Testvérek

Színmű egy felvonásban. Szereplők: M – uszkve három és fél éves fiam; G – másfél éves fiam. Történik egy gyerekszobában, lefekvés után. Elhangzott az esti mese, az éneklés, a szülők x-edjére is elhagyták a gyerekszobát.  

G (ágyában kurjongatva): Apa, jere ide! Apa jere ide!  

M (együttérző hangon): Nem jönnek. Hallod? Nem jönnek. Hallod? Nem jönnek. Senki sem jön. (rövid csöndet követően) Szólok valakinek. (kikiált) Peti!

Játszótéri idill

"Tomikaaa, neee! Ne a rózsaszín vödörbe, tessék itt a sárga, ebbe lapátolj!" – mondta tegnap egy csinos anyuka a játszótéren a homokozóban üldögélő kb. egyéves gyermekének. A gyerek ugyanis fiú létére a My little pony-s rózsaszín vödörbe találta lapátolni a homokot. Még szerencse, hogy anyuka közbelépett, mert gondolom itt el is dőlt volna Tomika nemi orientációja. A jelenetet apuka (nagydarab, rövid hajú, rövid szakállas figura) is megrovóan figyelte a homokozó széléről. De még türtőztette magát. Ő csak akkor volt kénytelen közbeavatkozni, amikor Marci (egy kb. kétéves csíkos napozós lumpen elem) odament Tomikához, és a homokozó lapátokkal "kardozni" kezdtek. Ekkor apuka – miután Marci anyukája, Tomika anyukájának sivítozására már eltávolította Marcit lapátközelből – ingerülten megjegyezte Marci anyukájának: "Kicsit agresszív a srác, nem?" Ennyi atrocitás után Tomika szülei jobbnak látták a családi délutánt máshol folytatni. Szegény Tomika, micsoda egy ordas nagy bunkó lesz hamarosan.

Postaládai termés

Nemigen szokott ennyi mókás dolog jönni a postán, mint ma, pedig képes magazinokat is járatunk. Itt van rögtön a Helyi Téma nevű igényes hetilap, amelynek egyik nagyszerű újságírója egy – címlapra kívánkozó – cikknek a következő címet adta: Új szerelem – Szabó Zsófi és a tojásfehérje. Parádés. Ezek után adná magát egy alaposabb sajtószemle is, de felmerül, hogy nem ezért fizetnek a munkahelyemen, úgyhogy erről most le kell mondanunk. Volt még egy jegyzőkönyv a társasház legutóbbi rendkívüli közgyűléséről. Ebből a következő részletet emelném ki: Hné K.P.: Javaslom, hogy a kiürített helység maradjon meg arra a célra, hogy a Számvizsgáló Bizottság a megbeszéléseit itt tartsa, valamint a közös képviselet fogadó órát tudjon tartani ebben a helységben. Sz.E.: Nem luxus ez egy kicsit, hogy ilyen célra tartsuk fenn a heységet, hogy a Számvizsgáló Bizottság pár alkalommal megbeszélést tartson? S.Gy.: Nem luxus, erre szükség van, mert kinek a lakásában gondolja a megbeszéléseket tartani, vagy hol fogadjuk megbeszélésre pl. a kivitelezőket. (Bárkinek? Akárhol? – merül föl az oktalan lakóban) Sz.Gy: Kibírhatatlan, hogy 8-10 kerékpár van a korlátnak kötve (tekintve, hogy Matyi minden délután jövet és menet számba veszi az összeset egészen bizonyosan állíthatom, hogy a korlátnak kötött kerékpárok maximális száma 5), javaslom, hogy a kerékpárosoknak legyen egy kerékpártároló. Levezető elnök: kérem szavazzanak, hogy kerékpártároló vagy Számvizsgáló Bizottsági megbeszélés és fogadóóra céljára használjuk a helységet. Kvíz kérdés: Mi lett az eredmény? – A helyes megfejtők között egy Számvizsgáló Bizottság feliratú baseball sapkát sorsolok ki. És ha mindez nem lenne elég, még országunk első embere, O.V. is levelet küldött nekünk. Ennek tartalmáról nem áll módomban beszámolni, mert ezt még a liftbe való beszállás előtt elhelyeztem a papírkukában.

