Mákás az igazságos

Azon kedves olvasóink, akik nem igazából kíváncsiak a babukás történetekre már most mondom, hogy fölösleges továbbolvasni, mert a téma ezúttal is az élet csodája, a kis csecsszopó lesz. Akik viszont epedve várják a Maki újabb kalandjait, azok örülhetnek, most sok fontos és érdekes információval szolgálhatok.
Szóval a Maki fejlődése címszavakban: súlya kb. 4 kg 30 dkg, amivel (alig több mint hét hetesen) beérte kéthetes uncsitesója, Sára születési súlyát, de Gálfi Armandónál (mármint amikor G.A. született, ugyanis az ő fejlődését azóta nem követem figyelemmel) még mindig kevesebb, hosszát nem tudjuk, de már kinőtt egy két pizsamát, a feje egyre nagyobb és egyre kopaszabb, a szarást jobbára felcserélte a mosolygásra és röhögésre, ami nagyon is kedvünkre való csere volt (bár van hátulütője, de tartom magam az elvhez miszerint minél kevesebb kaki történettel akarok szolgálni, úgyhogy erről most nem közlök részleteket), a nyulat dobta és most a csörgős tehénnel cimborál. A programja színesedett a különböző közlekedési eszközök kipróbálásával, utazott autóban, buszon és taxin, járt már Pesten és Pilisszentkereszten, találkozott más gyerekekkel és felnőttekkel (egyik kategória sem izgatja, a gyerekek kicsit néha idegesítik, de ez így természetes, a gyerekek néha mindenkit kicsit idegesítenek). Ja és esténként vödörben fürdetjük, ilyenkor nagyon mókásan fest, ezt a kis showt másoknak is mutogatjuk, és nagy sikert szoktunk aratni vele. Továbbra is úgy találom, hogy elég jó darabot sikerült választanunk, és a Sárától kapott pandás cuccal kiegészítve megüti a Japánban kapható csecsemők színvonalát.
Ami engem illet, kicsit úgy érzem, hogy fotelágy szindrómában szenvedek, mert se nem vagyok egy született anyuka, aki számára nincs nagyobb boldogság, mint a fülig szaros gyereket kipucoválni, de nem is vagyok egy kimondott szexésnewyork nőci, aki sminkben és tűsarkúban trendi kávézókba járkál a Makival, és úgy tesz, mintha a gyerek valami szuper divatkiegészítő lenne. Szóval a napjaim java részét dzsoggóban töltöm, és apjukkal esténként zlatyi bazantot tolunk a teraszon, de azért egy-egy mozi és némi társasági élet is beficcen néha, hogy úgy tűnjék, mintha az agysejtjeim helyén nem tejmirigyek nőttek volna.
Na így. Folyt. köv. – mi is érdeklődve várjuk, hogy hogyan is...

A siker titka

Szert tettünk egy celeb ismerősre. Egy kedves barátunk csaja egy szlovák celebrity (rendes igazi celeb, színésznő, akit üldöznek a paparazzok és szerepel a szlovák Szombat esti lázban stb.). Ezek a kedves barátaink voltak nálunk látogatóban hétfőn és kedden (az alant látható pezsgő is tőlük van, hiába, a hírességek tényleg kizárólag francia pezsgőn élnek). Hétfő esti vacsoránk közben a következő párbeszéd zajlott le kettejük között.
- Tényleg nem értem, hogy miért szeretnek téged annyira Szlovákiában – mondja a fiú (aki francia, és nem tud szlovákul) minden előzmény nélkül.
- Mert kövér vagyok – mondja a celeb. – A zsűri (mármint a Szombat esti lázban) is mondta: „Jé, kövér és tud táncolni, csudálatos.” A szlovák nők így tudnak velem azonosulni, ha lefogynék vége lenne a karrieremnek.
Gondolom, Csala Zsuzsa is erre a piaci résre utazott annak idején,és milyen prímán be is jött neki. Ügyes.

Maki tud élni

Kaja, pia...

