A terv és a megvalósítás – avagy Időapó tréfálkozik

Általában az a napi menetrend, hogy délelőtt Maki úr elkísér a közértbe, utána pedig én kísérem el őt a parkba, és ebédig ottan múlatjuk az időt. Tegnap délelőttre is ezt terveztem, este Szilvi jött vendégségbe, meg kellett venni a vacsorának valót, sőt szükséges volt egy másik közért menet is, mert a sütit máshol szereztük be, de ezt Peti is el tudta volna intézni hazafelé. 1. számú probléma: reggel, amikor fölkeltem esett az eső. Szerencsére délelőtt elállt, sőt még a nap is kisütött, úgyhogy Makival elindultunk a boltba. 2. számú probléma: Európa legnagyobb bio közértjében nem volt póréhagyma (bio gumicukor volt több féle ízben is, de póréhagyma nem), márpedig a gyömbéres zsályás sütőtökkrém leves két alapvető hozzávalója közül az egyik a póréhagyma volt (a másik meglepő módon a sütőtök), úgyhogy mindenképpen be kellett iktatni a másik közértet is. 3. számú probléma: Mire kijöttünk a közértből a megszerzett alapanyagokkal, ömlött az eső. Makira esővédő ráhúz, kajásszatyor ide-oda rendezget, hogy a kenyér pl. ne ázzon meg stb., irány haza. 4. számú probléma: Maki úr egy perccel a közértből való távozás után elaludt. Márpedig, ha hazamegyünk, akkor tutira fölébred, ha másra nem, akkor arra, hogy lehuzigálom róla az ötven réteg ruhát. És hát egy alvó gyereket mégsem lehet csak úgy öt perc alvás után fölzargatni, még a végén morózus hangulatba kerülne. Úgyhogy akkor mi a teendő? El kell ütni úgy fél-háromnegyed órát az ömlő esőben egy bazi kajásszatyorral, Maki úr babakocsijával és a benne alvó Maki úrral, esernyő nélkül. Mit tesz ilyenkor a gondos anyuka/lelkiismeretes háziasszony? Természetesen elbattyog a másik közértbe póréhagymáért és sütiért, hogy a kellemeset a hasznossal ugye... Az út egyik közérttől a másikig kb. 10-15 perc, ebből az első kettő után kezdett el csöpögni az orromról a víz, és nem győztem törölgetni a szememből, hogy kilássak valamit. Az akció amúgy teljes sikerrel zárult, szereztem póréhagymát és Maki úr kiadósat szunyált. Amikor hazaértünk még mindig esett, de mire a liften fölértünk a lakásig (az elsőn lakunk, úgyhogy viszonylag rövid liftezésről van szó), kisütött a nap. Időapó röhögött a markába.
Ma pedig délután elindultunk sétálni – lévén szép napsütés – de mire kiértünk a parkba beborult. Mit nekünk felhők, mára nem mondtak esőt, príma kis séta igérkezett. Kb. három perc után Maki úr álomba szenderült, majd újabb három perccel később elkezdett zuhogni az eső. Makira esővédő ráhúz, tanakod. Visszamenni ugye – a fentebb már vázolt okok miatt – nem lehet, dafke sétálni fogunk. Mondjuk kicsit hülyén éreztem magam, amikor a zuhogó esőben a park közepén komótosan toligáltam a babakocsit, miközben mindenki nyakába szedte a lábait, hogy minél hamarabb odaérjen, ahová éppen tart. Időapó megint röhögött a markába. (De aztán megenyhült, mert az eső viszonylag hamar elállt. És a dologhoz hozzátartozik, hogy idén ősszel nagyon elégedett vagyok Időapóval, úgyhogy ennyi belefért.)
A parkozáson kívül a következő programokon vettünk részt a Golders Green kaland óta: jóga (csak én), mozi (Peti és én, az alvó Maki úrra egy szupermodell szépségű szitter vigyázott), kávézás (mindhárman), Tate múzeum meglátogatása (mindhárman, Maki úr talpán már sarjadzott a szőr, úgyhogy kénytelenek voltunk ráeröltetni egy kis kultúrprogramot, ezt úgy csináltuk, hogy először becsalogattuk a kávézóba egy kis répafőzelékkel, azt a szájába tömtük, és amíg nem figyelt oda, gyorsan betoltuk a kiállításra, nem volt ellenére a dolog, a répásnyúllal vitatta meg nézeteit a látottakról), vendégség (többek között az ominózus sütőtökkrém leves került szervírozásra, amit sajnos kicsit túlgyömbéreztem, úgyhogy inkább sárga színű gyömbérleves lett belőle).