Francia vakáció

A gimnazista korom óta tartó franciabuziságom alapján nem meglepő, hogy az idei nyaralásunk helyszíne Franciaország volt. Választásunk a méltán világhíres Chambost-Longessaigne-re esett, ahol a következő kultúrprogramok várnak a látogatókra: reggeli a nagy hársfa tövében, pingpong, ebéd a nagy hársfa tövében, olvasgatás, körséta a nevezetességek megtekintésével, úgy mint csacsik, lovak, tehenek, lámák, traktorok, vacsora a nagy hársfa tövében (hidegebb idő esetén a tehenekre néző ebédlőben), a társaság férfi tagjai részére denevérüldözés. E mellé a sűrű program mellé azért még befért egy kis városnézés (Annecey-ban), biciklizés (az Annecy tó mellett), strandolás a Lac du Bourget-ban, kávézás a Rhone völgyében, piknikezés a Loire völgyében stb. Mondanom sem kell, hogy nem volt rossz dolgunk, és ugyan sok volt a francia, de azért szerencsére a villerest-i tó mellett volt szerencsénk egy három darab nagymagyarországos matricával ellátott (francia rendszámú)lakókocsi mellé parkolnunk, úgyhogy ettől rögtön otthon éreztük magunkat. Hazafelé még beugrottunk Genfbe egy kis sétafikázásra és tó mellett falafelezésre. Most pedig már Csopakon lógatjuk a lábunkat, ahol szintén minden nagyon klassz, de azért egy-egy reggelire/ebédre/vacsorára szívesen visszalátogatnánk a nagy hársfa alá.

Társadalomelmélet

Péntek este fél 10 ultraliberáliséknál. A férfi konferencián Bostonban hatodik napja, gyerekek megetetve, megfürdetve, lefektetve, tisztaruha kiteregetve, virágok meglocsolva, lecsós csirke a sütőben. Az asszony a konyhaasztalnál üldögél és pucolja a zöldbabot a másnapi ebédhez. Nem emlékszem pontosan, hogy is volt ez a dolog az emancipációval?

A bosszu

Neha magam is meglepodom azon a mely megvetessel vegyes gyuloleten, amit ismeretlen, es viszonylag artatlan embertarsaim irant tudok erezni. Mint peldaul ma, amikor a repulo felszallasakor a mellettem ulo osztrak fiatalasszony megfenyegettet, hogy felnyom a sztyuardeszeknek, ha azonnal nem kapcsolom ki a sutyiba visszakapcsolt laptopomat. Es hiaba magyaraztan neki, hogy az csak porhintes, hogy ez veszelyes volna, hiszen akkor mar tele lennenek a lapok a "Iszlam szelsosegesek boinget robbantottak a rettegett bekapcsolva-hagyott-Ipad-modszerrel", nem tagitott, es vegul is en futamodtam meg, ami persze jol jelzi a lazadasra valo alkamassagom fokat. Na, szoval utana, amig a pilota ki nem kapcsolta az az ovek becsattolasat jelzo lampat, elegge utaltam ot. Ezek utan nem hiszem, hogy bevette volna, hogy amikor egy oraval kesobb sikerult a szokasosnal is gyengebb mozgaskoordinaciommal kiloknom a kezebol a teli pohar kolajat, az nem egy altalam vegtelenul frappansnak gondolt bosszuhadjarat resze, csak egyszeru benasag.

