Porszem a vajban, a kés kiköszörülése vagy óvodai/bölcsődei felvételi második rész

Matyit felvették az óvodába, ugyan nem a Lovas útra, hanem a Mészáros utcába, de ezt ugye lehetett sejteni, és nekünk nem is baj, közlekedés szempontból még jobb is. Az egyetlen dolog ugye, amit szerettünk volna, az az volt, hogy a két gyereket ne két külön helyre kelljen vinni. Ez komoly logisztikai feladat, mert az óvodai és bölcsődei ügyintézés két tök külön rendszer, máshogy megy a felvételi, más ember intézi stb. Ezért az elmúlt néhány hónapban kb. ezerötszázszor mondtam el különböző helyeken és írtam le különböző jelentkezési lapokra, hogy azt szeretném, ha a két gyerek egy helyre stb.

Nem is volt ezzel semmi gond. Amikor telefonált az óvodás nő, hogy akkor nem Lovas út, hanem Mészáros utca, akkor mondtam, hogy kiváló, én csak annyit szeretnék kérni, hogy a két gyerek akkor egy helyre, ami csak azért gond, mert a korábban kitöltött bölcsődei lapra még a Lovas utat írtam be stb. stb. stb. Az óvodai nő nagyon készséges volt, mondta, hogy akkor ő most majd felhívja a népjóléti irodát (bölcsődei bürokrácia hivatalos elnevezése), és szól, hogy akkor Gabesz jelentkezését irányítsák át a Mészáros utcába, de legjobb lesz, ha biztos, ami biztos én is telefonálok. Biztos, ami biztos én is telefonáltam, igen, persze, tudják, most telefonált az óvodás nő, igen rendben, átírják nem gond. Príma, gondoltam én magamban. De nem volt príma, mert mint utóbb kiderült, a mancika, aki a vonal végén volt, ahelyett, hogy valóban átírta volna, inkább ivott egy kávét/megnézte a horoszkópját/kifestette a körmét.

Ez onnan derült ki, hogy amikor eljött a NAGY TÁJÉKOZÓDÁSI NAP (vagyis amikortól a népjóléti irodán meg lehetett kérdezni, hogy akkor felvették-e vagy nem-e vették-e fel), akkor egy nagyon készséges és kedves hölgy tájékoztatott, hogy felvették. A Lovas útra. Merthát oda jelentkeztünk, háthiszen az van a lapon. Igen-igen valóban az van a lapon, de a nagyot végül nem oda óvodába, és akkor az óvodavezetőasszony telefonált, és akkor én is telefonáltam, és akkor a kolléganője azt mondta, és hát ugye nekünk fontos lenne, hogy a két gyerek egy helyre stb. stb. stb. A kedves hölgy megszeppenve mondta, hogy akkor ő most beszél az irodavezetővel, hogy mit lehet csinálni, és visszahív. Nekem mondjuk lett volna pár ötletem, hogy kivel mit lehet csinálni, de ezeket nem osztottam meg a kedves hölggyel, hanem megköszöntem szépen és letettem.

És most figyeljetek: visszahívott kb. fél óra múlva, hogy akkor ő most ezt elintézte. Mehet a Gabesz is a Mészáros utcába. Hirtelenjében nehéz volt visszanyelnem az alkalomra igényesen kimunkált decens ámde egyértelmű megjegyzéseimet a kollégák szakértelmével kapcsolatban, de végül sikerült kiböknöm egy kedves hangú köszönöm szépent. Ki gondolná, hogy ez így meg. Hogy csak úgy visszahívnak, ha azt mondják, hogy vissza fognak hívni, és nem csak hogy visszahívnak, de még el is intézik (az más kérdés, hogy nem kellett volna intézni, ha a másik mancika ugye elvégzi a rábízott rendkívül bonyolult feladatot, de akkor is), sőt még kedvesek is. Valószínűleg mindennek a hátterében a rejtett kamera áll, amivel egy propagandafilm készítésén dolgoznak, és holnap amikor elmegyek a bölcsődei szülőire (teatyaég!), akkor démonian az arcomba nevetnek, és azt mondják, hogy „Csak nem gondolta, hogy tényleg felvettük, és tényleg idejárhat! Hol él maga! Különben is a múltkor pöttyös sálat viselt, azt hitte nem lesznek meg a következmények?” vagy valami ilyesmi, én pedig lehorgasztott fejjel eloldalgok, és a következő hetekben magánbölcsit kutatva rovom az utcákat bűnbánóan. Így vagy úgy de folyt köv.