Csak a szél

Vannak emberek, akik csininálnak dolgokat, pl. önkéntesek az állatkertben vagy három saját gyerek után örökbefogadnak egy down kóros babát negyediknek, megint mások ruhagyűjtést szerveznek az iszapkárosultaknak. Én nem csinálok semmit. Na jó, nem szemetelek az utcán, és mindennap az első kéregetőnek adok száz vagy kétszáz forintot (ha épp van nálam apró). Ettől persze még szociálisan nagyon érzékeny vagyok, fontosnak tartom a társadalmi kohézió erősítését, a kisebbségek helyzetének javítását stb. És hogy mindezt tevőlegesen is demonstráljam, vettem egy nagy levegőt és megnéztem a Csak a szél című filmet. Általában amúgy a társadalmi felelősségvállalásom addig terjed, hogy meg akarom nézni ezeket a filmeket, de aztán végül mégis inkább valami romantikus vígjátékot nézek meg, de most megembereltem magam, és megnéztem. Nesze nekem. Mert most itt állok, és nem tudom, hogy akkor most hogyan tovább. (Vö. "Bűntudatot ébresztett bennem ez a film. Azon gondolkoztam, hogyan reagáltam volna a kínzásokra." "Te? Elég lett volna, ha egy gestapos elveszi a csekkfüzetedet, és rögtön mindent bevallasz.") Mert vagy az van, hogy szerzek valahonnan egy bazi varázspálcát, és elintézem, hogy ilyen ne lehessen, hogy emberek ne élhessenek ilyen körülmények között, hogy ne lehessenek ennyire kiszolgáltatottak, és nagyon-nagyon ne lehessen őket sörétes puskával a saját házuk előtt lelövöldözni. Vagy pedig az, hogy igyekszem minél hamarabb és minél teljesebb mértékben elfelejteni ezt a filmet, és azt az érzést, ami utána maradt, hogy lehessen megint azon aggódni, hogy szépen hajt-e a lonc, és a munkahelyemen sikerül-e úgy csinálni, mintha az agyam helyén nem egy adag céklafőzelék lenne. Valószínűleg az lesz a legjobb, ha ezentúl körültekintőbben válogatom meg a filmeket, amiket megnézek, és szociális kérdésekben a Gossip Girl megtekintésére szorítkozom.