Izrael 3. nap

A mai napunk elég érdekesre sikerült, láttunk levágott teve fejet, legalább 25 kamaszlánnyal szelfiztünk a Megkísértés Hegyén, és végül nem vízipipáztunk a legjobb palesztin újság fotósával. Na de kezdjük az elején. Az úgy volt, hogy Juli az eddigi ittléte alatt szert tett egy arab taxisra, aki őt már keresztbe kasul szállította az országban, és jól tud angolul, és lehet vele ilyen egy napos túrákat csinálni mindenfelé Izraelben. Úgyhogy úgy gondoltuk, hogy itt a remek alkalom, hogy afféle liberális európai értelmiségiek módjára ellátogassunk a West Bank-re vagyis a palesztin autonóm területre. Ettől kicsit úgy is éreztük magunkat, mintha rettentő bátrak lennénk, és nem csak puhány turisták gyanánt kívülről szemlélnénk a dolgokat. Hát ebben mondjuk tévedtünk, mert ahhoz képest, hogy arra számítottunk, hogy majd számos és számtalan check pointnál különböző katonai erőknek kell majd magyaráznunk, hogy kik vagyunk és mit akarunk, konkrétan szar se volt erre kíváncsi, úgy suhantunk át a check pointokon mint a magyar-szlovák határon. Ezen felül még az is van, hogy egy légkondis fehér mercedeszből nézve mégsem érzi át az ember teljes valójában a beduinok élethelyzetét, akik az autópálya mellett hullámlemez kunyhókban laknak, és birkákat terelgetnek a dombokon. Na mindegy, nekünk ennyire futja a vagányságból.

Szóval a fickó tényleg nagyon jól beszélt angolul, tényleg ismerte a környéket mint a tenyerét és szívesen elmesélte, hogy hogy is van a jelenlegi politikai helyzet, és ez hogyan is néz ki egy olyan ember szemszögéből, akinek a családja Betlehemben lakik, következésképp (engedély híján), nem mehet át az izraeli részre, ő maga viszont egy véletlen folytán Jeruzsálemben lakik, van izraeli tartózkodási engedélye és jordán útlevele, ezért aztán mehet ide is oda is, ahogy csak akar. Szóval meghalgattuk az érem másik felét is, hogy ezzel a szép képzavarral éljek.

Először Hebronba mentünk (a programot abszolút mi határoztuk meg, ő oda vitt, ahová menni akartunk, és aztán az adott helyeken kicsit kísérgetett is minket, megmutatta a fontos helyeket, és időnként bemutatott egy-egy barátjának, akinek épp a közelben van szuvenír üzlete). Hebron szép, az Ábrahám sírjánál lévő mecset/zsinagóga nagyon szép, az óváros és a bazár is szép, de itt azért elég jól látszik, hogy ez a dolog keményen el van kettyintve. A mecset/zsinagóga ketté van vágva, mindenki csak a saját vallása szerinti helyre mehet be (katonák által felügyelt fémdetektorokon keresztül), és hermetikusan el van zárva a másiktól. Az óváros teljesen ki van ürülve, mert a főutcán lévő üzletekből kiüldözték a tulajokat, ezért az összes üzlet zárva van. Az összes kivéve egyet, aminek a tulajdonosa éppen Rami (a sofőr) haverja, illetve az ő apja, és akiknek 150 milló dollárt (ez a színtiszta igazság) ajánlottak, ha bezárja az üzletét, de ő csak azért sem zárta be. Cserébe kerámia csetreszeket árul potom pénzért a szórványosan arratévedő turistáknak, ki adna fel egy ilyen aranybányát rongyos 150 millió dollálért. Amúgy nagyon kedvesek voltak, kaptunk kávét (finomat), és még csak nem is akartak ránktukmálni rengeteg szirszart rengeteg pénzért (azért persze vettünk némi kerámiát, igazán jutányos áron). Aztán sétáltunk egy kicsit, egész pontosan 50 métert, mert ott két katona elállta az utunkat, és azt mondták, hogy innen nem mehetünk tovább (onnan tovább a zsidó telepesek laktak, állítólag két hete még be lehetett volna menni, de most nem). Láttuk a régi piacot is, aminek a tetejét dróthálóval kellett bevonni, mert a telepesek ezeknek az épületeknek a második emeletére költöztek be, és onnan kövekkel dobálták az arab árusokat. Hát ennyit az elkettyintettségről.

