Virágos kert az élet

A csudi teraszunk dísze múlt péntekig az ominózus döglött fenyőfa volt, ami kétségkívül eredeti kültéri dekoráció, nyilván a menő new yorki tetőteraszokon is ilyenek vannak számolatlanul. Bennem viszont előtört a kispolgáriság, a fenyőnek mennie kellett, úgyhogy péntek óta a díszítő funkciót a jóval konzervatívabb, hovatovább maradi élő növények töltik be. Lett egy virágos kertünk ugyanis. Annak ellenére nem volt egyszerű a dolog, hogy a dolog fizikai részéből mi csak a legminimálisabban vettük ki a részünket (a növénykiválasztásban azért közreműködtem, bár már ennél a fázisnál kiderült, hogy jobb, ha az én döntési kompetenciám a rózsa színére korlátozódik). A virágos kert ugyanis ládákba ültetve érkezett (a ládákat Peti hallatlan szervezőkészséggel valahonnan Nyugat-Magyarországról kerítette egy kollégája anyukájának hathatós közreműködésével). A ládákat két derék rakodó ember hordta föl egyenként a hatodikra lépcsőn (tájékoztatásul a ládák egyenként kb. 130 kilók). Nagyon kedvesek voltak amúgy, nem panaszkodtak, és meg voltak illetődve attól, hogy vannak könyveink. Mi meg attól voltunk megilletődve, hogy fölcipelnek nekünk ennyi szart, és még ők vannak megilletődve.
Ezek után már nem is volt más hátra, mint lekavicsozni és locsolni. A lekavicsozáshoz Peti hazaszállított háromnegyed mázsa dekorkövet (mi mást), a locsoláshoz pedig csövet és különböző műanyag ketyeréket, amiket a cső különböző oldalaira kellett szerelni, rácsatlakoztatni a csapra, oszt locsolni. A lekavicsozás könnyű volt (végül is még egy béndzsó értelmiségi is bír marékkal köveket rakosgatni egy virágládára), úgyhogy maradt a locsolás. Na, ez már nem volt annyira egyszerű. Mert mit gondol az ignoráns városi ember a locsolásról: veszünk csövet, oszt locsolunk. De nem addig van a’. Először is milyen csövet, fél colosat, háromnegyed colosat? Mé, nem mindegy? De nem ám! Ezt onnan tudjuk, hogy nekünk háromnegyedes van, van viszont hozzá vegyes (feles és háromnegyedes) műanyag pöcök, ami viszont pont nem jó a csaphoz stb. stb., szumma szummárum csöpög, sőt folyik. Szóval megsüthetjük a sok diplománkat meg könyvünket, a locsolócső lenyomott minket. Azután még ott a tekeredés problémája is, túl hosszú, összecsavarodik, víz megáll benne stb. Ezt azután – a gordiuszi csomó mintájára – metszőolló segítségével orvosoltuk. Végül is azért sikerült locsolni is (jó-jó csöpög, sőt folyik, de mi rá se rántunk), lekavicsozni is, úgyhogy most már teljes díszében pompázik a virágoskert.
Képek hamarosan.