Közérti érdekességek

A minap több érdekes dolog is tarkította a napi rendes közértlátogatásomat. Kezdjük a szép és nemessel: adakoztam jótékony célra. Az van ugyanis, hogy ebben a közértben 5 pennyt visszafizetnek az embernek, ha visz magával saját szatyrot, ezzel ösztönözve az amúgy is nyilván rendkívül környezettudatos vásárlókat, hogy ne kérjenek minden alkalommal újabb és újabb (nyilván újrahasznosított/ható papírból készült) szatyrokat. Én nem tudva ellenállni ennek a rendkívüli spórolási lehetőségnek mindig viszek magammal saját szatyrot, úgyhogy mindig annak rendje és módja szerint kapok is 5 pennyt. A mútlkor észrevettem, hogy ki van írva, hogy lehetőség van arra, hogy az ember a „szatyorvisszatérítést” ne önző módón bezsebelje, hanem felajánlja jótékony célra. Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy mind az 5 pennyt (nem lehet csak egy részt felajánlani, vagy minden vagy semmit) odaadtam valamilyen nagyon nemes célra. Gondolom, ebből egy afrikai család egy heti élelmiszere fedezhető vagy legalábbis építenek belőle egy iskolát. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy nem csak a környezetet védem, de még a kevésbé szerencsés embertásaimon is segíteni tudtam. (Azóta nem adakoztam, mert egyszerűen nincs pofám kimondani a kasszánál, hogy szeretném a „szatyorvisszatérítést” jótékony célra felajánlani.)
Ugyanebben a közértben, ugyanezen alkalommal két sérelem is ért. Egyfelől nem volt karfiol. Ezen már nem is lepődtem meg nagyon a múltkori póréhagymás incidens után. Mondjuk nem esett jól, hogy az eladó, amikor a karfiol felől érdeklődtem úgy nézett rám, mintha legalábbis főtt majomagyvelőt szerettem volna vásárolni – bár lehet, hogy az pont volt. A legnagyobb sérelmem, hogy orvul koriandert etettek velem. Úgy esett, hogy vettem egy szendvicset, amin az elülső oldalon lévő címkre fennen hirdette, hogy itt egy sült paradicsomos, spenótos, olajbogyós szendvicsről van szó, viszont amikor beleharaptam spenótnak híre hamva sem volt, volt viszont bazsalikom és koriander. És akkor vettem észre, hogy a hátsó, az összetevőket részletező címkén valóban paradicsomos zöldfűszeres olajbogyós szendvics szerepel, és bizony a koriander is ott volt a felsorolásban. Fontolgatom, hogy jogi lépéseket foganatosítok, és nemvagyoni kártérítést követelek, mivel a spenótót igen-igen szeretem, a koriandert pedig utálom.
A fenti közérti kalandokhoz képest eltörpül az egyéb események jelentősége. Az elmúlt hét egyéb eseményei közé tartozott két különböző ázsiai kajálásokkal összekötött színház: egy alterszínházi produkció a Katrina hurrikánról és a megújulás szükségességéről – kevéssé szerencsés választás, bár annál egy kicsit jobb volt, mint amilyennek hangzik - és egy nagyszínházi előadás, az „Aki szelet vet” Kevin Spacey-vel a főszerepben – ami viszont nem volt olyan jó, mint amilyennek hangzik -, egy vacsoraparti (egy francia párt láttunk vendégül), egy udvariassági séta Peti itteni kvázi főnökével (mókás volt, mert az idő háromnegyed részében a kétéves gyerekét kergette, a maradék időben pedig aranyosan elbeszélgetett velem az élet dolgairól) és egy múzeumlátogatás. A V&A-ben voltunk egy a brit iparművészet fejlődését bemutató idegenvezetésen, és úgy alakult, hogy csak mi hárman voltunk a vezetettek. Maki úr példásan viselkedett, először a hordozóban követte az eseményeket, többségében érdeklődve nézegetett, és néha hozzáfűzött egy-két keresetlen szót az előadáshoz (mostanában nyikorogni szokott, ami jobb mint a berregés, mert nem jár annyi nyálspricceléssel), aztán, amikor elfáradt, visszaszállt a kocsijába, és ott elaludt. Az idegenvezető néni meg is jegyezte, hogy nem tudja, mit gondoljon arról, hogy összesen hárman vettek részt az előadásán, és ebből egy el is aludt.