Halmánia

Arról már itt a blogon is volt szó, hogy Matyi eléggé konzervatívnak mondható az étkezés terén, ennek alátámasztására legyen elég annyi, hogy immáron több mint három és fél éve rendületlenül főzöm neki a csecsemőknek való „főzeléket”, azaz vízben főtt zöldséget turmixolva, és ő több mint három és fél éve minden áldott nap jóízűen elfogyasztja azt. Az egyetlen ételfajta, amiben kifejezetten kísérletező kedvű (és még sosem érte csalódás), az a hal. Lapos hal, kerek hal, lyukas hal, csomagolt hal, idei hal, tavalyi hal stb. minden jöhet, mindegyiket szereti.

„A pisztjáng a kedvencem. A bajjamundi is finom, de abban van szálka. Az ojátát és a bjanzínót egészben adják, otthon kell kikapajni a belsejét.” – értekezik Kondor Mátyás, 4 éves budapesti lakos.

Az érdeklődés tisztán gasztronómiai és nem biológiai. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor a halas búvár zsebkönyvet olvasgatjuk, akkor mindegyik halnál azt kérdezi, hogy „ezt meg lehet enni?”. Sajnos a búvár zsebkönyv ebből a szempontból teljese használhatatlan, mert az ívás ideje ugyan oda van írva, de semmit nem mondanak arról, hogy az adott halat meg lehet-e enni, és ha igen, akkor milyen módon kell elkészíteni.

Mindenesetre, amikor kiderült, hogy Gabesz jele a bölcsiben az eper lesz (ebből a szemfülesek már kitalálhatták, hogy a szülői értekezlet kanyart is sikerrel vettük, és még mindig nem vagyunk kipenderítve a gyermek népjóléti intézményekből), akkor közölte, hogy az ő jele főzelék vagy hal legyen. Rajta leszek. Mondjuk nem tudom, hogy elég elszánt anya vagyok-e ahhoz, hogy kiharcoljam, hogy a gyerek jele a barramundi lehessen.