Felnőttkor 2.0

Nemtom, hogy ez mindenkivel így van-e, de nekem az önképem valamikor gimnázium táján megrekedt a fejlődésben. Valahol ott, ahol már biológiailag képes vagyok az önálló életre, de azért funkcionálisnak még nem vagyok nevezhető. Ezért van egy csomó dolog, amit igen-igen furcsállok, hogy velem esik meg, mert azok inkább mégis egy többé-kevésbé funkcionális felnőtthöz tartoznak. Az például, hogy meg tudok főzni egy ebédet (a céklapüré nem tartozik ebbe a kategóriába, mert az így két és fél év gyakorlás után már átment a motoros működés katergóriába). Meg az, hogy emberek hajlandóak pénzt fizetni azért, hogy leírjam, hogy mit gondolok erről vagy arról a kérdésről, hovatovább egyesek odáig mennek, hogy „ügyvédnő”-ként hivatkoznak rám. Meg az, hogy két kiskorút furikázgatok keresztbe-kasul a városban (kocsiban, gyalog, villamossal stb.). Ha ez így megy tovább még az is előfordulhat, hogy magam töltök benzint a kocsiba (ez ugyanis még soha nem fordult velem elő). És mindennek a tetejébe a kis unokaöcsém bankár lesz Svájcban és ősz hajszálai vannak. Mi jöhet még? Szemüveg? Szülői értekezlet? Tartós hullám?

Matrica

Megint bebizonyosodott, hogy nem lennék jó üzletember. Egy újabb ordító piaci rést – ha szabad ezzel a szép képzavarral élni – egészen addig nem ismertem föl, amíg azt valaki be nem tömte. A múltkor ugyanis megláttam a „Baby on board” matrica nemzeti verzióját: „Magyar baba az autóban” szöveggel és egy (hinta)lovon lovagoló, karddal felszerelt kisgyerek stilizált rajzával (természetesen az autón ott volt az obligát nagymagyarországos H betű is). Hát persze, mert nehogymá az legyen, hogy a tahó autósok azt hiszik, hogy az én autómban mondjuk egy román/ukrán/labanc/zsidó stb. gyerek ül, mert igazi hazafiak lévén, még belém találnak jönni. Így viszont tudják, hogy nemzeti babáról van szó, és akkor majd jobban vigyáznak. Remélem, csak olyanok vehetnek ilyen matricát, akik érvényes magyar útlevéllel rendelkeznek, fejből el tudják mondani a nemzeti együttműködés nyilatkozatát, és tudnak hátrafelé nyilazni.

Szerepjáték

Azt tudtam, hogy ha majd lesz gyerekem, akkor elér majd abba az életkorba, amikor szerepjátékokat kell majd vele játszani (na nem a varázslós-kardozós fajtára gondolok, hanem hogy boltosat meg doktorosat meg ilyesmit). Nem éreztem magamban kitörő kedvet ehhez. Ma megvolt az első, és meg kell, hogy mondjam, a félelmem eddig alaptalannak bizonyult. A dolog meglepően szórakoztató volt (amihez talán az is hozzájárult, hogy kb. 30 másodpercig tartott). Az volt, hogy egy gurulós majom elment a boltba, ott kért szúnyogot. De nem volt szúnyog, ezért elküldték egy másik boltba. Eddig a pontig minden szerepet Matyi játsztott, itt léptem be én, mint a második boltban az eladó. Megint kért szúnyogot a gurulós majom. Nem volt. A boltos viszont – jó kereskedőhöz híven – ajánlott helyette a majomnak sonkát. A majom vett sonkát, és helyben el is fogyasztotta. Ezzel véget is ért a játék, és ki-ki visszatért korábbi foglalatosságához.