Kimenők + jótanácsok az életre

Amikor éppen nem fekszünk le 10-kor , akkor állati mondén életet élünk, és számos kulturális és társadalmi eseményen veszünk részt (ilyen alkalmakkor akár 11-ig is fönnmaradunk). Ĺgy esett, hogy múlt héten voltam jeles színházi eseményen (Ágival megnéztük a Katonában a Talizmán búcsúelőadását – vájtfülűeknek: „Tessék csinálni!”), szépséges esküvőn (na jó, ez délutáni esküvő volt, úgyhogy azért a 10-kor lefekvés aznap is beficcent), és sörözni egy olyan új helyen, ami még meg sem nyílt (illetve tegnap nyílt meg hivatalosan, de mi szombaton voltunk ott). Ez utóbbira különösen büszke vagyok, mert azért az mégiscsak az ember kezének a város ütőerén való tartása, hogy a legkúlabb helyekre mint első kuncsaft jut el. A hely amúgy tényleg nagyon klafa, a Köztelek utcában van, a neve Zacc, és szuperül néz ki, nem utolsósorban azért mert a falakat Saturninus fényképei díszítik (serlokholmsz ebből már kapisgálhatja, hogy hogyan is jutottunk el erre a helyre még nyitás előtt, vagyishogy a kéznek az ütőéren való tartása ezúttal is vagesz barátaink érdeme, és nem az este 10-kor nyugovóra térő, pelenkacserélő, dzsoggós makiszülőké).
Persze a dzsoggós makiszülőség is hoz a konyhára értékes tapasztalatokat. A tegnapi sétánk alkalmával például két öreg néni is megállított az utcán, és fejenként egy-egy jótanáccsal láttak el. Az egyik (aki amúgy a házban lakik, szóval legalább már láttam életemben) biztosított róla, hogy nagyon fontos, hogy anyatejjel tápláljam a Makit, és szerencse, hogy van elég tejem, és erre nagyon ügyeljek is a jövőben. A másik (aki egy vadidegen néni volt) elmesélte, hogy az ő unokája már harminc éves, és nem talál magának férjet, mert ugyan minden nap leakaszthatna egy-egy palit (sic!), de hát mind csak egyéjszakás kalandot akar, és az ő unokájának így nem kellenek. Ezek után a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak a férjemre (nem akartam belemenni abba, hogy igazából nekem nincs is férjem), és ne engedjem, hogy kalandokba bocsátkozzon, ő például 52 évig élt a férjével, és úgy higgyem el, hogy a férje egyszer sem csalta meg, mert ő mindig megadta neki, amire szüksége volt (ebbe – különös tekintettel a néni kackiás bajszára – nem igazán akartam részletesen belegondolni), és én is tegyek így, éretm ugye. Érdeklődve várom, hogy a mai sétán mit tanulok majd.

Maki Rolád rulez

Ahogy ezeket a sorokat írom egy Maki Rolád lóg a hasamon. Ma ugyanis összeszedtem a bátorságomat, és egyedül megpróbáltam a hordozókendőt. Erről tudni kell, hogy a fényképen látható hordozókendő a szülinapi ajándékom volt, vagyis Briós úr még javában briós volt, amikor megvettük. Úgyhogy amikor megérkezett kénytelenek voltunk a plüss tehénkén kipróbálni, hogy hogy működik. A próba elég ijesztőre sikeredett, ugyanis a tehénkét (aki nem túl nagy) erőnek erejével kellett beletömködni a kendőbe, és nem látszott pontosan, hogy majd egy élő csecsemőt ugyanezzel a módszerrel biztonságosan bele lehet helyezni ebbe az amúgy szuper kúl és szuper praktikus kendőbe. Ezért is volt, hogy elég sokáig halogattuk, hogy a valós gyereket behelyezzük, de aztán erőt vettünk magunkon, és bepróbáltuk. Legnagyobb meglepetésünkre belefért, nem tört össze, és még csak nem is kezdett éktelenül ordítani (ekkor készült az alant látható fénykép). Ez ugyan bizakodásra adott okot, viszont maga a behelyezés továbbra is elég rémisztő maradt, mert a Makit is tömködni kellett, amitől azért kicsit ódzkodik az ember. Azóta közös erővel, gyakorlás képpen többször is betömködtük már, és még egyszer sem tört el, úgyhogy ma úgy határoztam, hogy egyedül is megpróbálom. Második nekifutásra sikerült (az első után az éktelen ordítás következett, amiért nem tudom a Makit hibáztatni, ugyanis valóban elég furcsa pózban sikerült a behelyezés). Azóta benne van, és békésen hortyog, már leszedtük együtt a fregolit, és most blogolunk. Most már csak azt kell kitalálni, hogy hogy fogom kipiszkálni belőle, ugyanis hamarosan vasalásba kell fognom, a forró vasalóval való hadonászás level 2 a rolád használatban, persze simán lehet, hogy pár nap múlva már hajat mosni is így fogok, de most még ezt nem merem bevállalni.