Hebron után Betlehem következett, útközben láttuk a hentest, ahol tevét lehet kapni, és most éppen jó lehetett a biznisz, mert az üzlet előtt kilógatott tevéből már csak a nyaka és a feje volt meg, az viszont szőröstől-bőröstől. Betlehemben Rami megmutatta nekünk menekülttábort, amit ugyan így hívnak, de igazából inkább már faluk vagy kisvárosok a városon belül, mivel a népek több mint 60 éve laknak ott. Aztán elmentünk ebédelni, és ismét csak potom pénzért (legalábbis jeruzsálemi viszonylatban, ami cseszett drága), lezabáltuk magunkat rengeteg finom sajátával, hummusszal stb. Ebéd után autós városnézés következett, ami leginkább a fal mentén való autózást és a Banksy graffitik megtekintését jelentette. Aztán pedig elmentünk a templomhoz, amit a fölé a barlang fölé emeltek, ahol jézus született (szuvenír bolt itt is rengeteg volt, de meglepő módon se kis bölcsőt, se szent cumisüveget nem lehetett kapni). A téren, ahol a templom van, a turista iroda előtt van egy nagy tábla, amin „turista információ” szerepel arról, hogy hogy is van ez a palesztin kérdés. Ebből kiderül, hogy palesztina első lakói a palesztinok voltak, az ide visszatérő zsidók igazából nem is az innen 2000 évvel korábban elűzött zsidók leszármazottai, a 67-es háborút az izraeliek kezdték stb. Ezek az információk nekünk is kicsit gyanúsak voltak, de ha lett is volna kétségünk, akkor a mellettünk olvasgató német bácsi eloszlatta volna őket, először csak csóválta a fejét, aztán még inkább csóválta a fejét, aztán az orra alá azt mormogta, hogy quatsch, aztán hangosan felröhögött, aztán pedig fennhangon a körülötte lévők értésére adta, hogy ez színtiszta sületlenség (amint hogy tényleg az is volt).

Végül elmentünk még Jerikóba is, ahol fellibegőztünk a Megkísértés Hegyére, itt találkoztunk egy csapat arab lányzóval, akik egyszerűen ellenállhatatlannak találtak minket (meg kell mondjam, hogy elsősorban engem , de azért az udariasság kedvéért Petit is lefényképezték). Kicsit féltékenyek is voltunk, amikor a felbukkanó osztrák fiú csapatot is fényképezni kezdték, az viszont megnyugtatott, hogy nem csak Magyarországról nem volt fogalmuk (mert megkérdezték, hogy honnan jöttünk), de Auszriáról sem, mert amikor az egyik csávi mondta nekik, hogy onnan jöttek, akkor örültek, és mondták, hogy azt szereti, mert a Real Madrid és a Barcelona nagyon kúl. A kis libegős kiruccanás után még bementünk Jerikó belvárosába is, ami eléggé lepattant volt, de azért jót kávéztünk egy roncsteleppel szemben, és kávézás közben elbeszélgettünk egy fickóval, aki újságírónak mondta magát, és ránézésre valóban ő tűnt a helyi értelmiségnek.

Aztán visszaautókáztunk Jeruzsálembe, elbúcsúztunk Ramitól (nagyon örült a direkt a részére ideszállított Rózsavölgyi csokinak, és valószínűleg még annál is jobban a nagyobb összegnek, amit kifizettünk neki a túráért), és szintén rendes európai liberális értelmiségihez méltón a helyi kávézócskában elköltöttük szerény gravlaxos szendvics vacsoránkat, miközben értőn arról diskuráltunk, hogy az izraeli kormány szemét, hogy engedi, sőt bátorítja, hogy a palesztin területen telepesek telepedjenek meg.

Majd összepakoltuk a cuccunkat, és Juli vagány lakásából elbuszoztunk egy szuperelegáns szállodába (ami közvetlenül az egyetemi kampusz mellett van, ahol Peti holnap előad majd), ottan szert tettünk egy de lux szobára, és csak a késői óra akadályoz bennünket, hogy mai vagányságunkat a földszinten található spa-ban heverjük ki.