Csak a szél

Vannak emberek, akik csininálnak dolgokat, pl. önkéntesek az állatkertben vagy három saját gyerek után örökbefogadnak egy down kóros babát negyediknek, megint mások ruhagyűjtést szerveznek az iszapkárosultaknak. Én nem csinálok semmit. Na jó, nem szemetelek az utcán, és mindennap az első kéregetőnek adok száz vagy kétszáz forintot (ha épp van nálam apró). Ettől persze még szociálisan nagyon érzékeny vagyok, fontosnak tartom a társadalmi kohézió erősítését, a kisebbségek helyzetének javítását stb. És hogy mindezt tevőlegesen is demonstráljam, vettem egy nagy levegőt és megnéztem a Csak a szél című filmet. Általában amúgy a társadalmi felelősségvállalásom addig terjed, hogy meg akarom nézni ezeket a filmeket, de aztán végül mégis inkább valami romantikus vígjátékot nézek meg, de most megembereltem magam, és megnéztem. Nesze nekem. Mert most itt állok, és nem tudom, hogy akkor most hogyan tovább. (Vö. "Bűntudatot ébresztett bennem ez a film. Azon gondolkoztam, hogyan reagáltam volna a kínzásokra." "Te? Elég lett volna, ha egy gestapos elveszi a csekkfüzetedet, és rögtön mindent bevallasz.") Mert vagy az van, hogy szerzek valahonnan egy bazi varázspálcát, és elintézem, hogy ilyen ne lehessen, hogy emberek ne élhessenek ilyen körülmények között, hogy ne lehessenek ennyire kiszolgáltatottak, és nagyon-nagyon ne lehessen őket sörétes puskával a saját házuk előtt lelövöldözni. Vagy pedig az, hogy igyekszem minél hamarabb és minél teljesebb mértékben elfelejteni ezt a filmet, és azt az érzést, ami utána maradt, hogy lehessen megint azon aggódni, hogy szépen hajt-e a lonc, és a munkahelyemen sikerül-e úgy csinálni, mintha az agyam helyén nem egy adag céklafőzelék lenne. Valószínűleg az lesz a legjobb, ha ezentúl körültekintőbben válogatom meg a filmeket, amiket megnézek, és szociális kérdésekben a Gossip Girl megtekintésére szorítkozom.

Tudok élni

A tavalyi szülinapomon a fejőasszonynál jártam (erről nem mesélek részleteket). Idén a kozmetikust választottam (hétfőn munkakezdés, gondoltam, ha már a jogszabályokat nem ismerem, legalább nézzek ki jól, e helyett úgy nézek ki mint egy legrosszabb fajta kamasz) abból a típusból, ami hosszadalmas, fáj és az ember utána marha ronda. Nemtom, jövőre talán elmegyek fogorvoshoz, vagy esetleg egy jó kis akupunktúrára...

Téridő kapu

Most már biztos, hogy léteznek párhuzamos univerzumok, és hogy néha, ha hiba csúszik a mátrixba, akkor egy-egy dolog átcsúszik egyikből a másikba. Ezt onnan tudom, hogy tegnap este egy taxis hozott hozzánk (az én nevemre) egy bazinagy ikeás szatyrot, amiben különböző babacuccok vannak. A taxis nem mondta, hogy kitől hozza, csak hogy a Széher út valahányból és hogy nekem (mivel én jógázni voltam, Peti vette át). Namármost én ebben az univerzumban nem kértem meg senkit, aki a Széher úton lakik, hogy küldjön nekem használt babacuccokat, továbbá ezeket a cuccokat életemben nem láttam, nem a mieink. Ezen kívül nem tudom, hogy a) ki küldte, b) miért küldte, c) kié, d) mit kell velük kezdenem. A családon belül végzett gyors nyomozás nem vezetett eredményre. Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy egy párhuzamos univerzumban ezek vagy a mi dolgaink, és most valaki visszaküldte őket vagy a küldő dolgai, akit megkértem, hogy adja nekem/kölcsön őket (bár ez esetben a párhuzamos univerzumban rendelkezünk egy cirka fél éves gyerekkel, mert első blikkre a cuccok ilyesmi korosztálynak valók), és ezt nagyon kedvesen megtette.
Ha van valakinek átjárása ebbe a párhuzamos univerzumba, és tudja, hogy mik ezek a cuccok, illetve valahogy át tudja őket oda teleportálni (mert nálunk eléggé útban vannak), azért elég hálás lennék. A másik megoldás, hogy nincsenek párhuzamos univerzumok, és én már annyira elhülyültem, hogy semmi emlékem nincs ezekről a dolgokról, holott én küldettem értük taxit.

