Londoni nyár

A balatoni fiaskó után Időapó azzal kedveskedik nekünk, hogy az elmúlt napokban nyár lett itt, és ha minden igaz, ez még pár napig eltart. Annyira meleg van, hogy ma kifejezetten hiányzott, hogy semmilyen nyári ruhát nem hoztunk magunkkal. Az egyetlen hátulütője a jóidőnek, hogy a lakásban igy kb. 35 fok van, mert a lakás (illetve egy része) önfűtéses, vagyis van fűtés akár akarjuk akár nem. Ez úgy lehet, hogy alattunk van egy bojler, ami melegvizet csinál a háznak, és ettől melegek a falak, a padló és a fürdőszobában a törölközőtartó. Ez egy nagyon hasznos tulajdonság lesz majd télen, de amikor kint 28 fok van, akkor nem feltétlenül akarnánk fűteni. További vicces tulajdonsága a lakásnak, hogy az utca felőli ablakokat nem lehet kinyitni, mert a házat most újitották föl (próbáltam megérteni, hogy miért, mert – az eddig még nem fölújitott, most fölálványozott részből itélve – baromi jó állapotban volt eddig is), aminek eredményeként az ablakok az újrafestés miatt begyógyultak. Ma reggel pedig spontán szén darabok kezdtek kiesni a kandallóból. Valószinűleg a Mikulás gyakorlatozhatott a karácsonyi kunszthoz, és visszamászáskor levert a lábával némi szenet.
Ja, és valaki a házból reggel hattól estig végtelenitett szalagon Richard Clayderman általam ismert egyetlen művét hallgatja. Sokért nem adnám, ha valamilyen módon ki tudna mászni a fejemből ez a dallam. Bár lehet, hogy jobb, ha hozzászokom, végülis most hat hónapig ezt fogom hallgatni.