A szökőkút

Nos nem könnyű dolog verbálisan megfogni a világ egyik legrondább tárgyának jellegzetességeit. De mivel műszaki téren olyannyira nem vagyok felkészült, hogy a) nem hordok magamnál fényképezőgépet, b) a telefonom azon kőkorszaki darabok közé tartozik, amik nem tudnak fényképezni, képen nem tudtam megörökíteni A tárgyat, így kénytelen vagyok mégis szavakba önteni az élményt. Az inkriminált darab egy Nagymező utcai irodaház portáján található ún. csobogó, vagyis beltéri szökőkút, ami nem igaziból köpi a vizet, csak úgy csorgatja. És most képzeljétek el a következőket: hat szögletű vörösmárvány (?) medence, benne három különböző magasságú szintén vörösmárvány oszlop. Az oszlopok tetejéből bugyog elő a víz és folyik alá a medencébe, aminek belső fele valami különös esztétikai megfontolásból élénkzöldre van festve, noha ezt megpróbálták eltakarni nagyobb kavicsokkal, de mivel a kavicsmennyiség nem elegendő, így itt-ott kivillan a zöld mázolás. Az oszlopok között egy kis, felfelé irányuló sárga lámpa (rendeltetése nem egyértelmű, mivel fénye nem színezi meg a vizet, és nem is világítja meg az oszlopokat). Az alkotás koronája egy, a medencét körülölelő műborostyán koszorú, amit a csobogó kihelyezése óta (ezt a dátumot 1987 és 1992 közötti időszakra saccolom) nem portalanítottak. És ehhez jön hanghatásként a csurdogálás. Nem lehet betelni vele.