Hát ennyi volt

Letelt a fél év kensingtonozás. Csomó minden történt. Matyi megtanult beszélni, énekelni, angolul – na jó, néha halandzsául – énekelni, rollerozni, zuhanyozni, mercedest, bmwt, bentleyt felismerni. Gabesz megtanult felállni, bútor mellett és kézenfogva menni, csúszdázni, azt mondani, hogy „tészta”. Jártunk a gumidombra, a nagyhajóhoz, a hippihepire (éneklős foglalkozás), a lencsékhöz (Science múzeum), Arnához a norvég-indiai kislányhoz, akinek legnagyobb szexepilje a játék mosógép. Voltunk (gyerekestől) Golders Greenben, sétahajózni, a Kew Gardensben, a South Banken, a Tate Modernben, a közlekedési múzeumban, a természettudományi múzeumban, játszóházban, vidámparkban, kórházban, orvosi rendelőben. Voltunk (gyerekek nélkül) filmfesztiválon, alagútfesztiválon, kiállításon, moziban, színházban, étteremben (még sztárséfek – Jamie Oliver, Gordon Ramsay – éttermeiben is), vendégségben, wamp piacon, virágpiacon. Vicces módon a legeslegjobban a Holland Park fog hiányozni, mert a Holland Parkban nagyon jó lenni, a Holland Park kicsit olyan mint az AKG, hogy az ember elhiszi, hogy a világ tényleg hibátlan (és ez ott helyben tényleg igaz is). Úgy tűnik megöregedtem annyira, hogy az egész vagány Londonban a csivitelő madarak és a csobogó szökőkút (a januárban is virágzó bokrok, a mókusokpávák, a kis zöld traktorokon furikázó karbantartószemélyzet, a mindennap a kávézó előtt üldögélő kutyás társaság, akik az aktuális bulvár híreket tárgyalják ki) nőjön hozzám leginkább (persze az is segít, hogy az itt töltött idő legnagyobb részében ezekhez volt szerencsém). Ha úgy adódik, hogy háztartásbelinek mennétek valahová hat hónapra, Kensingtont jó szívvel tudom ajánlani.

Kultúrhétvége

A hathatós nagymamai segítségnek köszönhetően ezen a hétvégén – magunkhoz képest – tömérdek kulturális és szabadidős programon vettünk részt. Rögtön pénteken este indítottunk egy teljesítménykimenővel. Egy este, három programpont. Japán vacsora, David Hockney kiállítás, kávé és sütizés. Mindez röpke két és fél óra leforgása alatt. Ez azért volt, mert barátainkkal (egy norvég-indiai házaspár) mentünk, és ők, pontosabban a lány nagyon céltudatos, és a szabadidejében sem szeret pöcsölni, csak úgy elvacsorázgatni az időt, mire jó az? Mennyükosztcsináljuk. Úgyhogy csináltuk. A japán étterem sajátossága az volt, hogy minden asztal fölött volt egy projektor, ami részint arra szolgált, hogy az asztalra vetítse a terítőt, amit a kedves kuncsaft számos opció közül kiválaszthatott, illetve, hogy gépesítse a rendelést, vagyis az asztalra vetített étlap segítségével, klikkelgetve lehet kiválasztani, hogy mit is kér az ember, még pincér sem kell hozzá. Ez természetesen baromi kúl. Az ember tehát a vacsora első felét azzal tölti, hogy nyomkodja az asztallapot, és próbálja kitalálni, hogy pontosan mit is kell csinálni. A dolog nem működik tökéletesen, kezdve azzal, hogy mindig izgulni kell, hogy az ember szalvétája vagy vizespohara véletlenül rendel egy velőspacalt, folytatva azzal, hogy a szoftver természetesen itt-ott azért bakizik, így a pincér kihoz olyan dolgokat, amiket nem kértünk, illetve olyanokat, amikről utóbb kiderül, hogy mi ugyan nem, de a szomszédos asztalnál valaki kérte, a számlát – amit kétszeri klikkelés után végül egy kissé értetlenkedő pincér útján kellet bevadászni – kétszer kellett visszaküldeni, mert mindig volt rajta valami, amit igaziból nem fogyasztottunk. Cserébe az ember többfajta terítőmintából választhat. A kiállítás jó volt, lehetett látni sok színes fát, jól néztek ki. Kicsit talán túl sok volt belőlük, de ezek közül némelyiket iPaden föstötte a mester, amik a falra kifüggesztett szöveg szerint merőben más élményt nyújtanak mint az ecsetes darabok. Ezek után a süti már tényleg csak levezetés volt, és még beszélgetni is lehetett kicsit közben. Léhaság.
Szombat este az utca túloldalán lévő moziban megnéztük a freudosjungos filmet, amiből kiderült, hogy Keira Knightly nagyon de nagyon messzire tudja előrenyújtani az alsó állkapcsát, és hogy Svájc egy igen-igen szép ország.
Ma pedig szapadnaposak voltunk, amit reggelizéssel, virágpiacozással, hosszú sétálással, használaton kívüli metróalagútban rendezett alterfesztiválon megtekintett miniszínházzal és paradicsomos spagettivel ünnepeltünk.

