Ilyet Pesten nem látsz avagy Mao és a kristálycsillár

Tegnap este vendégségben voltunk Peti egyik kollégájánál, pontosabban az ő barátnőjénél. A kolléga francia, a barátnő kínai, mindketten Londonban laknak és az LSE-n tanítanak. A meghívás apropója leginkább az volt, hogy nagyon közel lakunk hozzájuk, vagyis a vendéglátónk itt lakik South Kensingtonban, London egyik legpuccosabb környékén, azon belül is egy olyan utcában, ami egy ilyen magán kertet zár körbe (amilyenbe a Sztárom a páromban Hugh és Julia bemásznak), vagyis egy még annál is puccosabb házban. Nade láttunk mi már karón varjút és nem mind arany, ami fénylik... kívül puccos ház is lehet belül lepukkant vagy ha nem is lepukkant, átlagos, szép házban is vannak lepukkant/átlagos/kicsit puccos lakások stb., úgyhogy mi gyanútlanul átballagtunk a megadott címre vacsorálni. A ház kívülről nagyon szép volt, a lépcsőház egyenesen grandiózus, a lakás pedig überkurvapuccos. Konkrétan ilyen puccos lakásban még sosem jártunk, hatalmas ablakok, a plafonon végig gipszstukkók, egy akkora kirstálycsillár kb. mint az operaházban, zongora (nix pianino, zongora), design és antik bútorok keverve, ezüst gyertyatartó stb. stb. No ebben a lakásban láttunk hozzá a szecsuáni konyha remekeiből álló vacsorának. A társalgás elég hamar társadalmi és kulturális kérdések felé terelődött, vagyis a kínai lány elég hamar rögtönzött expozét tartott Kína és a kínai társadalom jelenlegi hatalmas sikerének okairók, az évezredes hagyományokban gyökerező népszellemről és hasonlókról. Azt este kellemesen telt, falatoztunk, iddogáltunk, érdeklődve hallgattuk a kínai társadalomtörténeti fejtegetéseket. És bizonyára csak az én k-európai véghetetlen cinizmusom az oka, de azért van abban valami bizarr, amikor valki a fűszeres rákot a kehely méretű burgundis pohárban tálalt francia borral leöblítve arról értekezik, hogy Párizsban azért nem jó élni, mert egy hanyatló, dekadens város, ahol az emberekből kiveszett – a kínaiakra oly jellemző, és a kínai kommunizmust és Kínát naggyá tevő – munka iránti tisztelet és fejlődnivágyás, miközben arcvonásait a fentebb már leíet kristálycsillár és az ezüst gyertatartóban égő gyertyák világítják meg (mindeközben a francia barát elnézően mosolygott és tömte magába a sok finom – a lányzó szerint a Kínán kívül lévő legjobb szecsuáni étteremből hozott – kaját). Hát ilyet Pesten télleg nem...
Ezen kívül hírül adjuk, hogy Maki úr tegnap betöltötte a féléves kort. Avokádós-csirkehúsos (és természetesen némi céklával megbolondított) főzelékkel ünnepeltünk (tudniillik már aki, mert valaki ugye fűszeres szecsuáni rákkal).







A fényképeket anya csinálta, mi csak bitoroljuk, és a tollaival ékeskedünk.