Bravó, hogy volt

Tegnap koncerten voltunk. Nagyon jó volt. Ezt a (néhánnyal) mellettünk ülő bácsi is így gondolta, mert minden adandó alkalommal torkaszakadtából bravózott, magára vonva ezzel nézőtársai (néhány esetben rosszalló) pillantásait. Mivel a kakasülőn ültünk, felteszem a maestro nem nagyon hallotta, de ha igen, biztos örült neki, mert két ráadást is adtak. A koncert amúgy felvonultatta az összes béna nézői szokást, volt tételek közötti köhögésorkán (ilyenkor mindig gondolkozom, hogy vajon addig visszatartják, vagy raktárra köhögnek, hogy később ne kelljen), savanyúcukorkás zacskó zörgetés, „hangtalanul” dúdolás. Persze mindez semmi ahhoz képest, hogy a múltkor a Trafóban egy fószer a mögöttem lévő sorban fennhangon dumált egész előadás alatt, egyszer pedig a Covent Garden királyi operaházban osztoznom kellett a székemen a mellettem ülő nővel, aki úgy érezte kényelmesnek a dolgot, hogy fél seggel az én székemen ült, miközben a másik oldalra hajolva a férjének magyarázott. A pálmát az a házaspár viszi el, akik a millenium parki szabadtéri koncertteremben mögöttünk ültek, és a koncert első felében jóízűen elköltötték ebédjüket, majd szundítottak egyet, és az előadás végeztével állva tapsolva őrjöngtek.