Kensingtoni hétköznapok

A tegnapi termés:
Francia nagymama sétáltatja az unokáját (kb. hároméves kisfiú) a játszótéren. A gyerek éppen elindulna a homokozó felé, de nagymamája megállítja, és elmagyarázza neki, hogy ez nem „olyan” homok, ez nem olyan szép tiszta, mint a tengerparton, ez nem arra való, hogy tapicskoljunk benne, ez talán piszkos. (A homokozó amúgy egy kb. ötszáz négyzetméteres területen terül el egy életnagyságú – na jó talán túlzok, de bazi nagy – kalózhajó köré terített, minden reggel szépen meggereblyézett – ezt konkrétan láttam – fehér homok.)
Ez az:




A jógaórára érkezett egy új résztvevő tegnap. Egy pacák volt, aki jól szabott lenvászon nadrágban és karcsúsított hófehér lenvászon ingben jógázott. Kb. olyan ancúgban, amiben meg lehet jelenni egy közepesen formális, nyári esküvőn. Az óra végére viszont úgy nézett ki, mint aki vizespóló versenyen vett részt, úgyhogy mégis talán praktikusabb lett volna egy atletta.

Fiam a frappáns válaszok mestere

- Hagyd abba a hisztit, mert különben itt hagylak.
- Neeeem. Nem hagyom abba. Ameddig hisztizek, addig húzd a rollert, anya.

(Csak mellesleg – némi büszkeséggel – jegyzem meg, hogy én nyertem, abbahagyta. Persze nem mindig van ez így.)

Névválasztás

Csak a történeti hűség kedvéért jegyzem meg, hogy az előző poszthoz lehetett volna update bőven, de legjobb lesz inkább elfelejteni az egészet.
Szóval Csengékből és Csongikból itt viszonylag kevés van, de azért egynémely szülő itt is kitesz magáért a névválasztásban. Ma például Byron Weiss-szel találkoztunk a játszótéren.

Mindig van lejjebb – avagy az elmúlt egy hét címszavakban

Felső légúti megbetegedés idősebb gyermeknél. – Kórházban töltött éjszakák száma: 1, a kórházi felvételt megelőző várakozás óráinak száma: 4
Malév csőd – Bebukott és ennél fogva újonnan megváltandó repjegyek száma saját illetve látogatók részére: 3 oda-vissza, 4 egy útra
A Pozsonyból érkező baráti családdal (apuka, anyuka, kisgyerek) eltöltött hétvége – Nyugodt beszélgetéssel töltött percek száma: 10, a lakást – hányós vírus következtében – összehányó látogatók száma: 2, a hó következtében törölt repülőgépek száma: 1 (de később azért el tudtak utazni)
Testvértől összeszedett légúti megbetegedés kisebb gyermeknél. – Kórházban töltött éjszakák száma: 0
Mellgyulladás (enyhébb verzió) – Igen, a gyermek majdnem 11 hónapos, lehet röhögni
Eldugult mosogató (enyhébb, wc pumpával megszüntethető verzió)
Vírusfertőzés szövődményeképpen jelentkező fülgyulladás – Körzeti orvosi rendelőbe tett látogatások száma: 1, várakozással töltött órák száma: 1 (nem is rossz)
Felnőtt élet, és gyermekekkel csinálható mókás programok teljes hiánya - Átaludt éjszakák száma: 0, átaludt órák száma: valahol 20 és 30 között az egy hét alatt.
Helyesbítés, felnőtt élet egy vacsora formájában megvolt tegnap (Peti két itteni kollégájával), mely során sikerült gyomorrontást összeszedni (legalábbis nagyondenagyon remélem, hogy az), teljes egészében saját hülyeségből, mert valószínűleg nem kellett volna bevállalni a fish&chipset ennyi nap kvázi nemevés után.
Remélem, nem lesz update ehhez a poszthoz.

