Határozatlan időre, megbízható bérbeadótól bérbe vennék működő agyat, esetleg fölös agykapacitást, kétjegyű iq nem akadály.
Jelenleg ugyanis akut agyhiányban szenvedek. Valamelyest vigasztal, hogy gyermekeim phd-vel rendelkező, díjakat bezsebelő, egyetemi tanár édesapja szintén (bár ő közben azért tudományos cikkeket irogat én meg céklát pürésítek, úgyhogy mégis lehet valami különbség). Úgyhogy családilag némi észre szorulunk, mert ha így folytatjuk, félő, hogy életünkben egyre szaporodni fognak a burlesque szerű jelenetek, míg végül a gyámhatóság megneszeli a helyzetet és elszállítja a csimbókokat jobb helyre.
Ma például az történt, hogy elvonultunk az okmányirodába, hogy személyiket/útleveleket csináltassunk a londoni utazáshoz. Hazatérvén Peti rádöbbent, hogy gebasz van, mert a régi útlevelét leadta, a személyiét nem találja, és pár óra múlva indul Istókhalmára (nemzetietlen olvasóink kedvéért: Stockholm), és akkor most hogy fog elutazni. Tehát olyan hülyék vagyunk ,hogy az utazása előtt leadtuk az egyetlen érvényes útiokmányát. Mit van mit tenni, vissza kell sírni az útlevelet az okmányirodából vagy elő kell keríteni a személyit. Kisvártatva kiderül, hogy egyik sem lehetséges, mivel a személyi sehol sem lelhető föl, az útlevelet pedig azon okból nem lehet visszasírni, mert nem is vették el, visszaadták, mi hazahoztuk, és gondosan elraktuk (majd akkor kell bevinni, ha elkészül az új – végül is logikus, de sajnos agy hiányában a logikai összefüggések felismerése nehézséget okoz).
Ezen kívül én simán elfelejtettem volna a mai napra megbeszélt randit, ha Nóri nem hív föl, hogy lehet, hogy nem is tud jönni (végül tudott szerencsére, én pedig sunnyogtam, és nem közöltem, hogy a dolog teljesen kiment a fejemből).
Azon pedig, hogy szavak nem hogy idegen nyelveken de magyarul sem jutnak eszembe már meg sem lepődöm. Közel-távol a legnagyobb szellemi teljesítményem mostanában, hogy egy befőttes gumi segítségével sikerült hozzákötnöm Matyi rendőrautójához a rendőr motorcsónakot szállító utánfutót, kiküszöbölve ezzel azt a problémát, hogy az utánfutó csak akkor marad rajta vonóhorgon, ha az autó (lassan) előre felé gurul a gurulás viszont – hátrahúzós autó lévén – hátrahúzással érhető el, mely folytán az utánfutó menthetetlenül leakad a vonóhorogról. (Mondjuk ennek a játéknak a konstruktőrétől nem bérelnék agyat, úgyhogy kérem, hogy ő ne jelentkezzen.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Sajnos agyat nem áll módunkban kölcsönözni, nekünk magunknak is alig van, és az is német szavak és nyelvtani fordulatok (vissza)keresésével van elfoglalva. De sok sikert!
szerintem nem kell aggódnod, ez a befőttgumis akció komoly teljesítmény lehetett, legalábbis nekem kétszer is el kellett olvasnom, hogy miért nem működött a cucc.
Megjegyzés küldése