(Meghiúsult) expedíció a VI. kerületbe + másfél sör

Rendszeres olvasóink már tudják, hogy még mindig nem vagyok nagy barátja a dzsoggóban naphosszat otthonülésnek, és hát mivel Briós úr még nem sokat jár bulizni, mostanság azért ez a fő program. Ezért elhatároztam, hogy a háromhetes előszülinapját szombaton egy jógázással ünnepelem meg. Már napok óta készültem a nagy eseményre, minden elő volt készítve. Eljött a nagy nap. Minden rendben ment, összepakoltam, Petinek elmondtam az összes nagyon fontos instrukciót (kb. egy darab volt: „itt találod a tejet, ezzel etetsd meg”), és nekivágtam. Nagyon érdekes tapasztalatokat szereztem, utaztam buszon (ahol igazán furcsállottam, hogy már nem adják át nekem a helyet, és egyáltalán nem keltek feltűnést – az is felmerült bennem, hogy kívülről nem is látszik, hogy van otthon egy háromhetes gyerekem, de aztán ezt a teóriát elvetettem, úgyhogy a figyelem hiányát kénytelen voltam az utazóközönség extrém blazírtságának tulajdonítani), láttam idegen embereket, akik csak úgy járkáltak, bicikliztek, kutyát sétáltattak az utcán, mintha mi sem történt volna, nagyon izgi volt, na. És még jóga is. Túl szép volt, hogy igaz legyen. És tényleg. Már a célegyenesben voltam, amikor telefonált csöngött a telefonom, Laci volt, a jógatanárom, hogy elindultam-e már, mondok, persze, már itt vagyok az utcában, ajaj, nem kellett volna, mert hát ő megkonzultálta ezt valakivel, aki nagyon kompetens ebben a kérdésben, és az a helyzet, hogy még túl korai nekem a jógázás, minimum négy-hat hetet kell várnom szülés után. Próbáltam meggyőzni, hogy én már hejde nagyon regenerálódtam, a tatyó is alig látszik már (mellesleg tényleg, bár kb. egy hét óta nem csökkent semmit, úgyhogy lassan gondolkozom, hogy ha permanensen rendelkezni fogok egy ilyen tatyóval, akkor kéne valamit tartani benne, mégiscsak praktikusabb lenne, mint hagyni így üresen fityegni), de hajthatatlan volt (és nyilván neki volt igaza). Piff. Nesze nekem expedíció. Bánatomat egy igen szolíd shoppingolással enyhítettem, igazán csak úgy ímmelámmal vásárolgattam ezt-azt.
A szombat másik nagy eseménye az első közös kimenőnk volt este. Briós úr fürdött, vacsorált, és utána a nagymamájával itthon maradt, mi viszont elmentünk kedves barátainkkal inni egy sört. Két sör lett nekem engedélyezve, de nem használtam ki a teljes keretet, megelégedtem másféllel. Az este egyébként jól sikerült, csak minimális szó esett kakiról, ami kifejezetten jótékony hatással volt ránk. Viszont hazatértünk után Briós úr kiszabta ránk a megfelelő büntetést a lazaságunkért, ugyanis (eleddig először és remélhetőleg utoljára) nagyon nem akart aludni éjjel, ezért nekem és Petinek felváltva kellett vele beszélgetnünk, míg végül jobb belátásra tért, és aludt egy kicsit. A hétvégét ezek alapján leginkább a „sokat akar a szarka...” mondással summázhatnám. De nem csüggedünk, hamarosan újra próbálkozunk.