Megnyertem az irodai karácsonyi vacsora szervezését. Mindig
egy öröm az ilyen szervezés, mert már a legeslegelején lehet tudni, hogy nem
tudok mindenkinek a kedvére tenni. Úgyhogy inkább meg sem próbálom. Hanem
inkább kiötöltem valamit, ami legalább nekem tetszene, már az is tiszta haszon.
Kiszemeltem egy vendéglátóipari egységet (nevét fedje
jótékony homály), és írtam egy e-mailt, amiben érdeklődtem, hogy húsz embernek,
ekkor meg akkor, ilyen meg olyan program, úgy hogy csak mi legyünk stb. Nem
jött válasz. Hívtam őket. Nem vették föl. Aztán másnap (vagy harmadnap) jött
egy válasz, hogy köszönik a megkeresést, továbbítják a programszervezőnek, aki
hamarosan fel fog majd hívni a részletek miatt. Megköszöntem szépen és
elküldtem a telefonszámomat (még a legprofibb programszervezőnek is könnyebb
dolga van, ha fel akar hívni, és tudja a számomat). Nem hívott. Még mindig nem
hívott. Írtam egy újabb e-mailt, hogy esetleg fel-e hívna-e már. Nem hívott.
Nem jött válasz. Írtam még egy újabb e-mailt, hogy akkor mi a bánat stb. Láss
csodát, felhívott, és a következő beszélgetés zajlott le köztünk:
- -
Halló, szia, xy vagyok az xy vendéglátóipari
egységből, Elek Zsuzsát keresem.
-
- Én vagyok. Szia.
- -
Tegeződhetünk, ha már így letegeztelek?
- -
Persze.
- -
Na hát mostanra sikerült eljutnom odáig, hogy
elolvastam az e-mailedet. És hát az van, hogy hát persze jöhettek, meg helyet
tudunk biztosítani, de mi ilyen meg olyan programot azt nem tudunk szervezni.
- -
Aha, de nem nálatok szokott minden héten ilyen
meg olyan program lenni?
- -
De igen, de azt nem mi, hanem egy másik társaság
szervezi. De hát ha ilyen meg olyan programra akartok jönni, akkor miért nem
jöttök le egyszer egy ilyen meg olyanra?
-
(Magamban: Ha csak úgy simán le akarnánk jönni
egy ilyen meg olyanra, akkor szerinted e-mailezgetnék egy hete mindennap, hogy
végre beszélhessek magával a programszervezővel?) A telefonba: Hát igazából az
volna az ötlet, hogy magunk szeretnénk lenni, egy kicsit elszeparált helyen
stb.
- -
Ühüm, hányan lennétek?
- -
Kb. huszan (ahogyan azt egy héttel ezelőtt az
e-mailben is leírtam).
- -
Jó, hát elfértek.
- -
Ühüm, és akkor az ilyen meg olyan program?
- -
Hát meg tudom esetleg adni annak a csapatnak a
számát , akik csinálni szokták.
- -
Őő. De te nem ismered őket?
- -
Hát igazság szerint elég új vagyok, még nem
mindenkivel sikerült személysen beszélnem.
- -
Őő. De nem tudnád esetleg felhívni őket, és
megérdeklődni, hogy tudnának-e ekkor meg akkor, kb. húsz embernek, ilyen meg
olyan, úgy hogy magunk legyünk?
- -
Hát jó, felhívom, és majd visszajelzek.
- -
Szuper, köszönöm. Még az lenne a kérdésem, hogy
kaja van nálatok.
- -
Hát, valami van. Egyszer ettem egy kacsás
szendvicset, ami meg volt sütve, az nagyon finom volt.
- -
Értem, és más vagy lehet esetleg rendelni
valahonnan?
- -
Igen, együtt bizniszelünk a wz vendéglátóipari
egységgel, úgyhogy szerintem az működik, hogy onnan rendeltek.
- -
Köszi. Esetleg akkor meg tudnád ezt is kérdezni
nekem, hogy akkor lehetne-e húsz embernek külön helyen, kaja stb. ?
- -
Hát igazából jobban örülnék, ha azt már tényleg
az üzletvezetővel beszélnéd meg, mert az már tényleg nem hozzám tartozik.
Tudod, aki az e-mailedre válaszolt. Csak írsz neki egy e-mailt, hogy jönnétek
ennyien, ekkor meg akkor és kéne nektek
hely, meg hogy akkor az ennivalót hogyan lehet.
- -
(De hát már írtam. Ő küldött hozzád.) Persze,
írok neki kösz.
Namármost – kérdezem én – mire való egy programszervező, aki
a programot megszervezni nem tudja, ellenben az asztalfoglalás/kaja nem hozzá
tartozik, azzal aztán már tényleg ne zargassák? Vajon hogy szólhat a munkaköri
leírása? „Köteles minden neki továbbított e-mailt egy héten belül elolvasni, és
ennek tényét a küldővel közölni. További teendő nincs.”