemondják a szemedbe, félreértés ne essék. És ha ez önmagában nem lenne elég, akkor az egész még vizuálisan (sőt kiejtésben: „Mü most elmegyünk fát vágni.”) is le van öntve ezzel a nemzeti genyával (vagy mittudomén székely genyával, gondolom az még klasszabb mint a simán magyar). És ha még ez sem lenne elég, akkor a könnyedség jegyében viccek is vannak, például hogy a szolgabíró minden egyes jelenetben, amikor szerepel egy pecsétet nyom az alszolgabíró arcára, óriási, pecsétet, értitek merugye hivatalnok, tintanyaló, értitek. Vagy mondjuk a kikapós menyecske tízszer (nem, nem túlzás, valóban tízszer) elismétli, hogy nagyobb a bunkója mint a nyele, márhogy a szamárnak.

Ja és a népek (már persze azok, akik nem szivárogtak haza a szünetben) állva tapsoltak. Mondjuk ami jó, az jó.