Longó 2. felvonás

Egy igen kellemes – bejglis, családozós, színházazós, tüntetős, barátokkal randizós – karácsonyi szünet után újfent összecsomagoltuk a holmit, és elruccantunk Londonba. A ruccanás most kevésbé volt traumatikus mint először (bár nekem sikerült egy belázasodós, hasfájós betegséget is magammal hozni, ami hol máshol mint a reptéren jött ki rajtam – de ez csak azért volt, hogy ne unatkozzunk annyira), és a bevackolás is könnyebben ment. Most például nem is volt algás víz a kádban csak egy kis megpenészedett kenyér, amit itt felejtettünk és egy kipurcant növény, de az már elmenés előtt is a halálán volt szegény. És hát van abban valami megnyugtató, hogy a szombat délelőtti verőfényben a formára nyírt sövényen éneklő vörösbegyet (vagy mittudomén valami fenszi madarat) hallgatja az ember, miközben gyermeke a szabadtéri sakkfigurákkal játszik, és a viruló ágyások és bokrok mellett rollerozik. És a közértben is tudjuk már, hogy hol található a citromos kakukkfű, ami igen ízletessé teszi a tilápia filét. Szóval burzsujok lettünk megint, és nem állítanám, hogy ez teljességel ellenemre van. Úgyhogy jöjjön a kensingtoni nyaralás második része egészen márciusig. Gondolom, hazatérésünk feltételeit minden illetékes jól a fejébe véste, és ehhez szigorúan tartja is magát.