Vadászszenvedély

Nem tartom magam különösebben vérszomjas természetnek, általában nem érzek késztetést mások bántalmazására, nem szeretem a horrorfilmeket, még a kidobós játékot sem szerettem áltiban, mert túlzottan konfliktusos. De a szúnyogok kihozzák belőlem az állatot. A pókok nem zavarnak, a legyekkel elvagyok, mióta öszönként nagyobb számban látogatnak el hozzánk, azóta a mezei poloskákkal is egész megbarátkoztam, de a szúnyogok nagyon a bögyömben vannak. Mert nem elég, hogy szétcsípik az embert (ideértve sajna Maki urat is, aki konkrétan úgy néz ki, mintha bárányhimlős lenne), de zünnyögnek is.
Úgyhogy ha meglátok egy szúnyogot, rámtör az öldöklési vágy, és levadászom. Mivel idén különösen bő a szúnyogtermés, és valamiért szeretnek a fürdőszobában tanyázni, ezért az esti fogmosás program kiegészült a szúnyogvadászattal. Egy háromé és fél méter belmagasságú helyiségben ez nem is annyira triviális dolog. Ennek ellenére – szerénytelenség nélkül mondhatom – elsőrangú szúnyogvadásszá képeztem magam. A módszer a következő. Fogmosás közben kinézem, hogy hány szúnyog van, és hol helyezkednek el. Ha elérhető magasságban tanyáznak, akkor egy törölközővel lesújtok (mivel tenyérrel sosem találom el rendesen). Ha túl magasan vannak, akkor megdobom őket az összegyúrt törölközővel, amitől ugyan nem halnak meg, de megijednek, és átszállnak máshová. Itt aztán az előbbi módszert alkalmazva vagy lesújtok, vagy megdobom. És így tovább, ameddig szét nem lapítom vagy az ide-oda röpdözéstől annyira ki nem fáradnak, hogy a megdobás miatt is a földre esnek, ezek után már csak be kell dobni őket a mosdóba, és a fejükre ereszteni a vizet. Egy-egy szúnyog ilyetén való likvidálása nem tart tovább tíz-tizenöt percnél és a fürdőszobai berendezésben is csak kisebb károsodás keletkezik (egy-egy tárgy leverése a törölközővel stb.), ami igazán csekélyke ár a szúnyogtetem által kiváltott diadalmámorért.