Szilveszter

Hogyan is búcsúztatjuk mi az óévet? Praktice nem nagyon, mert a program elég hasonló mint máskor. Délelőtt egy kis gyerekkoncert, játszótér, délután itthon döglés, lego villamos, troli és busz készítése, házi zenekar alapítása: Peti gitáron, Matyi furulyán, Gabesz orrszívó csövön, Peti néha triangulumon (a kis fémpálca elvesztése okán gurulós majommal megszólaltatva), virágföld ismételt összesöprése kisebb gyermek botanikai felfedezései után stb., este vacsora, majd az egyenletes főzelék és kenyér rétegek lehántolása gyermekekről. A felnőtt program kínai kaja és dvd nézés.
Milyen év volt? Jó. Plusz egy gyerek, mínusz rengeteg óra alvás, Csopak, Longó, Budapest.
Milyen év lesz? Jó. Gyerekek száma konstans. Remélhetőleg átaludt éjszakák száma növekszik. Visszatérés a munka világába (izgi, remélem, tudok még olvasni). Egy kis Longó még, aztán Budapest, meg nyilván Csopak is majd. Úgy tűnik, hogy most kezdjük majd meg azt az időszakot, amikor úgy nagyjából egyféle menetben mennek majd a dolgok, munka, gyerekek, szolíd, igényes szórakozás, ahogyan az rendes kispolgárokhoz illik. Szóval 2012 a következő húsz év prototípusa. Határozottan érdekes érzés.
Boldog új évet!

Fellegi Ádám vs. a Nagy Pöcs

Ma délelőtt Matyival koncerten voltunk. A koncerten a Varázsfuvolát játszotta Fellegi Ádám (a „zongorpistabácsi”) a saját lakásán kicsi gyerekeknek (volt olyan résztvevő, aki magzatot hozott, amit azért kicsit túlzásnak érzek, cinikusságomban nem látom teljesen, hogy egy minusz hat hónapos gyerek mennyit fog föl a varázsfuvola sztorijából még úgy is, hogy a dolgot vetített bábelőadással illusztrálták, amit a magzat nyilván jól lát bentről, no persze én már mesét sem olvastam föl nekik, a hasra tett fülhallgatóról nem is beszélve – olyanok is lettek – úgyhogy csak a bűntudat beszél belőlem). Szerintem nagy királyság, hogy a zongorpistabácsi csinál ilyet, a krambók fölülhetnek a zongorára, szünetben kipróbálhatják, van kis süti a konyhában, lehet henteregni a szőnyegen és a kirakott játékokkal játszani, és közben hallgatni a zenét és a hozzátartozó történetet (amit mondjuk egyik jelenlévő gyerek sem értett meg, de végülis ez nem annyira baj, én már majdnem harminckétéves vagyok, és még mindig nem teljesen értem a szálakat). Szóval visszaadja az ember életkedvét , hogy vannak ilyenek. Meg egyáltalán ez a jó abban, ha az ember idevalósi (mármint nyilván más országban is vannak zongorpistabácsik, akik csinálnak ilyeneket, de helyismeret hiányában nehéz hozzájukjutni).
Aki miatt az ember életkedvét néha-néha vissza kell szerezni az a Nagy Pöcs, aki kis csapatával együtt nálam egyre gyakrabban veri ki a biztosítékot (lásd múltkori kis kifakadásomat). A tegnapi teljesítményük kapcsán arra az elhatározásra jutottam, hogy most már csinálni kell valamit. Mert az nem lehet, hogy itt ennek kelljen lennie (és ha nem ez, akkor még lehet a többi baldóver közül választani). Úgyhogy úgy határoztam, hogy új politikai elitet akarok gründolni, mert végülis fiatalok vagyunk, okosak, világlátottak, beszélünk nyelveket, és egyáltalán jófejek vagyunk na. Kibújt belőlem az elitista. A gond az, hogy halvány gőzöm sincs, hogy ezt hogy kell csinálni. Szóval, aki tudja, az légyszi mondja meg. Piaci rés az van, úgyhogy csak bele kell találni valahogy. Ha ez a tervem mégsem jönne össze, akkor is szívesen segítkeznék valakinek valami hasonló dologban, mondjuk nyalhatnék bélyeget a kampánylevelekre. Szóval kérem a jövő kompetens vezetőit, hogy jelentkezzenek, és mondják meg, hogy mi a dolgom.

De most komolyan...

Ennyire nem lehet hülye valaki. Ez lehetetlen. „Nyuszika, bazd meg a fűnyíródat! Vagy mégse?” Nyuszika, jó az nekem, ha megbaszod a fűnyíródat? Nem tudom. Meg kell kérdeznem a dilettáns, seggnyaló kollégáimtól, úgyhogy most hazamegyek, jó? De még előtte fölköpök a levegőbe és aláállok. Az lesz a legjobb. Csak a nyomaték végett.”
Elnézést a trágárságért és az aktuálpolitikáért, de ez már nekem is sok.