Tréfarépa

Mindig is tudtam, hogy vicces vagyok, de ma megbizonyosodhattam róla, hogy a humorom teljességgel ellenállhatatlan, hovatovább készülhetek a stand up karrieremre, a siker garantált. A három év alattiak körében mindenképpen. Történt ugyanis, hogy mindkét fiam egymást túlharsogva kacagott azon a viccemen, hogy azt mondogattam nekik, hogy „Jó napot kívánok.” , és egyszer az egyikükre másszor a másikukra néztem közben. Ez a kis magánszámom legalább öt percig tartott, ez alatt mintegy kétszázszor mondtam el, hogy „Jó napot kívánok!”, és a siker töretlen volt, sőt. Ezzel bizonyosan bekerülhetek a Szeszélyes évszakokba, de mondjuk Sas Józsit és Csala Zsuzsát simán lejátszom a Mikroszkóp színpad színpadáról. Hiába no, ami jó, az jó.

Agyhiány

Határozatlan időre, megbízható bérbeadótól bérbe vennék működő agyat, esetleg fölös agykapacitást, kétjegyű iq nem akadály.
Jelenleg ugyanis akut agyhiányban szenvedek. Valamelyest vigasztal, hogy gyermekeim phd-vel rendelkező, díjakat bezsebelő, egyetemi tanár édesapja szintén (bár ő közben azért tudományos cikkeket irogat én meg céklát pürésítek, úgyhogy mégis lehet valami különbség). Úgyhogy családilag némi észre szorulunk, mert ha így folytatjuk, félő, hogy életünkben egyre szaporodni fognak a burlesque szerű jelenetek, míg végül a gyámhatóság megneszeli a helyzetet és elszállítja a csimbókokat jobb helyre.
Ma például az történt, hogy elvonultunk az okmányirodába, hogy személyiket/útleveleket csináltassunk a londoni utazáshoz. Hazatérvén Peti rádöbbent, hogy gebasz van, mert a régi útlevelét leadta, a személyiét nem találja, és pár óra múlva indul Istókhalmára (nemzetietlen olvasóink kedvéért: Stockholm), és akkor most hogy fog elutazni. Tehát olyan hülyék vagyunk ,hogy az utazása előtt leadtuk az egyetlen érvényes útiokmányát. Mit van mit tenni, vissza kell sírni az útlevelet az okmányirodából vagy elő kell keríteni a személyit. Kisvártatva kiderül, hogy egyik sem lehetséges, mivel a személyi sehol sem lelhető föl, az útlevelet pedig azon okból nem lehet visszasírni, mert nem is vették el, visszaadták, mi hazahoztuk, és gondosan elraktuk (majd akkor kell bevinni, ha elkészül az új – végül is logikus, de sajnos agy hiányában a logikai összefüggések felismerése nehézséget okoz).
Ezen kívül én simán elfelejtettem volna a mai napra megbeszélt randit, ha Nóri nem hív föl, hogy lehet, hogy nem is tud jönni (végül tudott szerencsére, én pedig sunnyogtam, és nem közöltem, hogy a dolog teljesen kiment a fejemből).
Azon pedig, hogy szavak nem hogy idegen nyelveken de magyarul sem jutnak eszembe már meg sem lepődöm. Közel-távol a legnagyobb szellemi teljesítményem mostanában, hogy egy befőttes gumi segítségével sikerült hozzákötnöm Matyi rendőrautójához a rendőr motorcsónakot szállító utánfutót, kiküszöbölve ezzel azt a problémát, hogy az utánfutó csak akkor marad rajta vonóhorgon, ha az autó (lassan) előre felé gurul a gurulás viszont – hátrahúzós autó lévén – hátrahúzással érhető el, mely folytán az utánfutó menthetetlenül leakad a vonóhorogról. (Mondjuk ennek a játéknak a konstruktőrétől nem bérelnék agyat, úgyhogy kérem, hogy ő ne jelentkezzen.)

Balatoni nyár

Nos hát nyaraltunk, kerek egy hónapot. A helyszín természetesen Csopak, az állandó szereplők a kismama és a két csimbók (ezt a kifejezést a bizarr fejőasszonytól tanultam, azóta beépült a családi szótárunkba), special guest starok hosszabb-rövidebb időre a nyári szabadságát töltő apa, a szintén nyári szabadságát töltő „A” nagymama, családi nyaraláson részt vevő „B” nagymama és nagypapa, uncsitesók, nagynénik és nagybácsik, gyermekkel rendelkező barátok és ismerősök (a gyermekkel nem rendelkezők eléggé el nem ítélhető módon messziről elkerülték a Rózsa utcát).
Az ilyen nyaralásokat az ember úgy képzeli, hogy a gyermekek egész nap lelkes mosollyal az arcukon, vidám kacagás közepette nyargalásznak a kertben/pancsolnak/meztelenül dinnyét esznek stb. (értelemszerűen a csecsszopók mindezt nem csinálják, hanem egy fa tövébe leterített pokrócon heverésznek, lábaikkal aranyosan kalimpálnak és gurgulázva kacagnak), miközben a felnőttek elégedetten szemlélik őket és ebédre feltálalják a frissen készített lecsót, esténként pedig a fűben heverve nézik a hullócsillagokat.
Időapó jóvoltából a fent vázolt programokat az idő tetemes részében a gumicsizmában, gumigatyában, esőkabátban pocsolyázás, a balatonfüredi tesco áruház felkeresése (olyan gyakorisággal, hogy a végén már vásárolni sem mentünk be) és a létesítményben történő mozgólépcsőzés, elhagyatott strandon mászkálás, szarráázás, majdnem szarráázás stb. váltották föl, de azért egyszer-kétszer sikerült a klasszik nyaralást is abszolválni, lecsó például volt, sőt kertmozi is.
A csimbókok amúgy szerencsére a rossz időt sem bánták annyira, a csecsszopó még amúgy sem strandképes, a kétéves pedig szenvedélyes vízbekavicsdobáló (mozgólépcsőző, vonatozó stb.), amit ugye rossz időben is lehet csinálni. A kismama műszaki zsenijének köszönhetően pedig a gázkonvektort is sikerült beüzemelni, úgyhogy még csak fázni sem kellett.
Tehát a nyaralás összességében sikeresnek mondható, bár kismama sem kipihentebb sem barnább nem lett, sőt, de hát kismamát nem is ezért fizetik.
Leginkább a dokumentáció végett egy-két gyöngyszem a kétéves verbális fejlődéséből:
hentöntintin – szeneskocsi
hömpömpöm – sorompó
Hátyi – Sári
Hánytyi – Sanyi
Fatyi idő van. – Fordítást nem igényel, legfeljebb annyi magyarázatot, hogy ez nem a napszakra, hanem az időjárásra vonatkozik, mivel a sok rosszidő miatt mindig el kellett halasztani a fagyizást olyan napra, amikor szépen süt a nap, vagyis fagyi idő van.
Anya, apa tátyi Matyi, pé van. – Matyi vesz anyának és apának kávét, pénz van. (Így mulat egy magyar úr.)
hámo patyiku – három paradicsom
Matyi eme binga Petre. – Matyi elmegy bringával Pestre.