Kalandok

Az ugye mégsem lehet, hogy az ember itten van Londonyban, és egész nap csak a lakásban kuksoljon (parkban sétáljon, közértben vásároljon), úgyhogy P.A. elhatározta, hogy levetkezi pipogyaságát és nem hagyja, hogy ez utóbbi tulajdonság gátat szabjon a sok remek programnak. Ennek megfelelően az utóbbi napokban a következő kalandokra vállalkozott.
Múzeum kaland: Elvittük Maki urat a V&A múzeumba, hogy művelődjön is, nem csak folyton a zabálás (erről majd később). Kinéztünk egy jó kis idegenvezetős körsétát. Ilyenre mindig megyünk, amikor Londonban vagyunk, nagyon jó szokott lenni, általában mókás angol nyugger nénikék mutogatják körbe a múzeum egyes részeit. Sajnos ezúttal a mókás nyugger nénike nem bukkant föl, úgyhogy a körséta elmaradt, így a mi múzeumlátogatásunk tíz perc után véget ért. Ez idő alatt Maki úr aludt, úgyhogy ez nem érvényes kaland (és Maki úr sem látta a gyűjteményt).
Richmond kaland: Vasárnap elkirándultunk Richmondba, hogy megnézzük az őszi leveleket és a szarvasokat a Richmond parkban. A kirándulás kitűnően sikerült, láttunk őszi leveleket és szarvast, tavacskát és kastélyt, sétáltunk a Temze partján, rodeoztunk a babakocsival hepehupás domboldalon, sütött a nap, kellemes meleg volt, szóval ahogy a nagykönyvben... Csakhogy. Csakhogy Maki úrnak a hosszú kirándulásnak (egész napos program volt) étkeznie is kellett, és mivel ő még nem eszik sajtosszenyót, ez nem is olyan egyszerű vállalkozás. A főzelék rész még elég egyszerű volt, mert a reggel elkészített, jól becsomagolt cuccot a szájába lehetett kanalazni. A probléma a szoptatással volt. Mint tudjuk én nem tartozom azok közé, akik metrón, focimeccsen és hangversenyen is szoptatnak, de hát mit volt mit tenni, találni kellett egy alkalmas helyet, aztán uccu. Ebédhez egy kis kúria kertjét szemeltük ki, ami hibás döntésnek bizonyult, mert mint kiderült Maki úr nem kedveli az al fresco étkezést. Konkrétan akkora bömbölést csapott mint még életében sosem, ami nem járult hozzá az ebéd jó hangulatához. Az uzsonnaidő egy kocsmában ért minket, és miután sikerült szereznünk egy jó kis sarokban lévő asztalt, és Peti és Szilvi körbeültek minket, uccu, uzsonna. Maki úr kocsmában szeret uzsonnázni, úgyhogy ez a rész sokkal kevésbé volt fájdalmas mint az ebéd. Szóval P.A. előtt már nincs akadály, száz ember, rohangáló pincérek, nem gond, uccu.
Golders Green kaland. A londoni rokonok nagyon helyesek, de némileg körülményesek. Ezért aztán nem sikerült rábeszélni őket, hogy jöjjenek el hozzánk megtekinteni Maki urat, nekünk kellett hozzájuk mennünk vendégségbe. Ez önmagában nem is lenne baj, de nem laknak közel, úgy 45-50 percre metróval. Na most a londoni metró nem egyszerű eset. Rengeteg a lépcső, rengeteg az ember, rengetegszer lerohad. Más mód viszont nem nagyon van kijutni Golders Greenbe, busszal legalább másfél óra, kocsink ugye nincs, szóval marad a metró. Babakocsi kizárva, úgyhogy nosza Maki úr be a hordozókendőbe, és irány Golders Green. A metrózás és a látogatás végülis jól sikerült, de amikor visszafelé jövet az átszálláskor akkora tömeg volt a folyosón, hogy effektív sorba kellett állni, hogy beférjünk a megfelelő metróvágányhoz, és Maki úr fölébredve addigi szunyókálásából nemtetszését fejezte ki a helyzet miatt (ez szerencsére elég hamar elmúlt, és az út további részét békés nézelődéssel töltötte), eldöntöttem, hogy még ha P.A.-ból hamarosan V.A.-vá avanzsálok is, az ilyen kalandokat a jövőben is a minimumra szorítjuk.
A kajálásról pedig annyit, hogy a hozzátáplálás témában a kezdeti finnyogást követően Maki úr átesett a ló túloldalára, kétpofára zabálja a főzeléket, és ha nem adagolom elég gyorsan a szájába a cuccot, akkor elnyerem méltó büntetésem. Az ebben a témában szokásos vicces helyzek (Maki úr főzelékkel teli szájába tömi a kezét/lábát/zokniját/partedlijét, kiüti a kezemből a tányért, aminek egész tartalma Maki úr ruháján, székén és az én nadrágomon landol stb. stb.) már mind megestek velünk, de az adott szituációkban csak kevésszer nevettem (kivéve, amikor Maki úrnak úgy sikerült kivernie a kanalat a kezemből, hogy egy egész kanálnyi cékla a homlokán landolt, ekkor azért kénytelen voltam kárörvendeni egy kicsit).