Múzeum

Újból kimenőm volt. Ezúttal ténlyeg elmentem a múzeumba. Csak semmi csevegés holmi gyanús milliomosasszonyokkal, csak semmi kávézói ismerkedés. Kultúra. Na jó, odafelé menet beugrottam egy-két ruhaboltba, de aztán nyílegyenesen a múzeumba. A látogatásom intellektuálisan nagyon is kielégítő volt. Először is a szoborcsarnokon átvágva megközelítettem az ajándékboltot, és tudományos alapossággal tanulmányoztam a kínálatot. Majd meglátogattam a mellékhelyiséget. Aztán rápillantottam két időszaki „display”-re, amit azért hívnak így, mert túl kicsik ahhoz, hogy kiállításnak lehessen őket hívni. Átsuhantam az állandó gyűjtemény egy olyan részén, amit korábban még nem láttam (színházi jelmezek, plakátok és díszletmakettek voltak kiállítva). Végül, hogy kipihenjem a múzeumlátogatás fáradalmait elfogyasztottam egy sütit és egy kávét a kávézóban. Hiába, nem csak kenyérrel él az ember, egy entellektüel járjon múzeumba.

The Criply family from Kensington

A kórházi doktornőnek mindenben igaza lett. A gyerek ugyan még hányt, de aztán jobban lett, és nem kellett mást csinálni vele, mint egy éjszakán és egy napon keresztül öt majd tíz percenként belényomni egy kis folyadékot. Abban is igaza lett, hogy ez egy nagyon fertőző betegség, ennek megfelelően Matyi is elkapta (gyógyítási metódus ugyanaz, kivéve, hogy egy éjszaka, egy nap, majd még egy éjszaka), majd Peti is kicsit, de lehet, hogy ő csak szimplán kikészült. Ennek megfelelően az elmúlt egy hetünk nem volt túl vidám.

Ez idő alatt az alábbi tapasztalatokkal lettem gazdagabb:
Tudok negyvenplusz órát egyhuzamban ébren tölteni.
A nővérkék alul vannak fizetve akármennyit is keresnek.
A tévé (valamint a sky box és a youtube) isten ajándéka, a gyermeknevelés teljességgel elengedhetetlen eszköze. Mindenki aki mást mond, hazudik.
Éjjel egykor Schmitt Pál disszertációjáról beszélgetni felfrissít, felüdít.
Amikor a gyermek hisztis, akkor szülő és gyermek kölcsönösen nem tudják elviselni egymást, így képzelem a kamaszkort.

Mostanra úgy tűnik, kifelé lábalunk a dologból, bár nem akarom elkiabálni. Az mindenesetre biztos, hogy ilyet nem kívánok senkinek, hacsak nem a békemenet szervezőinek.

