Sikerélmény

Nem kenyerem a dicsekvés, de az ember azért ne legyen álszerény, ha egyszer volt egy nagy dobása. Tudom, hogy nem kellene nagyon elszállni, mert hát lehet ez véletlen is, nem kell rögtön magunkat tömjénezni. Meg ugye itt vannak összehasonlításként az ember ismerősei, akik tudományos díjakat kapnak, megnyernek nagy pereket, eu-t elnökölnek, művészekkel paroláznak, luxus üzleteket terveznek, városzszerte híresen jókat főznek stb., de ez mind smafu ahhoz képest, hogy én vasárnap este kettesben Mákással hazaközlekedtem a Peszternél tett cicalátogatásból teljességgel problémamentesen. A Naphegy utca közepe (!) és a házunk közötti távot (ami így első blikkre nem tűnik hosszúnak, de egy babakocsimentes uszkvemásfélévessel azért ráillik a Makó Jeruzsálemtől jelző) én gyalogosan, Mákás motoron tette meg, és az egész kirándulás nem volt több 20-25 percnél, és a hangulat kifejezetten vidám volt. Persze nem gondolnám, hogy ez az eset a ranschburgjenői gyermeknevelési szkilljeimet dicséri, de azért jól esik, amikor néhanapján sikerül legyőzni a pipogyaságot, és ráadásul a vállalkozást siker koronázza (a szegényes fantáziájúak kedvéért: ez a dolog úgy is kinézhetett volna, hogy egyik hónom alatt az üvöltő Mákással a másik hónom alatt a motorral egyensúlyozok a glattjégen). Na csak azért.