Wagner, érted Max?

Szombaton láttuk a Rajna kincsét. Rheingold, ahogy a művelt amerikai… Mert mi ám nem csak valami mezei Rajna kincsét néztünk meg, hanem a New York-i Metropolitan Opera (pajtiknak csak Met) előadását. Mer mink azt úgy csináljuk, hogy ha pénteken azt olvassuk a nyujorkerbe, hogy a Met színre viszi a Rajna kincsét, és szuper vagány díszlet lesz, és szuper innovatív látványvilág, akkor szombaton elslattyogunk megnézni a Rajna kincsét, amit az Uránia moziban közvetítenek élőben, hd minőségben (mint utóbb kiderült ez inkább hátrány mint előny, és egy kis szemcsésség kifejezetten jót tett volna a dolognak, de ne szaladjunk a dolgok elébe).
Nos, ha nem arról lett volna szó, hogy a nyujorkerbe olvassuk, hogy ez a legnagyobb királyság, és tudjuk, hogy ez itten a Met, hanem mondjuk itthon látjuk ezt az előadást, akkor puffogtunk volna kicsit, hogy hát már megint nem volt pénz új jelmezre, és kénytelenek voltak az 1980 óta rendszeresített „germán dizájn à la Conan a barbár” darabjait előhúzni. És nem igaz, hogy itt egy ötletes rendezés sincs, mer a szörny úgy néz ki mintha egyenesen a Végtelen történetből ugrott volna elő, a békát valószínűleg a csopaki bazárban szerezték be, és különben is erről a 100 kilós matrónáról ki hiszi el, hogy ő a fiatalság istennője, még ha ondolált szőke hajat visel is, és a színészi teljesítmény nulla, és kunszt az nuku stb. stb. És bezzeg külföldön bezzeg bírnak normális operákat csinálni bezzeg Amerikába bezzeg.
Így viszont tudtuk, hogy ez a Met és ez itt szuper innovatív látványvilág (na jó, a díszlet, ami egyesével mozgatható alumínium pallókból állt, és mindenféle formára lehetett alakítani tényleg vagesz volt), és az előadás költségvetése hozzávetőleg a magyarországi gdp, úgyhogy csak magunkat okolhatjuk, amiért ilyen suttyók vagyunk, és nekünk semmi sem jó. (Jó, azért azt meg kell hagyni, hogy szépen énekeltek, és a pallók esetenként tényleg érdekes dolgokat műveltek.) Azzal meg persze csak a gagyi mozibannéző közönséget akarták büntetni, hogy az operatőr folyton az énekesek gyöngyöző homlokára közelített ahelyett, hogy a színpadképet mutatta volna. Így viszont bőven volt alkalmunk megcsodálni a pazar jelmezeket és passzentos frizurákat az obligát bőr és fém fityegőkkel, szőrnadrágokkal, tökkofferral (mert nem is egyszerűen tok járt a férfiak jelmezéhez, hanem egy kisebbfajta utazóláda méretű alkalmatosság). Úgyhogy tényleg bennünk van a hiba, ha már gizdázni akarunk, legalább elmehettünk volna élőben megtekinteni, nem pedig a közvetítésen fanyalogni.