Krónika

Gábor hamarosan betölti a két hetes kort, úgyhogy éppen ideje már, hogy lejegyezzük az utókor számára (illetve a számos jövőbeli életrajzirók legnagyobb örömére) eddigi életének fontosabb eseményeit, illetve elért eredményeit.
Küllem: nem annyira makimajom mint inkább öreg bácsika szerű (a kezdeti vakondhoz való hasonlatosság múlófélben), Peti szerint Kun Vilmosra hasonlit, de én nem értek egyet, Gábor orra határozottan hegyesebb.
Jellem: Gondolataiban gyakorta elmélyed, ilyenkor nem hagyja magát zavartatni a külvilág hivságai által. Más esetekben viszont határozottan hangot ad nemtetszésének (valószinűleg kicsit prűd lehet, mert ez leginkább akkor fordul elő, ha pucér). Elégedettség röfögéssel fejezi ki.
Életpálya: Még nem egyértelmű, hogy mely tudomány vagy művészeti ágban jeleskedik leginkább, de az már most valószinűnek látszik, hogy nem hódol be a társadalmi konvencióknak, mert az „eszik, alszik, hasonlit” elvárásból a hasonlitást határozottan visszautasitja.
Hobbik: Családja körében időzik legszivesebben, nem bánja, ha idősebb testvérbátyja a fülét, szemét, száját piszkálja, illetve különböző plüss állatokat szór a fejére. A testvéri érdeklődés amúgy egyelőre kimerül ennyiben.
Folyt. Köv. (idővel)

No.2

Nos az tudható volt, hogy ha az ember kilencedik hónapos terhes, akkor előbb utóbb szülni fog. Mivel azonban a múltkor ez nemhogy utóbb, hanem utóutóbb következett be, nem igazán mertünk számitani az előbbre. Ezért is ért kicsit meglepetésként, amikor vasárnap hajnalban felébredtem, hogy valami megfájdult. Aztán persze visszafeküdtem, mert ne legyek már hülye, az csak nem lehet, hogy most fogok szülni, meg ugye éjszaka van, az nem praktikus, meg összepakolva sem vagyok, intézzük ezt az egészet máskor inkább. De aztán megint fölkeltem, mer megint megfájdult. Aztán egy idő után felébresztettem Petit is, hogy akkor lehet, hogy össze kéne pakolni (nem volt túl lelkes). Aztán megpróbáltam felhivni az anyukámat, hogy akkor jönne át Maki úrra vigyázni, mert lehet, hogy nekünk más dolgunk akad. Ki volt kapcsolva a telefonja (meg volt beszélve, hogy most már nem fogja kikapcsolni, mert hát bármikor lehet ugye stb.). Hivtam a vezetékesen, nem vette föl. Elkezdtem pakolni. Tanakodtunk. Peti beült az autóba, elment a Széher útra, hogy akkor behatol, és fölkelti az anyukámat, hogy jöjjön. Kulcs belülről a zárban, csöngetésre nem reagálnak. B terv: ő akkor hazajön, én menjek a kórházba taxival. De azát végül a csöngő és a vezetékes telefon együttes alkalmazása bejött, fölébredtek, probléma megoldva. Peti hazajött, én közben bepakoltam (még szerencse, hogy a János kórház honlapján van kis praktikus lista, hogy mit kell vinni, és internet ugye éjjel is rendelkezésre áll). Anyukám megérkezett, mi bementünk a kórházba, n6-ra értünk be. Innentől a dolog eléggé olyan volt mint a múltkor, azzal a különbséggel, hogy sikerült némileg javitani a szintidőn, és hogy most nem kellett az egész szülészetnek a hasamon könyökölnie, hogy kijöjjön a gyerek. A vicces rész az ügyeletes orvos volt, aki először ijedt képpel konstatálta, hogy az állapot még nem elég előrehaladott ahhoz, hogy szóljon az orvosomnak (aki ünnepnap lévén nem volt bent, és gondolom már jó sok mindenkit lecseszett azért, ha túl korán rángatták be a kórházba), aztán kb. fél óra múlva (miután az ügyeletes szülésznő unszolására újból megvizsgált) ijedt képpel azt mondta, hogy most inkább akkor feküdjek hanyatt, mert az állapot már nagyon előrehaladott, és nem szeretné, ha az orvosom lekésné a szülést (aki valahol Szentendrén vagy hol lakik, és gondolom már már jó sok mindenkit lecseszett azért, mert túl későn rángatták be a kórházba). Bár együtt éreztem az ügyeletes orvossal a hanyatt fekvés azért mégsem volt opció. De persze az orvos idejében beért.
Most aztán van még egy gyerekünk, és elég furcsa, hogy ez még nem tud motorozni.

Beléptető rendszer

Az irodaházunkban új beléptető rendszert alakítottak ki. A felszerelés-üzembe helyezés nem tartott tovább három-négy hónapnál, de az eredmény pazar.
Mindenkinek van egy kártyája, amin az irodaház modern építészeti szerkezete díszeleg (kártya eddig is volt, de az uncsi szürke volt, semmi dizájn meg ilyesmi). Ezt belépéskor három, kilépéskor egy alkalommal kell használni.
A belépés úgy történik, hogy az ember a recepción odaérinti a kártyát a nyitott (!) kapu melletti érzékelőhöz. Az érzékelő kb. 2 mp-re zöldre vált aztán megint piros. Ilyenkor nem szabad habozni, azonnal át kell haladni a nyitott kapun. Ellenkező esetben (vagyis, ha kicsit hezitál az ember, hogy most akkor zöld vagy piros, most mehetek vagy nem, esetleg túl lassan haladok át) a kapu bezáródik és odacsukja az ember lábát. Ez akkor is megtörténik, ha a kártya odaérintése előtt vagy azzal egyidőben valami (ad abszurdum egy táska, kabátszegély stb.) „belóg” a szenzor elé.
Ha az ember átjutott a „nyitottságot sugalló” (irodaház ismertetője) kapun, a dolog már gyerekjáték. A liftben az emeletgomb benyomása előtt szintén oda kell érinteni a kártyát. Ha esetleg az utazók nem ugyanarra az emeletre mennek, akkor ezt minden egyes megállás után külön-külön el kell játszani.
Végül pedig az iroda ajtajában elhelyezett leolvasóhoz kell érinteni a kártyát, és az ember már benn is van. (A leolvasó elhelyezése két napig tartott, ezt követően két hétig luk volt a falon, amit végül nagyon esztétikus módon a fal színétől elütő gipsszel – vagy vmi hasonlóval – betömtek. A festést már nem tartották szükségesnek.)
Kifelé csak a kapun áthaladás igényel odafigyelést, itt ugyanaz az odaérintjük-rohanunk-különbenodacsuk játék van mint befelé. A szuper automata rendszer eredményeképp a kapuban általában egyszerre három-négy portás strázsál, akik egyfelől buzdítják a népet, hogy ha már odaérintették a kártyát, akkor azonnyomban haladjanak át, másrészt fejhangon visítanak, ha valaki érintés nélkül/rossz ütemben akar áthaladni és ezért az odacsukás veszélye fenyegeti (engem eddig egyszer ténylegesen és egyszer majdnem csukott oda).
Mindezek fényében tegnap valós örömöt éreztem, amikor egy ügyfél irodájánál forgókaros beléptető rendszer volt. Kártya odaérint, lámpa zöldre vált, forgókar mechanikus nyomásra elfordul, ember áthalad. Egyszóval beléptető „as nature intended”.