Izrael 6. nap

Ma reggel összecuccoltunk, és elhagytuk a jeruzsálemi Sonnevend rezidenciát, és egy volánbusz segítségével ripsz-ropsz itt termettünk Tel Avivban. Itten bekvártélyoztuk magunkat egy nem túl delux, de teljesen megteszi szállodácskába, ittunk egy kávét a szembenlévő közértben, és már itt is volt értünk Eitan a másodnagybátyám (ha van ilyen). Ha jól számolok, akkor ez a harmadik találkozásunki életemben, ebből az első több mint húsz évvel ezelőtt volt, a második tavaly októberben, úgyhogy nem mondhatjuk, hogy napi kapcsolatban lennénk. Ennek ellenére (vagy épp ezért) nagyon kedvesen végigfurikázott minket a városon. Először elvitt Jaffába, mert az a turista hely. A turista látványosságokra nem sok időt szántunk, ellenben megebédeltetett minket egy szuper helyen, ahol halat lehet enni, de még mielőtt az ember egyáltalán rendelne, kihoznak kb. húsz féle salátát, hogy addig se unatkozzunk, amíg megérkezik a kb. fél méteres egyben sütött hal, ami teljes fogazatával kimosolyog a tálból, és nagyon finom. Szóval ismét csak istenesen bezabáltunk. Ebéd közben pedig elmesélte, hogy, amikor besorozták a hadseregbe, akkor úgy tudott csak bekerülni egy elit harcoló egységbe, hogy aláhamisította a szülei aláírását, mivel egyke gyerekként a szülei hozzájárulása kellett, hogy ide helyezzék. A szülei egészen addig nem is jöttek rá a turpisságra, amíg 67-ben vállon nem lőtték a Sinai félszigeten, és a kórházban a szülők rá nem kérdeztek, hogy tulképp hol is volt eddig és mit is csinált pontosan. Meg elmesélte azt is, hogy milyen filmeket készül éppen forgatni (lévén filmproducer, ő producerelte pl. ezt), és hogy az igazán jó filmek nem nagyon akarnak előrehaladni, ezért kénytelen egy-két krimisorozattal elütni az időt, addig is, amíg sikerül megkaparintani a megfelelő rendezőt a szuper forgatókönyvhöz. Nem volt unalmas az ebédelés.

Utána még elvitt pár helyre a városban, és végül lerakott minket a tengerparti sétányon, és elment dolgozni. Úgyhogy kénytelenek voltunk sétálni egy kicsit a napsütötte tengerparti promenádon, és vigasztalásképp egy kis fagyit fogyasztani, és közben megfigyelni, amint egy pacák jógagyakorlatokat próbál kiszenvedni magából a parton, mondanom sem kell, hogy teljesen dilettáns módon. Be kéne iratkoznia Lacihoz.

A tengerpart után betértünk a belvárosba is, megcsodáltuk a bauhaus épületeket (tényleg van egy pár, ami nagyon jól néz ki), és úgy összességében megállapítottuk, hogy nagyon kellemes ez a város. Jó kis környékek vannak, baró a tengerpart, tele van mindenféle éttermekkel, kávézókkal és galériákkal, és összességében hiányzik belőle a feszkó, ami belengi majdnem egész Jeruzsálemet. Itt ugyan nincs az, hogy minden utcasarok a Biblia helyszíne, sőt még római romok sincsenek, de úgy tűnik, hogy hosszútávon azért ezen túl lehet lenni, vagy ha nem is túllenni, de legalábbis az e fölött érzett csalódottságot kajába lehet fojtani. Mi ugyan nem voltunk nagyon csalódottak, de azért nem akartuk kimaradni a kajába fojtás szép szokásából, ezért választottunk egy jó kis vacsorahelyet, ahol ugyan kellett egy kicsit várni – addig is adtak egy pohár pezsgőt, hogy könnyebben teljen az idő – de cserébe igazán zseniális kaját adtak (Peti kicsit kellemetlenül is érezte magát, hogy kizárólag különféle salátákkal halálba tudja enni magát).

Hát így telt az első napunk itt a nagy narancsban (ahogy az útikönyv szerint Tel Avivot hívják, ami nyilván kamu). Holnap még résztveszünk egy családi szülinapi ünnepségen, aztán visszatérünk kishazánkba.