Az őrült asszony, avagy filozófus a klozetban

Hétvégén Böszörményi úti Szamosban fogyasztottuk el jól megérdemelt kávénkat és süteményünket, ahogy tisztes, rezsiharcban megfáradt budai polgár azt hétvégenként teszi. És akkor, elmentem pisilni. (Kaland az élet.) Egy pisilde volt, bekopogtam. Valaki hangosan kiszólt, hogy foglalt. Türelmesen álldogáltam a mosdó mellett. Bentről beszédet hallottam. Gondoltam, biztos egy gyereket pisiltet valaki, bár kicsit furcsa volt, hogy gyerekhangot nem hallottam, biztos csöndeske gyerek. Aztán kijött egy idős, eléggé kulturáltan öltözött, ámde elég kevés foggal rendelkező, csöpögő orrú néni a wc-ből. No gyerek. A néni magában beszélt. Én bementem pisilni, ő kezet mosott. Kijöttem, még mindig kezet mosott (egy pillanatra felötlött bennem, hogy a budiban bekkelem ki, amíg kimegy, de aztán eluralkodott rajtam a tisztes budai polgár és nem bekkeltem ki). Innentől a következő párbeszéd zajlott le köztünk (a néni kicsit furcsa fejhangon beszélt):

-       -  Köszönöm, hogy kopogott. Tényleg. Nagyon kevés már a normális ember. A magyar anyanyelvű kétlábon járók 95%-a már abnormális. Mert az összes kormány olyan rohadt, hogy hülyítik az embereket, hogy azok minél kevesebbet gondolkozzanak, és rájuk szavazzanak.

-          - Ühüm.

-         - Ön szerint mi lesz a közelgő választáson az eredmény? Az egyik ismerősöm – nem politikával foglalkozik, de tiszta gondolkozású – azt mondta, hogy a jelenlegi kormány fog nyerni, mert összefognak a Jobbikkal. Ön mit gondol? Ez igaz lehet?

-        -   Hát nem tudom, remélem nem.

-         -  Dum spiro spero. Ismeri a latin közmondást, nem?

-         -  Khm.

-        

  (Heves bólogatások közepette) Hát igen, amíg élünk, remélünk. Szép napot!

Hát igen, ilyen művelt nép vagyunk mi, még a hibbantak is latinul idézgetnek. Hiába, nekünk a seggünkben is fejünk van.

Hű de rég írtam már az „anyám, de hülyék ezek az amerikaiak” rovatba

Nyilván azért, mert már régesrég nem lakunk ott, másrészt azért, mert szerencsére honfitársaink is tudnak azért, ha nagyon akarnak.

De most történt egy említésre méltó. Egyik reggel látom a telefonomon, hogy írt az egyik amerikai rokonom (másod nagynéni vagy ilyesmi) egy határozottan pánik hangulatú levelet, hogy jól vagyunk-e és nem vagyunk-e veszélyben. Az történt ugyanis, hogy a lánya (aki valahol a Csendes-óceánon bálnákat ment - innen K-E-ból már önmagában elképesztő, hogy tényleg vannak ilyen emberek, nemhogy még az ember saját uncsitesója, jó, hogy mondjuk én is a szelektívbe dobom a Nemzeti Konzultációt, úgyhogy én is kiveszem a részem a Föld megmentéséből) kapott egy felhívást, amely szerint: „Magyarország elveszett.”, aztán következik egy rész, hogy: az ellenzék jogait megvonták, a szabad sajtót beszüntették, a „köztársaság” szót törölték az alkotmányból, vegzálják a melegeket, antiszemitizmus van stb. végül pedig egy felhívás, hogy egyrészt írjuk alá az EU-nak szóló petíciót, másrészt, hogy osszuk meg a cuccot fb-on, és ezzel akadályozzuk meg, hogy Magyarország a Harmadik Birodalom sorsára jusson. 

Namármost, lehet, hogy én vagyok túl cinikus, de ha itt tényleg a harmadik birodalom fenyeget, akkor valóban a fácsén terjedő petíció fog minket kihúzni a szarból? Vagy tényleg minden másként alakult volna, ha 1939-ben elegen lájkolhatták volna a „Le a Molotov-Ribbentrop paktummal” fb csoportot?

(Nyilván a válaszlevelemben nem ezt írtam. Meg hát San Franciscoból - pláne a Csendes-óceánból - nézve tényleg máshogy festenek ezek a dolgok. Néha az I. kerületből nézve is, de ezzel nem akarom idegesíteni a nagynénémet.)