Reality check

Azt már eddig is tudtuk, hogy az élet nem mindig méznyalás, de most már az is kiderült, hogy a kensingtoni élet sem mindig andalgás a verőfényes Holland Parkban. Kisebbik fiunk K.G. durva hányós-fosós vírust szerzett, amelynek következtében két napja éjjel-nappal próbáljuk belétölteni a különböző folyadékokat kezdetben nulla, majd fokozatosan növekvő találati aránnyal (persze nem akarom elkiabálni, mert a helyzet jelenleg is az, hogy a kanapén/kiságyban fittyedten alvó jószágba fél óránként megpróbálok tenni valamit és csak reménykedem, hogy a) sikerül megitatnom vele b) nem jön ki újból). A dolog keretében tegnap megjártuk a gyermek sürgősségi osztályt is a közeli Chalsea and Westminster kórházban, mert egy ponton úgy tűnt, hogy semmi sem fog a gyerekben megmaradni amíg világ a világ. A kórházi élmény a Vészhelyzet és egy telefonos ügyfélszolgálati saga keveréke volt. Az ember taxiba vágja magát, és hajtat a kórházba – Vészhelyzet. Az ember adatokat töltöget ki különböző papírokon, illetve a negyedik embernek meséli el, hogy 10 hónapos, tegnap óta hány, nem, nem volt koraszülött, igen, a terhességgel minden rendben ment, igen hasmenése is van stb. stb. – telefonos ügyfélszolgálat. Eközben a valóságot a folyosón összeverődött kis csoport beszélgetése idézi föl, akik kérdően/aggódva/szemrehányóan arról beszélgetnek, hogy igen, az osztályon nem működnek a printerek, tegnap óta be van ragadva minden elküldött nyomtatás, nem, a vizsgálóban lévő printer sem működik, neked erről még nem szólt senki?!..... – ismerős meleg érzés. Amúgy a kórházi ellátás valóban profi volt, a profi call centerek minden sajátosságával. „Jó reggel, Carlo (vagy mittudomén) vagyok, a nővér, most fel fogom venni a gyermek adatait. (...) Tehát kevesebb mint egy napja tart????? (....) Hányást nem szüntetünk meg, a hasmenés 10 napig, a hányás 3 napig tarthat. Kérem várakozzon kint, hamarosan szólítják.” „Jó reggelt, Andrew (vagy mittudomén) vagyok, a rezidens, most felteszek pár kérdést, aztán konzultálok egy orvossal. Már ötször hányt??? Valóban, nagyon rosszul néz ki. Nagyon gyors a pulzusa, biztosan stresszel. Igen, és láza is van???? Maradjanak itt, szólok egy orvosnak.” „Jó reggelt, Hester (erre pont emlékszem) vagyok az ügyeletes orvos. Most nagyon alaposan meg fogom vizsgálni a babát. Ühüm, ötször hányt, ühüm, időre született, ühüm, önnek is volt ezt megelőzően fosós vírusa....... Minden bizonnyal a babának ugyanaz a betegsége, ami önnek volt. Ühüm, egész éjjel öt percenként itatták. Kiváló. Reggel megint mindent kihányt. Igen, előfordul. Akkor most egy órán keresztül öt percenként itat vele ebből az oldatból. Ha jól reagál, nem kell infúzió. (...) Kiváló, jól reagált. Hazamehetnek. Nem, nincs hányáscsökkentő gyógyszer, volt régen, de újabb vizsgálatok szerint ez gyermekeknél nem biztonságos, ezért már nem alkalmazzuk. Otthon is itassa öt percenként. Valószínűleg fog még hányni (és lőn). Ha mindent kihány hozza vissza.”
Vagyis kb. 3 óra leforgása alatt kiderült, hogy hányós-fosós vírusa van, és hogy pontosan azt kell vele csinálni, amit addig is csináltunk, ha meg mégse használ, hát vigyük vissza. De tényleg kedvesek voltak, profi volt az egész, és mindez ráadásul teljesen ingyen.

Longó 2. felvonás

Egy igen kellemes – bejglis, családozós, színházazós, tüntetős, barátokkal randizós – karácsonyi szünet után újfent összecsomagoltuk a holmit, és elruccantunk Londonba. A ruccanás most kevésbé volt traumatikus mint először (bár nekem sikerült egy belázasodós, hasfájós betegséget is magammal hozni, ami hol máshol mint a reptéren jött ki rajtam – de ez csak azért volt, hogy ne unatkozzunk annyira), és a bevackolás is könnyebben ment. Most például nem is volt algás víz a kádban csak egy kis megpenészedett kenyér, amit itt felejtettünk és egy kipurcant növény, de az már elmenés előtt is a halálán volt szegény. És hát van abban valami megnyugtató, hogy a szombat délelőtti verőfényben a formára nyírt sövényen éneklő vörösbegyet (vagy mittudomén valami fenszi madarat) hallgatja az ember, miközben gyermeke a szabadtéri sakkfigurákkal játszik, és a viruló ágyások és bokrok mellett rollerozik. És a közértben is tudjuk már, hogy hol található a citromos kakukkfű, ami igen ízletessé teszi a tilápia filét. Szóval burzsujok lettünk megint, és nem állítanám, hogy ez teljességel ellenemre van. Úgyhogy jöjjön a kensingtoni nyaralás második része egészen márciusig. Gondolom, hazatérésünk feltételeit minden illetékes jól a fejébe véste, és ehhez szigorúan tartja is magát.