Tisztára mint a moziban

A Szeleburdi család az IKEÁ-ba kirándul címet viselhetné az a film, amiben hárman szerepeltünk ma Peszterrel és Maki úrral:
Minden előkészítve, indulunk az IKEÁ-ba.
Gyerek a babakocsiba, babakocsi a liftbe, autóval garázsból kiparkol (gyerek már ordít), gyerek autósülésbe betesz, babakocsi összecsuk, csomagtartóba betesz, beszáll, indít. Hoppá a telefon otthon maradt.
Motor leállít, lakásba visszaszalad, telefon megvan. Kifelé riasztó élesít. Hoppá rossz gombot nyomtam. Riasztó összevissza nyomkod. Hosszú percek után (ajaj, gyerek biztos ordít Peszterrel a kocsiban) riasztó úgy hagy, biztos jó lesz így is. Nem lett jó, riasztó beriaszt, Rimi kiszáll, betörő egy szál se.
Kocsiba vissza, indít. Alagútban nagy dugó. Maki úr ordít. Dugóból kikavar, forgalom beindul, Maki úr bealszik. Öt perc múlva érkezés az IKEÁ-ba.
Gyerekkocsi kivesz, összerak, Maki úr átpakol. Maki úr fölébred, ordít. IKEÁ-ba bemegy. Lift rossz. Biztonsági őr segítségével babakocsi fölcígöl a lépcsőn, ott rájön, hogy tulajdonképpen, nem is kellett volna fölmenni, mivel minden, ami kell, lent van a piactéren. Alibiből körülnéz a felső szinten. Újabb kedves IKEÁ-s munkatárs segítségével babakocsi lecígöl a lépcsőn.
IKEÁ-ban minden van, kivéve, amiért jöttünk (Maki úr amúgy vásárlás közben viszonylag jól mulat.), azért persze összevásárolunk minden szirszart.
Pénztárnál rövid, de nagyon lassan haladó sor, Maki úrnál épp akkor szakad el a cérna, amikor a pénztárhoz érünk, ordít.
Kiérve Maki úr még mindig ordít, de Peszter szíves tolingálására és éneklésére hamarosan elalszik, itt következik a film uncsi része, amikor nyugiban elfogyasztjuk ebédünket az Auchan food courtjában (mivel ugye az IKEA étterem az emeleten van, és ugye lift rossz, és nem biztos, hogy a biztonsági őr másodszor is ugyanolyan kedvesen cígölné föl a babakocsit). Maki úr békésen szunyál.
Hazafelé a Mészáros utcán az utca legtetejéig áll a dugó, Maki úr ordít. Attila köz. A köz bejáratát elállja egy autó. Nem akar elmenni. Végül mégis elmegy. Garázs előtt áll egy autó. Tulaj telefonon fölhív, tulaj előkerül. Autó garázsba betesz, fölcuccol. The end.
(A vége főcím alatt képkockák villannak föl, amin Maki úr, miután elhelyezkedett a játszószőnyegen széles vigyorral ráröhög az új narancssárga lógós makimajmára, és onnantól egész lefekvésig a világ legkiegyensúlyozottabb és vidámabb gyereke.)
A tökünket csak azért nem csíptük be a sliccünkbe, mert részint nincs tökünk, részint Maki úrnak nincs slicce.

Háváj

Két óra jóga (Én nem tudom, hogy mit tud ez a jóga dolog, de valamit nagyon tud. Már hetek óta fáj a nyakam – azt hiszem, hogy Csopakon a párna nem volt az igazi – úgy, hogy egy idő óta észrevettem, hogy pl. nem tudom hátrahajtani a fejem. Erre tengap a jógán volt egy gyakorlat, ahol hátra kellett hajtani a fejünket, és láss csodát nem tudtam hátrahajtani, mertmivelhogy fáj a nyakam. Utána volt egy másik gyakorlat, ahol szintén hátra kellett hajtani, és Laci mondta, hogy akkor mielőtt hátrahajtanánk a fejünket, a kezünkkel támaszkodjunk meg a széken így és így, mert akkor nem fog fájni a nyakunk. És bakker télleg. Megtámasztottam így és így, és erre föl nem fájt és hátra tudtam hajtani. Beszarás. Na ilyen dolgok miatt gondolom, hogy ez a jóga valamit nagyon tud, és hogy Laci egy félisten, az hogy colstokszerűen össze tudja magát hajtogatni, csak hab a tortán. "Ezeknél még számít édesem a fizikum.")
Könnyű kis vacsi, könnyű kis rozé borral a teraszon.
Belga csoki (Courtesy of Nóri és Botond – köszönjük, finom!)
Zuhany
Alvás
Soha rosszabbat.

Csopak

Nohát megjöttünk a majd háromhetes csopaki tartózkodásból (amelyet megszakítottunk egy budapesti hétvégével, hogy részt vehessünk az év buliján). A csopakolás igazán csopakosra sikerült (volt vajas kifli, görögdinnyézés, nézhetetlenül szar film a kertmoziban, testkiállítás a strandon stb.), ezért is volt különösen vicces, hogy mindezt mostmár Maki úrral együtt nyomtuk. Azért van abban valami báj, hogy az ember pontosan ugyanazt csinálja, amit huszonkilenc évvel azelőtt az anyukája csinált vele ugyanott, ugyanúgy (ugyanazzal a mosógéppel – ami báj szempontjából nagyon jó, a praktikum viszont némileg csorbát szenved). Maki úrról pedig megcáfolhatatlanul kiderült, hogy egy csodagyerek, mert zsenge kora ellenére megtanult a hátáról a hasára gördülni. Mondjuk arra egyelőre nem jött rá, hogy ha a hasára gördül, akkor hason találja magát, és mivel hason nem szeret időzni, viszont visszafordulni sem tud, ezért a hasrafordulós programhoz szüksége van egy hátravisszafordító szolgára, aki Maki úr felszólítására haladéktalanul teszi a dolgát, hogy aztán Maki úr ismételten a hasára fordulhasson.

Más. Tegnap este vacsorázni voltunk egy Dunaparti Matróz Kocsma nevű helyen, ahol ötletes és finom kaják voltak, viszont a tálalásért felelős munkatárs sajnos a funkcionalitást teljes egészében feláldozta az esztétikum oltárán. Én a grillezett kecskesajtomat salátaágyon grillezett paprikával és paradicsommal egy csónak formájú rendkívül kis méretű tányérkában kaptam, amiből minden igyekezetem ellenére folyton ki-ki ugrottak a dolgok, ezért előbb egy kis paradicsomot tálaltam a gatyámra, majd a földre ejtettem a késemet (végül pedig a komikus hatás további fokozására magamra öntöttem egy fél pohár sört, mert rámugrott egy szöcske, amitől megijedtem). Peti kajája pedig úgy volt tálalva, hogy egy nagy tányéron volt egy kis füles kancsó, amibe bele volt töltve a rizottó, a hal pedig ennek a tetejére volt fektetve (ez mondjuk esztétikum szempontból sem volt telitalálat, mert a hal – lévén nagyobb mint a füles kancsó – lefittyedt a kancsóról, ami egyáltalán nem volt megnyerő látvány). Szóval ezúton üzenem a DMK séfjének, hogy Schwarz Bertold föltalála a róla elnevezett lapostányért, és nem lehet véletlen, hogy az emberek a nem leves állagú ételeket többségében ilyenből fogyasztják.