Nyaralás 2

4. nap London
A smúzolós nap. Peti még nem volt Londonban, Szilvi dolgozott, úgyhogy más társaság után kellett néznem. Teáztam a volt főnökömmel (akit anno örök hálára köteleztem azzal, hogy – egyéb dolgom nem lévén – megcsináltam helyette egy csomó piszlicsáré pepecs munkát, és ezért még most is jó voltam nála egy mentateára), ebédeltem Peti egyik párizsi egyetemi pajtijával (a Peti összeszedi a haverokat, én fenntartom a kapcsolatot mozgalom jegyében), aztán délután tévénézéssel pihentem ki a nagy szocializálás fáradalmait (remek kis divattervezős reality showt sikerült kifognom, ami az angol ikertestvére annak a műsornak, amit Amcsiban is néztem, csak ott Heidi Klum vezeti, aki mint tudjuk két hónappal a szülés után már fürdőruha bemutatón vett részt, mint modell, Angliában pedig egy kis kövérkés, csúnyácska csajszi, ami még az ember önbizalmának is jót tesz). Este pedig egy chicágói évfolyamtársammal találkoztam, aki elvitt a szülei tapas éttermében (ami csak a családi biznis egy mellékhajtása, amúgy nagybani ingatlanfejlesztők a szülők). Ott már Peti is csatlakozott hozzánk, és öt perc alatt lenyomott annyi tapast, amennyit mi korábban másfél óra alatt fogyasztottunk.

5. nap London
A kulturális nap. Petivel már hónapok óta azt tervezgettük, hogy ha majd Londonban leszünk, akkor elmegyünk arra helyre reggelizni, ahova szoktunk volt járni, amikor Hammersmithben laktam. Úgyhogy neki is indultunk, kimetróztunk Hammersmithbe, kisétáltunk a folyópartra, lesétáltunk az étteremig…. és…. be volt zárva felújítás miatt. Úgyhogy hoppon maradtunk. Viszont jót sétáltunk a folyónál, és ettünk egy másik pubban elég finomat, de persze azért az nem ugyanaz volt. Délután meg voltunk a Tate múzeumban, hogy kicsit művelődjünk, és kicsit művelődtünk. De aztán gyorsan leöblítettük egy kis shoppingolással, hogy meg ne ártson. De nagyon mértékletesek vagyunk, ezért csak két príma lenyomós teafőzőt kaptunk magunktól ajándékba. Este pedig színházban voltunk Szilvivel. Színház előtt vacsoráztunk is, de mivel azon a helyen, ahova menni akartunk másfél órát kellett volna várni, véletlenül elvetődtünk egy olyan étterembe, amelyik azt találta ki, hogy hagyományos angol kaját fog felszolgálni nagyon trendi környezetben. Ez csak mérsékelten jó ötlet, mert a hagyományos angol kaja nem annyira finom, és ezen nem sokat segít, ha dizájnos a berendezés. Úgyhogy sikerült egy kisebb fajta vagyonért fish&chipset (Peti valami pie-t, Szilvi csirkét nagyon ízetlen krumplival) enni. A színház nem volt rossz, sőt Peti kifejezetten élvezte, mert úgy készült, hogy baromi szar lesz, és nem volt baromi szar. Csak annyi volt a hiba, hogy darab alig-alig volt (olvasva kb. 15 percig tartott volna), úgyhogy még egy egész szimfonikus zenekar színpadra parancsolásával sem lehetett egy óránál többet kihozni a dologból, és még így is voltak unalmas részek.

6. nap London
Vegyes nap. Ezen a napon kevertük az összes korábbi elemet. Voltunk múzeumban. V&A, ahova már régen is mindig jártunk ilyen egyórás bemutató vezetésekre, amit majdnem mindig nagyon aranyos nagyon angol nagyon nyugdíjas nénik tartottak, és most is ilyenen voltunk, és tök jó volt. A néni nézete szerint Anglia egy olyan ország, ahol művészeti tehetség nem igen van, suska viszont annál több, úgyhogy amit nem tudtak hazailag előállítani, azt jól megvették mindenütt másutt, és így a végén elég jól jöttek ki a buliból. Voltam shoppingolni (ezúttal a Briós kapott némi ajándékot), és voltunk vendégségben is a rokonoknál, ahol a társalgás nagyobb részben a holokauszt és a kukik témakörben folyt a kettő közötti bármiféle átmenet nélkül.

7. nap London
Séta a Portobello piacon, újabb nemfinom kaja újabb trendi (bár ezúttal alteros módon) helyen való elfogyasztása, újabb két vendégség: tea és süti a franciáéknál aztán indiai vacsora az indiai-norvég házaspárnál (ez utóbbi társasazással megfejelve, ami nagyon jó volt, főleg, hogy tabuban és memoriban is nyertem, de a második parti memorit csúfosan elveszítettem a házigazda lánnyal szemben, ami Peti szerint kifejezetten jó taktikai húzás volt, ha valaha is szeretnénk még találkozni velük). Hazafele – csak a stílszerűség végett – akkora zuhé volt, hogy a metrómegálló felé menet az orrunkról is csöpögött a víz.

Az uccsó napon már csak némi séta és egy nagy reggelizés fért bele a nyaralásba, aztán már jönni is kellett haza.