Ezért tart itt ez az ország

Miattam van. Ma kiderült, hogy lényegében én tehetek róla, hogy idáig jutott ez az ország. Sajnálom, igazán, nem szándékosan csináltam, becsuszott. Azt történt, hogy a piacon vásároltam, és elmentem a nénihez, akitől mindig veszem a zöldséget (aki mindig naggyondenaggyon kedves, „angyalom”, „aranyom”, „hogy van?” stb.), és vettem krumplit és petrezselyemzöldet. A vásárolt áruk ellenértéke 160 forint volt. Nyitom a pénztárcám, és csak egy ötezres volt benne. Előveszem, szabatkozom, hogy sajnálom, csak ez van, nem baj-e, jaj csak most veszem észre.... stb. A bűnbánat egyáltalán nem hatotta meg a nénit, olyan égtelen haragra gerjedt, hogy még. „Most veszi csak észre. Maguk mindig mindent az utolsó pillanatban vesznek észre. Én még ilyet nem láttam. Nevetni lehet azon, hogy maguk milyen dolgokat csinálnak. Én ’39-ben születtem, és hát azt kell mondanom, hogy jobban értem a dolgokat mint egynémely mai fiatal. Hogy miket nem csinálnak. Mert akkor nem volt még számítógép, de volt egyszeregy. Hát ezért tart itt ez az ország. 160 forintért vásárol és ötezressel akar fizetni.......” Mondta, mondta, és közben visszaadott az ötezresből, én meg megsemmisülten eloldalogtam, de még mindig hallottam, hogy „Ilyet kitalálni. Micsoda kurva világ van. 160 forint stb.”.
Nem tudok nem igazat adni neki. Mert hogy a fészkesatyaúristenbe fogunk itt előrejutni, ha mi (értsd a segghülye számítógép képernyőjére révedő generációm) a legelemibb dolgokkal sincs tisztában. Úgyismint hogy az ember a piacra pontosan 160 forinttal érkezik, ha 160 forint értékű portékát kíván vásárolni. Hát ennyit rólam.