Marketing

Ma Mákással ellátogattunk az Interspar áruházba. Ez az élmény mindkettőnknek új volt (mármint én már jártam intersparban, de akkor nem volt velem kiskorú, az utolsó időszak, amikor együtt vásárolni jártunk Londonban volt tavaly, de akkor Mákás még babakocsiban fekve abszolválta a dolgot). Ennek ellenére (vagy éppen az újdonság varázsa miatt) elég jól sikerült a dolog, én nem kaptam idegbajt, a gyerek nem veszett el (bár volt egy pillanat, amikor nem voltam benne biztos, hogy megvan), volt vagy tiz kör mozgólépcsőzés, szóval nagypályásan nyomtuk. Úgy akartam csinálni mint az igazi anyukák, akik vesznek kiflit a gyereknek, és amig a gyerek majszolja a kiflit, addig szép nyugodtan bevásárolnak. Ez a tervem nem vált be teljesen. Egyrészt az Interspar áruház nem árusit kiflit, volt viszont „suli rúd”, ami ránézésre pont olyan mint a kifli (tán kicsit kevésbé görbül). Éppen ezért nehéz elképzelni, hogy milyen megfontolás vezette a marketingeseket, amikor a kétség kivül baromi frappáns suli rúd elnevezéssel előálltak. Gondolom a kifli nem eredettvédett dolog, vagyis nem olyan mint a rum, hogy csak bizonyos összetételűt és minőségűt lehet annak hivni, minden mást pedig „hajós ital” és hasonló kifejezésekkel kell illetni. Ha mégis erről van szó, akkor kicsit aggódom, hogy mit etettem meg a gyerekkel, hogy olyan szar volt, hogy még csak kiflinek sem lehetett nevezni.
A másik buktató az volt, hogy a szépen majszolás-nyugiban vásárlás időszaka kb. negyed óráig tartott, utána Mákás egy jól irányzott mozdulattal betömte az összes maradék suli rudat a szájába, és elkezdett kimászni a bevásárló kocsiból. Szerencsére eddigre már a kasszánál jártunk, úgyhogy viszonylag rövid ideig kellett gyerekkel a hónom alatt kosarat tolni, illetve kifizetett cuccokat villámgyorsan szatyorba szórni, és közben félszemmel azt figyelni, hogy Mákás még nem merészkedett-e föl egyedül a mozgólépcsőre.
Amúgy a pékáru-marketing másik kiemelkedő darabjával is találkozhatunk a nevezett áruházban, a máshol kornspitz vagy magos kifli névre hallgató dolgot itt „reggeli magos ropogós-nak” hijják. Sajnos (a fent nevezett nehézségek miatt) nem volt időm, hogy végigböngésszem a pékáruk neveit, de ha egyszer egyedül megyek, biztos volt még egy-két innovativ elnevezés.

Kis színes

Miranda Kerr egy magazinnak elárulta, hogy szeretne egy bronz öntvényt csináltatni a terhes hasáról, mert így marad egy örökre szóló emléke a terhességről. Plusz azért is praktikus a cucc, mert a már megszületett gyereket bele lehet tenni, és akkor azt hiszi, hogy még mindig az anyja hasában van. Szerintem egy kifejezett piaci rés, hogy nem árulnak előregyártott celeb terhes hasakat, hogy az ember kedve szerinti híresség hasába rakhassa vissza a dedet.

Valamelyik nap vettem avokádót a piacon. A finom puha érett avokádó 200 forintra van leértékelve, a halványzöld kőkeményet 450-ért adják.

Tegnap este a MÜPA parkolójából kihajtván egy nénike állt előttünk, és a balsors úgy hozta, hogy a rámpa közepén meg kellett állnia. Na innentől egyáltalán nem tudott megindulni fölfele, csak egyre csúszott vissza és vissza. Félő volt, hogy belénk jön, de szerencsére a parkolóőr csávók is észlelték a problémát, és először megpróbálták kiékelni a kerekét, de ez kevésnek bizonyult (nénike arra is rágurult), aztán négyen vagy öten föltolták a lejtőn.

Hát mostanság ilyen kis viccek színesítik az egyébként munkás (tegnap például a 47-esen konferencia telefonáltam egy luxembourgi befektetési alap jogászaival, így a jogi tanácson kívül egy kis couleur local – „Gellért tér következik” – is jutott nekik) hétköznapokat.